Magyarország
elveszett
Orbán Viktor
elpusztítja a magyar demokráciát. Az intézmények, a jogrendszer és a társadalom
szövedéke már csak egy rakás romhalmaz. És az EU ezt hagyja megtörténni.
Magyar Béda írása
A szerző egy magyar
akadémikus, korábban a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) oktatója. 2018
végén Orbán Viktor kormányának nyomására a CEU Bécsbe kényszerült költözni,
legalábbis részben. A Magyar Béda név álnév, a Zeit Online titokban tartja a
szerző kilétét.
Magyarország a nyílt színen követett el öngyilkosságot és
ezt az Európai Unió ostoba asszisztálása mellett vitte végbe, miközben a többi
tagállam csak gyámoltalanul állt és nézett. A demokrácia haláltánca ismét –
akárcsak a XX. században – azzal kezdődött, hogy az emberi jogokat, a sajtó, a
tudomány és a művészet szabadságát politikai kérdésként kezelték. A tényeket és
a realitást egy fenyegetett identitásként ábrázolták. És a gyűlöletet, valamint
a törvénysértést erkölcsi kötelezettségnek állították be. Ez nem hogy az EU-n
belül történik meg, hanem ez maga az EU, amely alkalmazkodik a szélsőjobb
eszelős rémálmaihoz. A jobboldali nacionalisták szerint az állítás, miszerint „a bürokraták elveszik a nemzeti
identitásokat” a gyakorlatban azt jelenti, hogy Brüsszel továbbra is teljes
pénzügyi támogatást nyújt, miközben mentálisan beteg vezetők egész országok –
művészetük, irodalmuk és tudományuk - elpusztítását vezénylik le a belügyekbe
való beavatkozás elutasítása nevében, és azzal, hogy zárva tartják az
országhatárokat az üldözöttek előtt. A magyar politikai konzervativizmus
erkölcsi tömeghisztériája a hajtóereje annak a hideg polgárháborúnak, amely
2002 óta dúl Magyarországon. Van kiút Európa számára abból a zűrzavarból, amit
okozott?
1 Magyarország jelenlegi
állapota
Magyarország jelenlegi jogrendszerével és államrendjével ma
még a csatlakozási tárgyalásokat sem kezdhetné meg az EU-val. Orbán Viktor
miniszterelnök szerencséjére az EU szerződéseket az elmúlt évtizedben könnyű
volt komoly következmények nélkül megsérteni. A sajtószabadság látszólag létezik, de a 2011-es
médiatörvény elfogadása óta nincs széles körben terjesztett független
sajtótermék. Az állami propaganda csak néhány kirakat kiadványnak teszi
lehetővé a minimális megjelenést, de a legtöbb független sajtóterméket mostanra
már felvásárolta vagy bezáratta a kormányzó Fidesz. Látszólag vannak emberi
jogok, de a 2012-es alkotmány közelebbről meg nem határozott állam iránti
engedelmességtől teszi őket függővé és a törvényeket a [rendszer]hű bírók
szélsőséges módon értelmezhetik. A választás papíron szabad, de nyilvánvalóan
nem tisztességes. A kormányzati propaganda Magyarországot – amelyet
gyakorlatilag nem érint a migráció – az „embertelen
migráns hordák” útjában álló utolsó „erődként”
ábrázolja, utalva ezzel a török megszállásra, amelyet közben a migráció
elutasítása miatt az EU dekadens, liberális elitje támad, utalva ezzel a
Habsburg-korszakra. Miközben a menekülteket szisztematikusan éheztetik az
eldugott, távoli internáló táborokban.
A gazdaság a tönk szélén áll, amelyet az EU támogatások és
4-5 német nagyvállalat tart mesterségesen életben, de az adatokat még így is
erősen kozmetikázzák. Mivel Orbánnak igazából sosem volt valód terve az
országgal – eltekintve attól, hogyan szipolyozza ki a még elérhető pénzt belőle
–, Magyarország a hatalomra kerülése óta eltelt 8 évet teljes tétlenségben
töltötte.
4 millió ember él a szegénységi szint alatt, és 1 millió
rendkívül szegény – egy 10 millió főnél kisebb lakosságú országban. Az orvosok
és nővérek tömött sorokban hagyják el a kórházakat, és a 75 éven felüliek
számára hivatalosan megtiltották a legmodernebb rákkezeléseket. A gazdaság 2008
óta folyamatosan hanyatlik, a munkanélküliséget a közmunkaprogrammal álcázzák,
amelyért a minimálbér felét fizetik – és amelyben a munkanélküli segélyért
folyamodóknak vagy munkakeresőknek kötelező a részvétel – és a hajléktalanságot
bűncselekménynek minősítették. A szegénység annyira kézzel fogható Budapesten,
mint ahogy az a 90-es években volt, és az EU által hetente biztosított 87
millió eurót ellenőrzés nélkül, szinte közvetlenül az Orbánhoz hű 4-5 oligarcha
zsebébe juttatják.
És ennek tetejébe jön a három szem cseresznye. Az első az,
hogy 2018. október 1-jén a Fidesz úgy változtatta meg a gyülekezési jogot, mely
szerint két egyén találkozója már politikai gyűlésnek számít, akárcsak a
kommunizmus idején. A második az, hogy több ellenzéki politikust vontak
büntetőeljárás alá, miután jogaik gyakorlása során decemberben megpróbáltak
bejutni a köztévé területére azért, hogy öt politikai követelésüket – a
részükre a 2018-as választás során biztosított 5 percen felül – bemondassák. A
harmadik pedig az, hogy kormány csendben készül az államot érintő ügyekben
eljáró különbíróságot felállítására, amely lényegében a hatalmi ágak szétválasztásának
a végét jelentené.
A sajtó és a társadalom elnyomása az 1930-as éveket idézi.
Kétségtelen, hogy nem történnek politikai gyilkosságok és ellenzéki figurák
vagy újságírók bebörtönzésére sem kerül sor. De a baloldali szervezett
tömegmozgalmak teljesen hiányoznak. Ez nem jelenti azt, hogy nem történnek
időről-időre megmagyarázhatatlan halálesetek, amelyekben felvetődik az állam
érintettsége, például amikor egy ellenzéki képviselő-jelöltet éppen a választás
előtti napon üt el egy autó, vagy egy kétes üzletember hal meg egy
rendőrautóban, vagy az EU-alapokat nyilvántartó szoftver tulajdonosa az
állammal kötött üzletet követően szívrohamot kap.
Orbán arra koncentrál, hogy megosztó dolgokat kreáljon,
amellyel eltereli magáról a figyelmet és megosztja a társadalmat, általában úgy,
hogy egy bűnbakot nevez meg, amelynek segítségével követői könnyen kifejezhetik
hűségüket és önazonosságukat. A kormány a legszélesebb körű, fasiszta-jellegű
nemzeti gyűlölet kampányokat vezényelte le. Az első a szíriai menekülteket
célozta meg 2015 nyarán, amikor azt közölte: „Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket” vagy „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a
magyarok munkáját.” 2016 nyarán egy újabb kampány azzal vádolta az ENSZ-t
és az EU-t, hogy erőszakkal akarnak több millió migránst telepíteni
Magyarországra. Most pedig, az Európai Parlamenti választásokra készülve a
harmadik kampány magát az EU vezetését célozta meg.
Mára a magyarok lettek az egyik leggyűlölködőbb, ha nem a
leggyűlölködőbb nép Európában. Hivatalosan ezek a keresztes hadjáratok a
kormány „információs kampányai”, amellyel
lényegében korlátlan anyagi támogatást biztosítanak a Fidesznek még a
választási kampányok során is. Csak idén a kormány több mint 300 ezer eurót
költött naponta ilyen célokra. Eközben az ellenzéket gyakorlatilag kitiltották
a nyilvánosságból. A kampányok kikövezték az utat Orbán számára, hogy elhagyja
az EU-t, abban az esetben, ha a személyes költségei meghaladnák a várható hasznot.
Orbán identitáspolitikájának egyik legfontosabb része, amely
a 2018-as választások előtt bukkant fel, egy újabb gyűlölet kampány volt,
ezúttal egy régi-új ellenséggel, Soros Györggyel szemben. Soros ideális
célpont, mivel egyszerre személyesíti meg a zsidó bankárt, a „kommunista” filantrópot és a nyílt
társadalom, valamint a liberalizmus értékeit. A „Soros-terv” Orbán szerint illegális gazdasági bevándorlók erőszakos
betelepítését célozza Magyarországra, akik fejenként 2-3000 eurót kapnak, és ez
a terv már állítólag megfertőzte és megrontotta magát az EU-t is. Ez a
narratíva egy hatásos elegy a magyar történelemből: benne van, hogy
Magyarország a XV. századtól védte Európát és a kereszténységet a Török
Birodalomtól (amelyet ma a muzulmánok, leginkább szíriai háborús menekültek
képviselnek, akiket „gazdasági
bevándorlónak” neveznek). Hivatkozik az Ausztria elleni 1848-as
szabadságharcra (amely ma a nyers nacionalizmust és magyarságot jeleníti meg),
a Szovjetunió elleni 1956-os forradalomra (legyőzik a legnagyobb európai
birodalmakat) és a láthatatlan gonosz hatalmak (a zsidók) vereségére, akik
elpusztítanak mindent, ami drága: a nacionalizmus szent értékeit, amelyeket az
„Isten, haza, család” testesít meg.
Soros György a Magyarországot kínzó összeesküvés arca, a
balliberális zsidók megtestesülése, akik felelősek az I. világháború elvesztéséért.
És Orbán szerint Soros eszközei Magyarország, Európa és a kereszténység
legyőzéséhez az NGO-ok, mint pl. a Nyílt Társadalom Alapítvány, amelyet
Berlinbe űztek, és a Közép-Európai Egyetem, amely részben Bécsbe kényszerült és
alku tárgyát képezi az EU-val zajló tárgyalások során.
2 A Magyarországon belüli árkok
A magyar társadalom élesen megosztott, két külön, párhuzamos
kultúrára. A Fidesz és a párt szélsőjobbos ideológiájának támogatói a
megosztott, töredezett és szervezetlen ellenzéket – az ún. „balliberálisokat” –
életveszélyesnek tartják. Valójában a korábban neonáci Jobbik is sokkal
centristább és együttműködőbb arcát mutatja mostanság, miután rájöttek, a
Fidesztől jobbra nem maradt számukra levegő. Bár ez a megosztottság minden
választás után tovább nőtt, annak mély történelmi gyökerei vannak. Magyarország
idegen hatalmak megszállása alatt állt 1526-tól 1920-ig, majd 1945-től 1989-ig
ismét, és ezek a nemzeti traumák megteremtették „a mi ők ellen” és különösen az
„akik velük vannak” (az árulók) és az
„akik ellenük vannak” (a lázadók)
atmoszféráját. Sokak meglepetésére ez a megosztottság nem elég, hogy újra
felbukkant a vasfüggöny 1989-es leomlása után, de már nem a demokráciáért
harcolók és volt kommunista vezetők között jött létre, hanem a liberálisok és a
konzervatívok között. Még a mérsékelt jobboldaliak sem emelték fel hangjukat,
amikor 1993-ban egy konzervatív kormány katonai tiszteletadás mellett
újratemette Horthy Miklóst, a két háború közötti Magyarország fasiszta
kormányzóját. Ő volt az első vezető a felvilágosodást követő időszak
Európájában, aki 1920-ban bevezette a faji alapú zsidó-törvényeket, és később Adolf
Hitler hű szövetségese volt, aki első számú felelőse 437 685 zsidó
származású magyar Auschwitzba deportálásának és egyéb, emberiesség elleni
bűnöknek. Ami a Holocaust a baloldalnak, az az I. világháborút lezáró Trianoni
Szerződés a jobboldalnak.
Ez a megosztottság teljesen kettészeli a jelenkori magyar
társadalmat. Egyrészt vannak „az igaz
magyarok”, akik magukat Horthy örököseinek, de aki másképp vélekedik, azt „magyarellenesnek” tartják, ideértve – de
nem kizárólag – azokat, akik szemben állnak a Fidesszel: a „balliberálisokat”, az LMBTQ-közösség
tagjait, zsidókat, cigányokat, külföldieket és minden más „idegenszívű” alakot. 2010-ig azt a vélekedést, miszerint kizárólag
a politikai jobboldal és a Fidesz képviseli az igazi magyarokat, többé-kevésbé
elferdített, de legitim világnézetnek, az ország működtetéséhez szükséges
alkunak tekintették. A megosztottságot a politikai baloldal is életben
tartotta, például Kádár János, a hidegháborús Magyarország diktátorának
tiszteletével, aki százak kivégzéséért és ezrek életének tönkretételéért volt
felelős.
3 A magyar társadalom
értékközössége
Magyarország az egyik legindividuálisabb ország az EU-ban, a
második helyen áll az Egyesült Királyság után, holtversenyben Hollandiával. De
ennek éles ellentéteként a személyes felelősség alacsony és a bizalmatlanság
magas. Egy ilyen környezetben egy dologra számíthat az ember: át fogják verni. És
ezért a legészszerűbb viselkedési stratégia az, ha az ember elsőként ver át
másokat. Ez az egyedi társadalmi nyomás vezetett a magyarság két jelentős
kulturális ideáljának felemelkedéséhez: a betyárokhoz és a dzsentrifikált
huszárokhoz. Mindkét csoport mások felett akart uralmat szerezni, de mindennél
fontosabbnak tartották az egymáshoz való hűséget. A saját erkölcsi törvényeiket
követték, de mégis a törvények felé helyezték magukat.
A betyár a magyar pusztai Robin Hood, aki a gazdagokat
kirabolja és a zsákmányt a szegényeknek adja. A betyárokból népi hősök lettek,
akik túljártak a hatalom eszén és igazságot tettek a hatalom igazságtalan
törvényeivel szemben. Fontos megjegyezni, hogy az egyik legszélsőségesebb neonáci
csoport magát Betyárseregnek nevezi. A huszárok, a híres magyar lovasegység
tagjai, olyan vagyontalan nemesek, akik meg tudták tartani nemesi
kiváltságaikat – ha vagyonukat nem is – és ezért könnyen felkapaszkodhattak a
katonai ranglétrán. A kék vér az ő nagyságuk, függetlenül az érdemeiktől.
Ez a két kulturális eszmény testesíti meg az olyan domináns
magyar attitűdöket, mely szerint a törvénysértés okos és jogos tett és – ezzel párhuzamosan
– a törvény az ostobáknak és az alantasoknak való. A hatóságok kijátszása
(betyárként) nem szégyenletes, különösen, ha az személyes előnyhöz juttat,
miközben cserébe a személyi előjogok (huszárként) a siker jelzőivé válnak a
közvélemény előtt. A Fidesz és Orbán arisztokratikus hozzáállásának lényege a
felsőbbrendűség érzete, mivel magyarnak születtek, és a törvény felettiség
érzete, mivel nem a munkájuk és érdemeik alapján ünneplik és tisztelik őket.
Úgy éreznek, mint a huszárok és úgy élnek, mint a betyárok. Az individualizmus
és a bizalmatlanság lehet az eredménye ezeknek az erős kulturális
identitásoknak, amelyek ráerősítenek arra a késztetésre, hogy akár a
szövetségeseiket is kijátsszák.
4 A Fidesz
nyelvezete, szimbolikája és értékei
Orbán Viktor és a Fidesz ügyesen rájátszik a betyár és a
huszár identitásra, amikor „nemzeti-konzervatív”
nyelvezetet használva felhevíti a nemzeti sérelmek körüli konfliktusokat, ezzel
mélyítve az árkot a társadalomban és elnyerve 2 millió szavazó rendületlen
támogatását. Orbán és tanácsadói a politikai kommunikációt az 1930-as évekből származó
archaikus szavak és kifejezések, kérdések és manírok felélesztésével alakították
át. Ez a retorika a magyar nagyság, Trianon, a forradalmak és függetlenségi
háborúk (Bécstől, Moszkvától és napjainkban Brüsszeltől) körül forog. És ez az
a retorika, amely gyakran a magyarellenesek elpusztítására célozgat, általában
konkrétumok nélkül, és a törvényesség kereteit nem áthágva.
A 2010-es választások óta a konzervativizmus teljesen
összeforrt az orbánizmussal. Orbán a győzelmét úgy jelentette be, hogy az „forradalom volt a szavazófülkékben”,
bevezette a „nemzeti együttműködés rendszerét”,
az országot illiberális államnak nevezte és idealizálja Putyint, Erdogánt és
Hszi Csin-pinget. Úgy magyarázza az illiberalizmust, ahogy a pornográfiát
szokás: „Senki sem tudja, mi az, de ha
látja az ember, egyből tudja.” Ugyanakkor az ellenzéket a parvonalra
szorította azzal, hogy magyarellenes árulóknak nevezik őket, akik nem
érdemelnek tisztességes hozzáállást, és akiket végül muszáj lesz „elintézni”. A szabadságharcos huszár
attitűd igazolja a bármi áron kivívott győzelmet: se szabály, se erkölcsi vagy törvényi
előírás nem lehet akadály. A hatóságok – jelen esetben Brüsszel – kijátszásának
betyár attitűdjébe történő különös belegabalyodás miatt a lopás az ellenállás
és a felsőbbrendűség igazolásának tiszteletre méltó, forradalmi kifejeződése
lesz. A szabályokat és törvényeket bármikor át lehet hágni, ha azok „nem állnak a magyar nép érdekében”.
Mivel Orbánt az EU, az USA és egyik nemzetközi szervezet sem
közösítette ki, gyűlöletes nacionalista, „illiberális”
retorikája gyorsan terjed, még úgy is, hogy megpróbálja a szélsőjobb felé húzni
az EU-t vagy egy Putyin-féle befagyott konfliktust hoz létre az EU politikai
színpadán. Az Európai Néppárt – az Európai Parlament jobbközép pártcsoportja,
amelybe a Fidesz is tartozik – vakon sétált a csapdájába. Az EPP legutóbbi
vitája előtt – amikor Orbán eltávolításáról beszéltek – azzal fenyegetőzött,
hogy ha a Fideszt felfüggesztik, akkor elhagyja az EPP-t. De a szavazást
követően azt állította, hogy „mi”
kértük a felfüggesztést „magunknak”.
Ahogy a vicc mondja: Az EPP majdnem elhagyta a Fideszt. Az EPP tökéletes
haladékot adott a számára, hogy meglássa, le kell-e ugrania erről a hajóról,
hogy a megerősödött szélsőjobb pártütőket vezesse a választások után, vagy a
konzervativizmus megmentőjeként emelkedhet-e fel belülről. Most belülről
destabilizálja az EPP-t azzal, hogy népszavazási aláírásokat gyűjt a migráció
ellen az EPP logóját használva, és Jean-Claude Juncker bizottsági elnököt,
valamint helyettesét Frans Timmermanst balos, migrációpárti ügynökként állítja
be, akik a keresztény-konzervatív értékek elpusztítására törnek: ha fel tudja
osztani árulókra és hűségesekre az EPP-t, akkor azzal átalakítja a játékteret.
Azon mesterkedik, hogy az általa teremtett káosz elfedje a sikkasztását és
hataloméhségét, és az utolsó remény és megmentő képében tetszelegjen.
5 A pontok
összekötése
Fontos látni a mintát: ez nem szerencsétlen vagy előre nem
látható események véletlen láncolata. A legutóbbi áldozat a Közép-Európai
Egyetem volt, de ma már a Magyar Tudományos Akadémia van soron. Orbán támadásai
általában a magyartalanságot célzó gyűlölködő sajtókampányokkal kezdődnek, az
Akadémia esetén az előjáték a „degenerált”
gender-tudományok elleni támadás volt, amely a lusta bölcsészeket testesíti
meg, és éppen ezért haszontalan. Ezt követi egy rendkívül gyors törvénykezési
és/vagy pénzügyi trükk, amely az áldozatot tétlenségre kárhoztatja – az Akadémia
költségvetésének visszatartása, például. Majd vezető Fideszes politikusok erősítenek
rá a mesterséges narratívára azzal, hogy bonyolult, érthetetlen és értelmetlen
technikai részletekbe merülnek. Ez elég a kívülállók összezavarásához, de az
ügyek ismerői számára ezek olyan durva hazugságok, amelyek kizárnak bármilyen
érdemi vitát. Aztán a tárgyalásokra hivatkozva (amelyek a CEU esetén valójában
sosem voltak) az egész ügyet leállítják, míg a maradék ellenzéki sajtó
érdeklődése elvész és a közvélemény hozzászokik a kormányzati narratíva
alapvető kijelentéseihez (az alapkutatás felesleges, a bölcsészet a szélsőbalos
liberálisoknak való, a gender-tudományok a homoszexualitást terjesztik és a
kormányzati beavatkozás igazából nem is változtat semmit). Pár hónap múlva az
eredeti tervet kompromisszumos megoldásnak álcázva végrehajtják: az áldozat
minden egyes békülékeny lépését kihasználják ellene, a fáradt sajtó és az
összezavart közvélemény zaja egyre halkul, és a kormány magát a saját maga
által okozott konfliktus megoldójaként állítja be. A Magyar Tudományos Akadémia
– az ország intellektuális tőkéjének hordozója – sorsa megpecsételődött, mert a
következő EU-s pénzügyi időszak támogatásai elsősorban az innováció és a
kutatás számára lesznek elérhetők, és Orbán számára egy közvetlenül ellenőrzött
struktúra szükséges a támogatások lenyúlása érdekében.
Ez a módszert először 2011-ben próbálták ki Orbán
médiatörvénye kapcsán, amely részben véget vetett a magyarországi
sajtószabadságnak, hogy magát a magyar újságírást ne is említsük. A független
médiaszolgáltatók hangos kórusa egyből rámutatott a törvényi trükkökre, a
szándékosan laza szabályokra, a lojális bíróságokra bízott értelmezési
lehetőségekre, amelyek megbénítják a sajtószabadságot. A kormány a médiát balos
rosszindulattal és alaptalan vádaskodással gyanúsította meg, tisztességes
hozzáállásért rimánkodott és áldozatként mutatta be magát. Az EU aggályok
hosszú sorát fogalmazta meg, amelyekre válaszul a magyar vezetők tovább
homályosították a szabályokat és minden kritizált bekezdésre más EU-tagállamok
hasonló törvényi szabályozásaira hivatkoztak. Végül az EU úgy döntött, többet
nem tehet és a magyar sajtó elpusztítása, az ellenvélemények elhallgattatása, a
közvélemény monopolizálása és az állami fake
news terjesztése perverz cirkuszának tétlen nézőjévé vált.
Ennek az Orbán által „pávatáncnak”
nevezett eljárásnak a legutóbbi és az egyik legalattomosabb példáját 2018
végén, a CEU-botrány füstjének leple alatt hajtották végre: a maradék bírói
függetlenség felszámolását. Orbán jelenleg is tárgyal az Európai Tanács
Velencei Bizottságával a törvényszövegről, amely különbíróságokat állítana fel
a kormányt vagy az államot érintő peres ügyek tárgyalására. A Bizottság
ajánlásait hamarosan teljesíteni fogják, ahogy az történt a médiatörvény esetén
is, egy kellően homályos szabálygyűjteménnyel, amely majd széleskörű
értelmezést tesz lehetővé a csekély számú lojális kinevezett bíró számára. Az
eredmény a kormányzat két ágának gyakorlati összeolvasztása lesz, ami
lényegében évtizedekre mentességet biztosít Orbán számára, még ha ezt így nem
is írják le. Ironikus, hogy az EPP – amely sokáig engedélyezőként működött
Orbán számára – csúcsjelöltjével, Manfred Weberrel együtt azt akarja, hogy a
CEU egy olyan országban maradhasson, amely 2017-ben egyetlen hét alatt képes
volt annak jogi státuszát tönkre tenni, és amely most a bírói függetlenséget
pusztítja el. Sokan szeretnék, hogy maradjon a CEU, de az új jogrend nem
garancia, különösen akkor, amikor Orbán többször kijelentette, hogy maga a CEU
akar távozni. Folyamatosan gyűlöletet szít, és azt állítja, a CEU-nak is be
kellene tartania a törvényeket. Ahelyett, hogy jogszabályokkal kormányoznák, ma
Magyarországot a hamis állami intézmények, báb bíróságok, báb parlament, és
törvényeknek tűnő zagyvaságok álarca mögé bújtatott nyers, ellentmondást nem
tűrő hatalom vezeti.
Belpolitikailag Orbán nem csak megnyerte a 2018-as
választásokat, és demonstrálta hatalmát és propagandagépezetének hatékonyságát,
hanem a félelmet, a gyűlöletet és a verbális agressziót is fenyegető mértékűre
növelte. Habár sem ő, sem a Soros-ellenes kampány óriásplakátjai sem voltak konkrétan
antiszemiták, a rejtett üzenet elég világos volt a magyar kulturális
kontextusban. Bár Orbán kirakatbarátságot tart fent Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel
és egy apró haszidi közösséggel Magyarországon, de tesz róla, hogy követői
azonosítani tudják a valódi ellenséget az állítólagos szélsőséges liberálisok
és a CEU mögött, mindazokat, akik „idegen
érdekeket szolgálnak”, vagy végrehajtják a „Soros-tervet”.
Csak hogy világos legyen: habár a Fidesz hivatalosan „zéró toleranciát” követ az
antiszemitizmussal szemben, az ilyen bűncselekmények száma érthetetlen módon megháromszorozódott
2002 óta, amikor a Fidesz elkezdte bekebelezni a szélsőjobbos pártokat. Ez a
szám jelentősen megugrott a 2010-es választási évben, amikor a Fidesz abszolút
többséget szerzett az alkotmánymódosításhoz – még mielőtt nekiláttak volna a
Jobbik legtöbb ígéretének megvalósításához. Az antiszemitizmus ma 30 százalék
körül jár, noha csak 20 százalék gyűlöli nyíltan a zsidókat. Orbán nem csak
hogy terjeszti az antiszemita narratívát, de valójában ő maga is szélesíti azt
azzal, hogy ide érti a menekülteket, a liberálisokat és bármelyik politikai
ellenfelét is. Ha a kérdést feszegetni kezdik, ugyanazok az antiszemita
szóképek bukkannak fel Orbán kritikusaival szemben. És a legtöbb EU-s és
nemzetközi testület is inkább így látja, ami Orbán hazai pozícióját és üzenetét
erősíti.
6 Kifelé Európából
A látszólag kozmopolita Budapest vonzó felszíne alatt a
demokrácia kivéreztetett, rút holtteste hever. Az a Magyarország, amelyet az én
nemzedékem egykor ismert, eltűnt és nem valószínű, hogy két vagy három
nemzedéken belül visszatérne, még akkor sem, ha Orbán holnap eltűnne. Az állami
intézményekben, oktatásban, egészségügyben, magyar kultúrában, színművészetben,
irodalomban, szépművészetben, tudományban és kutatásban okozott kárt talán
helyre lehet hozni, de a rasszista, gyűlölködő gondolkodásmód, a szétszakított
társadalmi szövedék és az ént dicsőítő, csaló attitűd a mi életünkben már
megmarad. Az üzenetem az, hogy Magyarország elveszett, de az EU és a többi
tagállam még megmentheti magát.
A magyar választók
felelősek a jelenlegi helyzetért? Bizonyosan. Orbánt 2010-ben törvényesen
választották meg (még ha a 2014-és és 2018-as választásokat nyilvánvalóan és
otrombán manipulálták is). Beleesett volna ebbe a gödörbe Magyarország, ha nem
lett volna az EU tagja? Aligha. Az állam az EU támogatásokra, pár német
vállalatra és a nyitott határokra épül, amely lehetővé teszi, hogy az eltérő
nézeteket vallók távozzanak.
Az EU nagy szolgálatot tehetett volna a magyar alkotmányos
demokráciának, kultúrának és társadalomnak, ha időben megvonja a támogatásokat,
talán akkor, amikor 2011-ben megszüntették a sajtószabadságot és a tisztességes
választások lehetetlenné váltak, vagy legalább akkor, amikor 2012-ben az
elidegeníthetetlen emberi jogok eltűntek az alkotmányból. Az ellenérv az volt,
hogy egy ilyen lépés a belügyekbe történő elfogadhatatlan beavatkozás lett
volna, amely szükségtelenül ártott volna a magyar népnek és EU-ellenes
hangulatot keltett volna. Végül is, Orbánt törvényesen választották meg, ő
képviseli a választók akaratát.
Pedig Orbán maga árt a népnek és kelt EU-ellenes hangulatot,
miközben azt sugallja, hogy az az EU egy világméretű zsidó összeesküvés
bábszervezete. Bedőlni Orbán narratívájának – miszerint a magyar nép érdeke
azonos a sajátjával – Magyarországnak többe került minden pénznél. Talán két
héten belül felhagyott volna EU-ellenes dalával és táncával, ha kiközösítik, és
bár egy gazdasági összeomlás rendkívül fájdalmas, az állami intézmények megmaradtak
volna, lehetővé téve az újraindítást. De most, még ha a gazdaság előre is
bukdácsol, a szilánkokból kell újjáépíteni az országot. Az intézmények, a
jogrendszer, a társadalom szövedéke, az együttműködés és kommunikáció rendszere
csak egy rakás romhalmaz, és a tudást vagy a tengerentúlra üldözték, vagy
nyugdíjba kényszerítették.
Jelen pillanatban az EU támogatások elvágása sem segítene
sokat, mivel Orbán konszolidálta elnyomó rendszerét, amelyet szükség esetén
sokkal kevesebb forrással is képes lenne működtetni, különösen, ha az EU-n
kívül egyezséget köt a német iparral. Az irányváltoztatáshoz szükséges jogi
eszközök és a közvélemény megváltoztatásához szükséges kommunikációs csatornák
híján az ország lassan szétesik. Jelenleg csak Bulgáriát előzi meg az életszínvonalat
illetően az EU-n belül.
Ugyanakkor, ha ez a lehetőség fenyegetésként kéznél lenne,
az EU legalább pénzügyi kontrollt gyakorolhatna azzal, ha helyi hivatalokat és a
támogatásokat biztosító és elszámoltató közvetlenül irányított bürokráciát
hozna létre. Létrehozhatna helyi EU-bíróságokat az EU-s jog megtartása
érdekében, és egy országos, független televízió- és rádióadót, amelynek segítségével
a magyarok elkezdhetnék enyhíteni azokat a károkat, amelyeket az EU
segítségével okoztak.
Ahelyett, hogy egyszerűen elhisszük, Magyarország
demokrácia, eljött az idő bizonyítékot keresni arra, hogy nem diktatúra.
Ahelyett, hogy az EU és tagállamai azt hiszik, a demokrácia megvédi önmagát,
ideje észrevenni, hogy ez a legtörékenyebb kormányzati forma, mivel bárki
hatalomra kerülhet. Mégis pontosan ez adja a demokrácia legnagyobb erejét: a
viszonylag gyors önkorrekciót. De az önpusztítás felé mutató fordulópontot csak
visszatekintve lehet észrevenni.
Eljött az ideje, hogy az ellenállás és harc pozitív példáit
kövessük, a felvilágosodás értékeinek, az emberi jogoknak, az elszántságnak, a
parlamenti vitának és együttműködésnek minden lehetséges eszközével, és
elkezdjük komolyan venni a hataloméhes, vérszomjas és autoriter alakokat,
ahelyett, hogy ragaszkodnánk az emberi jogokról szóló diplomáciai
megbeszélésekhez vagy a puszta létezéshez, mint politikai kérdésekhez. A
szélsőjobb már az EU nagy részén magához ragadta a narratívát. De a többség
továbbra is egy egységes, toleráns és együttműködő rendszert akar. Egyelőre.
https://www.zeit.de/politik/ausland/2019-04/european-union-hungary-democracy-viktor-orban-english