2015. szeptember 22., kedd

Angela anya: Merkel menekültpolitikája megosztja Európát



DER SPIEGEL

Angela anya: Merkel menekültpolitikája megosztja Európát

Angela Merkel puha álláspontot foglalt el a menekültválságban. A németek racionális, megfontolt döntéshozónak ismerték kancellárjukat.  Azonban a menekültválság során egy új Merkel bukkant elő, akit az empátia vezérel. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az érzelmek által vezérelt Merkel hajlamos hibázni.

Képesek vagyunk rá. Ezt üzeni az általa vezetett országnak Angela Merkel kancellár, amióta augusztus végén megígérte, hogy minden szíriai menekültet, és minden erőszak és háború elől menekülőt befogadnak. Az ország kezdetben nagyon lelkes volt, hétköznapi németek tízezrei csatlakoztak a segítők seregeihez, akik megpróbáltak megbirkózni a szükséget szenvedő menekültek hatalmas tömegeivel.

De a kezdeti lelkesedés halványodni látszik. Ennek leglátványosabb jele természetesen az, hogy Berlin alig egy hete ismételten bevezette a határellenőrzést a német-osztrák határon.  De vannak más jelek is. A német szövetségi államok elégedetlenek a szövetségi kormány elégtelen segítségével, Merkel saját pártján belül is morognak a nyitott kapuk politikája miatt, és konfliktusba került a koalíciós partner szociáldemokrata párttal is.

És valóban, Németország küzd, hogy az egyre növekvő kétségek ellenére megtartsa higgadtságát és megelőzze a pánik kitörését.

Képesek vagyunk rá?

Múlt hét hétfő. Merkel konzervatív Kereszténydemokrata Pártjának (CDU) vezető tisztviselői találkoznak, hogy megvitassák a menekülthelyzetet. Tárgyalnak a szíriaiakról és az afgánokról, akik megtöltik a tornatermeket és a gombaként szaporodó konténerfalvakba költöznek be. Németország 16 tartományának kormányzói hiányosságokról jelentenek. Ágyak, orvosok és tanárok hiányáról. Merkel számára ez csak az akadékoskodók nyavalygása.

És nem kell sok, hogy elveszítse a türelmét. Amikor Jens Spahn, a pénzügyminisztérium államtitkára megosztja a saját történetét a kétségbeesett önkéntesekről, akik arról k érdezik, hogy a jelenlegi helyzetben mit kellene tenni, a kancellár közbeszól.

A valóság puszta közlése és az érzelmek kibeszélése nem elég, mondja Angela Merkel. „Azoknak, akiknek olyan kormányzati felelőssége van, mint nekünk, más a dolguk. Az embereknek válaszokat és megoldásokat kell nyújtanunk.” Képesek vagyunk rá?

Lehet, hogy bátor szavak, de aggódásra is okot adnak. A valódi helyzet jelentését valóban a kormányzati irányvonal ellen indított támadásként kell tekinteni? Az igazságot nem szabad kimondani, csak mert az nem áll összhangban Merkel határtalan optimizmusával? Egymillió menekült fog érkezni az év végéig Németországba. Képesek vagyunk erre?

Igen, mondja Merkel, persze, hogy képesek vagyunk rá. Alig volt három hete, hogy a kancellár azt mondta, Németország egy barátságos ország, és hogy a háború és politikai üldözetés elől menekülőket szívesen látják. Az ilyen kijelentések – amelyek híján vannak minden taktikának és számításnak – újak a kancellártól.

Szavai fénysebességgel terjedtek. Megosztották őket a Facebookon és a Twitteren, e-mailen és SMS-ben, és embereik tízezreit – az is lehet, hogy százezreit – késztették arra, hogy Európába induljanak. Magyarországon a menekülteket vízágyúval és könnygázzal verik vissza. Ismét rendőrök vannak a német-osztrák határon, hogy legalább megpróbálják mederben tartani a kétségbeesett emberek beözönlését.

Merkel elszámította magát? Még mindig ura a helyzetnek?

A Merkel-korszak pontosan 10 évvel ezelőtt, 2005. szeptember 18-án vette kezdetét, amikor a választáson legyőzte Gerhard Schrödert. Egy olyan kancellárság kezdete volt, ami a korai időkben ingatagnak tűnt. Nem csak saját magát kellett megvédenie Schrödertől, aki tanárként leckéztette az elvesztett választás estéjén, de a saját soraiban található számos ellenségétől is, akik csak a megfelelő pillanatra vártak, hogy lelökjék a piedesztálról.

Azonban ez a pillanat soha nem jött el. Merkel valószerűtlen jelenség volt a német politikában: egy kelet-németországi nő a férfiak által uralt, nyugatnémet CDU-ban. Titkos fegyvere az óvatosság volt. Arra használta, hogy félreállítsa ellenfeleit. Végül csak Merkel maradt.

Mostanában az a mondás járja, hogy a tétovázás és a halogatás évei után Merkel a menekültekben találta meg végül a saját politikai témáját. Azonban ez meglehetősen egyoldalú megközelítés. Valójában sokkal több forog kockán. Merkel Németországot Európa erkölcsi szuperhatalmává próbálja átalakítani. Ez a cél nem mentes minden önhittségtől.

Változó hangulat

A periodikus nagyzási rohamoktól eltekintve a német kancellárok mindig konszenzust kerestek az EU-ban. Azonban ezúttal Merkel ragaszkodik a saját külön útjához. És amikor a menekültekről van szó, akkor egyedül marad, miközben a kelet-európaiak átkozzák és a britek magára hagyják. A hangulat Merkel saját pártjában is változóban van. Sokan gondolják azt, hogy lassan elveszíti a kontrollt az események felett. Úgy vélik, hogy nagylelkű gesztust tett, azonban a válság kezelésében most kudarcot vall. És ebben van igazság. Elvégre akárcsak Thomas de Maizière belügyminiszter, ő is hónapokig kedélyesen vette semmibe a menekültek növekvő számával kapcsolatos miatt megszaporodó figyelmeztetéseket.

Merkel sokáig finom elutasítással válaszolt a kritikákra. Azonban ez a mértékletesség eltűnőben van, amelynek helyét a kissé ingerlékeny kitörések veszik át. A múlt kedden például, amikor kijelentette, hogy nem fog elnézést kérni azért, mert Németország a barátságos arcát mutatja – mivel akkor az „nem lenne az én országom” – ez jóval többet jelentett a kritikák visszautasításánál. Ez leplezett fenyegetés volt: ha nem követtek, akkor kereshettek magatoknak egy új kancellárt.

Mi ütött Merkelbe? A németek azt hitték, ismerik kancellárjukat, akinek népszerűsége nagyrészt kiszámíthatóságának és időként fárasztó óvatosságának volt köszönhető. Azonban most hirtelen előtört belőle az idealizmus és ezzel a világ nem igazán tud mit kezdeni. Izrael és az USA ünnepli Merkelt. A New York Times brávózza. Tom Segev izraeli történész szerint Németország „nemessé és dicséretre méltóvá” vált. Németország európai partnerei között azonban a lelkesedés sokkal kevésbé kitörő. És nem csak kizárólag a magyar miniszterelnökről, Orbán Viktorról van szó, aki nyíltan lázad Merkel politikája ellen.

Elvégre Merkel nem csak Németország nevében adott át meghívót a menekülteknek. Gyakorlatilag Európa nevében szólt – szavai az egész kontinensre felelősséget helyeztek a Merkel hívására Európába induló összes menekült befogadását illetően. Európa minden eresztékében recseg és ezért Merkel a felelős.

Az arányérzék elvesztése

Azonban Európa nem érdekelt abban, hogy a német emberiességi felfogáshoz idomuljon. A brit kormány alig leplezi szörnyülködését Merkel új irányvonalával kapcsolatosan. Theresa May belügyminiszter múlt szerdán kijelentette, hogy azokon az embereken kell segíteni, akik polgárháború dúlta területeken élnek, és „nem azokon, akik elég erősek és gazdagok ahhoz, hogy eljussanak Európába”. Kategorikusan elutasította Merkel tervét, amely szétosztaná a menekülteket az Európai Unió tagállamai között.

François Hollande francia elnök, aki a menekültválság során Merkel szövetségese lett, távolságot tart. Hollande azt mondta, hogy hajlandó átvenni Németországtól 1000 menekültet. Finoman szólva is nevetséges szám. Azonban mostanság Merkelnek még ezért is hálásnak kellene lennie. - Mi sosem ébresztettünk alaptalan reményeket – mondta a francia elnök egyik tanácsadója.

A német belügyminiszter, de Maiziere jelenleg azon van, hogy átalakítsa Németország menedékkérőkkel kapcsolatos hozzáállását. Azt tervezi, hogy az úgynevezett „Dublini menekülteknek” biztosít egy alacsony „segélyt, amely fedezi a feltétlenül szükséges utazási kiadásaikat”, és visszaszállítja őket abba az EU tagállamba, ahová először megérkeztek. Ez egyáltalán nincs összhangban a kegyes Merkelről alkotott képpel. Németország „nem tud mindenkit befogadni, aki válságövezetekből érkezik”, mondja de Maizere.

Merkel átalakulása jól példázza a jó politika és a helyes politika közötti különbséget. A megkülönböztetés egyidős a politikaelmélettel. Max Weber német politológus úgy határozta meg ezt a különbséget, mint a hit erkölcsisége és a felelősség erkölcsisége közötti különbséget. Más szóval a kizárólag az erkölcs által vezérelt politika vagy a követett politika miatt valószínűleg bekövetkező következmények által vezérelt politika közötti különbséget.

Ki lenne az a szívtelen, aki elítélne egy olyan politikát, ami segíteni akar annak a menekültnek, aki babakocsiban végigtolta a gyermekét Görögországból, keresztül a Balkánon egészen Németországig? De hol húzódik a helyes egyensúly az emberiesség és a valóság között? Továbbá: fontosabb-e megmenteni a menekülteket, mint magát az EU-t, amely önmagában testesíti meg a választ a háborúk borzalmaira? Az elmúlt hetek drámai folyamatainak közelebbi vizsgálata azt mutatja, hogy Merkel elveszítette arányérzékét.

Berlin, Tegel Repülőtér, augusztus 19.

E csodás nyári napon délután 1-kor Merkel nagy delegáció kíséretében Brazíliába készül. Mielőtt repülőre ülne, telefonon beszél de Maizier belügyminiszterrel. Aki beszámol neki a menekültek gyorsan növekvő számáról és közli, hogy aznap délután be kívánja jelenteni, hogy a menekültek várható száma az idén 450 000-ről 800 000-re módosul.

Merkel megretten. A 800 000 jelentős szám, sőt, elég nagy ahhoz, hogy uralja a politikai közbeszédet. És Merkel tudja, hogy a helyzet mennyire törékeny. Egyik oldalról a német gazdaság száguld. Szemben az 1990-es évek elejével, amikor menekültek százezrei érkeztek Németországba a Balkánról, a németek nem aggódnak a munkájuk miatt. Másik oldalról Merkel nagyon is járatos a németek gyakran irracionális félelmeit illetően. Régóta fontos számára, hogy a kormányzat ne tegyen semmi olyat, ami tovább élezné a helyzetet. És biztos benne, hogy a CSU nem fog olajt önteni a tűzre. A bajorok, gondolja, pontosan tudják, hol van a határa a jobboldali populizmusnak.

Merkel azonban továbbra is bizonytalan abban, hogyan kezelje a válságot. Egyre hangosabb azon felkérések hangja, hogy a kancellár látogasson meg egy menekültszállót, de ő nem akar üres kézzel megjelenni. Egy politikai vezetőnek megoldási javaslatokat kell tennie és nem foghat mindent a körülményekre, mondja ő. Ezt a mondatot a következő hetekben sokszor idézik majd.

Nürnberg, Menekültügyi és Bevándorlási Szövetségi Iroda, augusztus 21.

Angelika Wenzl, a német Menekültügyi és Bevándorlási Szövetségi Iroda egyik vezető tisztviselője fontos átiratot ír, amelynek iktatószáma 411-93605/Syria/2015. Azt írja, hogy a Szíriából érkező menekültek esetén a bonyolult Dublini eljárást fel kell függeszteni. Ez azt jelenti, hogy aki a polgárháború dúlta országból érkezik Németországba, nem fogják visszaküldeni, még akkor sem, ha technikailag más EU-tagállam lenne érte a felelős. Az átirat – amelyet sose akartak nyilvánosságra hozni – célja az volt, hogy enyhítsen a bürokratikus nehézségeken.

De miután Wenzl üzenete a Pro Asyl nevű segélyszervezet e-mail fiókjában landol, nem kell hozzá sok idő, hogy felkerüljön annak angol nyelvű honlapjára. Az irat hitelességével kapcsolatos kétségeket maga a Menekültügyi és Bevándorlási Szövetségi Iroda oszlatja el, amikor a nürnbergi székhelyű szervezet a Twitteren augusztus 25-én délután 1 óra 30 perckor közli: „A szíriai állampolgárok esetén a továbbiakban nem folytatjuk le a dublini eljárást”. A szövetségi iroda tweetjeit általában 3-4-szer szokták megosztani. Azonban ezt az üzenetet 156-szor retweetelték. Még a BBC is felfigyelt rá. Az egyik Twitter felhasználó rákérdezett, hogy az új helyzet csak a már az országban tartózkodó szíriaiakra vonatkozik-e. A szervezet válaszában közli, hogy a döntés nem függ az országba való érkezés időpontjától.

Berlinben a Belügyminisztérium vészhelyzet-elhárító üzemmódba kapcsol.
– Ez egy jogilag nem kötelező érvényű döntés, hogy úgy mondjam. Nem a megszüntetése, nem a felfüggesztése Dublinnak, hanem csak iránymutatás az ügyintézők részére – mondja a hebegő Thomas de Maizière az újságíróknak. Azonban a hír bejárja a világot. Az Independent brit napilap főcíme szerint „Németország kitárja kapuit”. Szíriaiak posztolják Angela Merkel arcképét a Facebookon, olyan dicsőítő szavak kíséretében, miszerint "Wir lieben dich," vagy "We love you".

Heidenau, Hauptstrasse 10, augusztus 26.

Mikor Merkel autókonvoja begördül Heidenauban a már bezárt Praktiker barkácsáruház parkolójába, két csoport vár rá. Az egyik csendes, a másik dühöng. A csendes csoport menekültekből és segítőikből áll. A másik dühös heidenaui lakosokból. Merkel arca megrándul, amikor meghallja a kiabálást. „Áruló!” – kiabálják páran, és azt is, hogy „Mi vagyunk a csőcselék!” Merkel zavarodottnak tűnik, aztán integetni kezd, mivel mindig ezt szokta tenni, majd eltűnik a barikádok mögött.

A heidenaui látogatás ötlete a szélsőjobboldali felvonulók és a rendőrség között augusztus 21-én és 22-én egy újonnan megnyitott menekültszálló előtt lezajlott erőszakos összecsapások után merült fel. Az incidens világszerte vezető hír lett, és Merkel nagyon szerette volna megmutatni Németország másik arcát.

Több mint egy órát tölt az új menekültszállón. Odakint forróság van, a nap letűz a tömegre és a hangulat is egyre forróbb. Amikor Merkel újra feltűnik, a zaj fülsüketítővé válik. Kürtök szólnak és egy nő éles hangon ordít: „Te picsa! Bújj vissza a rohadt kocsidba!”

Az elkövetkező napokban Merkel emberei folyton arról beszélnek, hogy mennyire meglepte őket a Heidenauban tapasztalt lincshangulat. Kancellárként, mondják, Merkel megszokta az inzultusokat. De mit van azokkal az emberekkel, akik azért voltak ott, hogy segítsenek a menekülteknek? Nekik nincsenek testőreik, és mégis szembe kell nézniük „a csőcselékkel”. A Kancellárián megszilárdul az a hit, hogy Merkelnek példát kell mutatnia.

Merkel sose szimpatizált a szélsőjobbal. 2003-ban azért rakta ki a konzervatívok parlamenti frakciójából Martin Hohmannt, mert az egy beszédben antiszemita kliséket használt. Az évek során Merkel egyre jobban elsáncolta magát. A belső beszélgetések során minden olyan kísérletet visszautasított, amely megkísérelt pszichológiai magyarázatot adni a Kelet-Németországban tapasztalható szélsőjobboldali szélsőségességre. Egyáltalán nem volt megértő a jelenséggel szemben.

Bécs, Hofburg, augusztus 27.

Merkel a Nyugat-Balkánnal kapcsolatos konferenciára utazik a városba. Éppen a megbeszélések közepén érkezik a hír, hogy az A4 autópályán, Bécs közelében egy teherautóban tucatnyi megfulladt menekültet találtak.  Merkel kiáll a sajtó elé: „Mindannyiunkat elborzaszt ez a szörnyű hír.”

Berlin, a Szövetségi Sajtókonferencia épülete, augusztus 31.

Merkel a szokásos éves sajtótájékoztatóját tartja a berlini sajtó előtt. Azonban ez nem egy szokásos megjelenés. Beszéde közben gyakran hangzik el a „büszke” szó. „Büszke” arra a humanizmusra, amely megtestesül a német alkotmányban, és „büszke” arra a sok németre, akik segítenek a menekülteknek. A világ Németországot a remény és a lehetőség hazájának látja, mondja. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy világos üzenetet akar küldeni: Az elnyomottakat és a polgárháború elől menekülőket szívesen látják. Nem lesz könnyű, mondja, de „képesek vagyunk rá.”

Ilyen mondatokat ezelőtt egyik kancellár sem mondott. Arra kéri a németeket, hogy inkább a szívükre és ne az érdekeikre hallgassanak, azt kéri, hogy fektessenek energiát és pénzt a menekültek fogadásába. A kancellár arra esküdött fel, hogy a német nép érdekét fogja szolgálni, de most az egész politikai tőkéjét a segítségre szoruló szíriaiak, irakiak és afgánok érdekében teszi kockára. 

Merkel a múltban is hozott kockázatos döntéseket. 1999 decemberében például levelet írt a befolyásos Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilapnak, amelyben azt állította, hogy eljött az ideje a vezetőváltásnak a Kereszténydemokrata Unióban (CDU). A párt vezetője, Helmut Kohl éppen egy pártfinanszírozási botrányba keveredett, és Merkel levele adta meg számára a kegyelemdöfést. Egy másik esetben 2011-ben a fukushimai baleset után gyorsan meghúzta a lélekharangot a németországi atomerőművek felett.

De azokat a döntéseit a félelem vezérelte. Merkel nem akart belekeveredni a pártfinanszírozási botrányba, amely végül lelassította vagy véget vetett több vezető CDU politikus karrierjének, ezért tehát eltávolodott Kohltól. És az "Energiewende" – Németország elfordulása az atomenergiától a megújuló energiaforrások irányába – azért volt olyan gyors, mert Merkel tartott attól, hogy a CDU a fukushimai katasztrófa következtében támogatókat veszíthet.

Nehéz megválaszolni, hogy mi késztette arra Merkelt, akit sokáig a realpolitik józan gyakorlójának tartottak, hogy a menekültek kancellárja legyen – vagy, ahogy egyes konzervatívok hívják „Mutti Teresa”, ami éles nyelvű utalás német becenevére, a Muttira.

Merkel emberei vehemensen elutasítják a pszichológiai magyarázatokat, amelyek a német lapokban jelentek meg. Az egyik elmélet szerint például Merkelt, akinek nincs saját gyermeke, mélyen megérintette a síró menekült kislány, akivel Rostockban találkozott.

A politikában az érzelmek veszélyesek. Akit úgy ismernek meg, mint akit az érzelmei irányítanak, azt manipulálhatónak tartják. Mégis több jel utal arra, hogy Merkel menekültpolitikáját jobban befolyásolják érzelmei annál, mint amit hajlandó lenne elismerni. Egy régi ismerőse szerint a görög válság során tényleg magára vette, hogy úgy ábrázolták, mint a nácik második eljövetelét. Ráadásul a népszerűsége sok lehetőséget ad a számára. A szuper gazdagokhoz hasonlóan kancellárságának azon a pontján áll, amikor olyan dolgokra is költheti a politikai tőkéjét, amelyek nem hoznak hasznot.

Luxembourg, Európai Kongresszusi Központ, szeptember 4.

A magyarországi helyzet súlyossá válik. Emberek ezrei igyekeznek a határ felé, és a menekültek kitörnek a szerb határhoz közeli röszkei táborból. Ezzel egy időben 2000 Budapesten rekedt menekült gyalog indul útnak Ausztriába. Az autópályán sétálnak, miközben autók húznak el mellettük. Luxemburgban az EU külügyminiszterei tárgyalnak, és Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter félrehívja német kollégáját, Frank-Walter Steinmeiert. Magyarországon katasztrofális a helyzet, mondja neki, Németországnak és Ausztriának cselekednie kell.

Steinmeier felhívja a kancellárt, aki Kölnben van egy CDU ünnepségen, 500 meghívott vendéggel. Merkel egy óráig váratja őket. Az ünnepség után beszél Werner Faymann osztrák kancellárral, de Maizière német belügyminiszterrel és ismét Steinmeierrel. Ezután meghozza a döntést: a menekülteket különvonatokkal Németországba viszik.

Hivatalosan egyik német miniszter sem ellenezte a döntést, de a miniszteri szakértők azonban komoly aggályokat vetettek fel. A belügyi és a külügyi tisztviselők is figyelmeztettek, hogy ez a döntés még több menekültet fog arra ösztönözni, hogy Németországba jöjjön.

Merkel nem törődik ezzel. Jobban aggódik Európa megítélése miatt. Milyen üzenete lenne, ha olyan képek keringenének a világban, amelyeken idős menekültek és terhes nők esnek össze a kimerültségtől, miközben Németország felé gyalogolnak.

Este 11.30-kor Merkel hivatala megpróbálja elérni Horst Seehofert, Bajorország nagyhatalmú kormányzóját és a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetőjét, amely a CDU testvérpártja. Azonban a CSU vezetője szabadságon van és a telefonja néma üzemmódban van. Lehet, hogy nem hallja a hívást, de lehet, hogy nem akarja meghallani. Sürgős ügyekben a testőrein keresztül mindig el lehet érni Seehofert. De Merkel ezúttal nem próbálkozik ezzel. Már úgyis meghozta a döntést.

Azonban a protokollnak megfelelően nem sokkal később Peter Altmaier kancelláriavezető felhívja Seehofer kabinetfőnökét, Karolina Gernbauert. Gernbauer SMS-t küld Seehofernek, amelyet a címzett nem olvas el azonnal. De maga az üzenet az, ahogyan másnap reggel tudomást szerez Merkel döntéséről.

München, szeptember 5.

Szombat délután 4 órakor a CSU vezető politikusai SMS-t kapnak, amelyben „fontos megbeszélésről” tájékoztatják őket. Arra kérik őket, hogy délután 6-kor egy konferenciabeszélgetés keretében „szavazzanak egy közös álláspontról”. Seehofer közli velük, hogy a kancellár sajnálatos módon egyoldalúan „döntött egy másfajta Németország létrehozása érdekében”. Seehofer, amint az nyilvánvaló a tárgyalásban részt vevőknek, azt reméli, hogy politikai tőkét kovácsolhat a menekültkérdésből. Az üzenete a következő: Merkel Németországot egy hatalmas menekültszállóvá akarja alakítani.

Merkel szerette volna, ha a kérdés nem lesz politikai vita tárgya. Azonban ma ez már nem lehetséges. A kancellárral szemben Seehofernek nincs felesleges politikai tőkéje. Utolsó jelentős politikai veresége – az autópálya használati díj bevezetésének kudarca – még friss. Hiba volt Merkeltől azt hinni, hogy a CSU képes lesz ellenállni a populizmus kísértésének. Joachim Herrmann bajor belügyminiszter a tárgyalás után azt mondja az újságíróknak, hogy Merkel döntése „pont a rossz üzenetet küldi Európának”.

Berlin, Kancellária, szeptember 7.

Merkel és alkancellárja, a Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke Sigmar Gabriel beszámol a sajtónak a menekültválsággal kapcsolatos megbeszélés eredményeiről. Egy riporter azt kérdezi Merkeltől, hogy milyen érzés a barátságos Németország arcának lenni a világ színe előtt. Megtévesztő kérdés, mivel Merkel hiúságára céloz, de ezt ő könnyedén lesöpörhetné pár keresetlen szóval. Ehelyett azonban ezt mondja: „Örülök, hogy Németország is olyan országgá vált, ami sok embernek nyújt reményt Németországon kívül is. És ha végigtekintünk történelmünkön, akkor ez valami hatalmas érték. Ezért ezt én egyértelműen meghatónak tartom.”

Berlin, Belügyminisztérium, szeptember 12.

A számok, amelyek immár naponta érkeznek de Maizière asztalára, drámaiak. Csak a hétvégén újabb 40 000 menekült érkezésére számítanak. A német szövetségi államok azt bizonygatják, hogy nem tudnak több menekültet fogadni.

De Maizière konferenciahívást folytat a szövetségi államok konzervatív belügyminisztereivel és mintegy 15 perc múlva a bajor belügyminiszter, Herrmann kap szót.  A beözönlés felett elveszítettük az irányítást, közli. „Álláspontom szerint csak az ideiglenes határellenőrzés segíthet. A helyzet annyira kritikus, hogy ezzel nem sértjük meg a Schengeni Egyezményt.” A Schengeni Egyezmény engedélyezi, hogy a tagállamok válsághelyzet esetén, kezdetben 30 napra határellenőrzést vezessenek be.

De Maizière közli, hogy a német szövetségi rendőrségnek 7 óra felkészülési időre van szüksége. Ebben a pillanatban válik mindenki számára világossá, hogy a miniszter már korábban gondolt a határellenőrzés bevezetésére. Ellenzi ezt valaki, kérdezi Herrmann. Senki se mond semmit. Lorenz Caffier Mecklenburg-Nyugat-Pomeránia belügyminisztere indítványozza, hogy a szociáldemokraták bevonásával az összes belügyminiszter részvételével tartsanak rendkívüli megbeszélést. Herrmann ellenzi a javaslatot. Kontraproduktív lenne, mondja, kitenni a nyilvánosság nyomásának a kancellárt.

De Maiziére megígéri, hogy a csoport döntését közli a kancellárral. Herrmann a maga részéről azonnal hívja Seehofert és sürgeti, hogy gyakoroljon nyomást Merkelre. Délután 1.26-kor Seehofer SMS-t küld a kancellárnak, amely ezekkel a szavakkal ér véget: „Sürgősen kérem, hogy cselekedjen a helyzet komolyságának megfelelően.”

Ezzel egy időben az SPD vezetői is találkoznak. Gabrielt már tájékoztatták a CDU változó hozzáállásáról. Kijelenti: „A kezdetétől fogva nem hittem az eufóriában.” Az SPD aggódik, hogy a Németország nyitottságáról az imént küldött üzenetet visszavonják. De Gabriel biztosítja őket, hogy a szociáldemokraták támogatják a konzervatív belügyminiszterek döntését. Telefonos konferenciát terveznek délután 5.30-ra, amelyen Merkel kormánykoalíciója pártjainak vezetői vesznek részt. Merkel, Gabriel, Seehofer és több szövetségi miniszter is részt vesz a beszélgetésben. A végére egyértelművé válik: határellenőrzést vezetnek be.

Paradox a helyezet, mivel Merkel Európát az emberiesség eszményképeként akarta bemutatni, de most a törvényt, amely minden másnál jobban jelképezi az európai szabadságot, felfüggesztették. Az egész kontinensen gyorsan bevezetik a határellenőrzést.

Berlin, SPD pártközpont, szeptember 15.

Az SPD vezetője, Gabriel találkozik az SPD vezette államok kormányzóival, hogy előkészüljenek a Merkellel való esti megbeszélésre, és az SPD kormányzók panaszkodnak a szövetségi kormányzat elégtelen válságkezelése miatt. Miért nem kapunk információt, morognak. „Miért csak a pénzről beszélünk? Az önkormányzataink nem tudnak többet fogadni.” Gabriel pártvezető ingerült. Nem akarja, hogy a menekültkérdésből konfliktus legyen az SPD és Merkel konzervatívjai között. Megvédi Merkelt és azt mondja: „Én sem tudom.” Gabriel ezzel közelebb van a kancellárhoz, mint ő a saját pártszövetségeseihez.

Berlin, Kancellária, szeptember 15.

Délután 6.30-kor a német kormányzók találkoznak Merkellel. A kancellárt de Maizière belügyminiszter és Altmaier kabinetfőnök kíséri. Gabriel is jelen van.
Merkel megpróbálja egy viccel oldani a feszültséget. Azt tanulta Seehofertől, mondja, hogy a meleg szavak és szlogenek nem segítenek igazán. Nevetnek, de az ezt követő vita kellemetlen, és a megbeszélés hamarosan megfeneklik a pénz és az elosztási arányok körüli vitában.

Mivel Gabriel nyilvánvalóvá tette, hogy az SPD kormányzók készek Merkelt követni, a dühüket de Maiziere belügyminiszterre irányítják, aki amúgy is élénk kritikák tárgya. De Maiziere elmagyarázza, hogy mit gondolt akkor, amikor a német államok megsegítéséről volt szó, és azt mondja, hogy 40 000 menedékkérő befogadására van kapacitás. De amikor elkezdi felsorolni a használaton kívüli rendőrségi épületeket és üres laktanyákat, a kormányzók gyorsan félbeszakítják. Már tele vannak, mondják. A kancellár erre azt mondja: „Úgy tűnik, hogy a helyzetet a jövő hétre újra kell értékelni.”

Amikor a kormányzók azt kérik, hogy a szövetségi belügyminisztérium vegye át a menekültek elosztásának felelősségét, de Maiziere eleinte tiltakozik. A szövetségi kormánynak, mondja, nincs erre hatásköre.

Páran a fejüket rázzák. Nem a felelősség kérdéséről van szó, mondják, hanem a konkrét segítségről. Végül de Maiziere beadja a derekát: „Oké, akkor hétfőn kezdünk.” De akkor, mondja Seehofer, már megkezdődik az Oktoberfest. Már túl késő van. Merkel közbelép, és ezt mondja: „Oké, akkor holnap kezdünk.”

A résztvevők végül megegyeznek 40 000 menedékkérő elhelyezésének biztosításában. Azonban Seehofer figyelmeztet, hogy ezt a menekültek nem értelmezhetik meghívásként. Nem tehetünk olyan benyomást, hogy ha 40 000 helyet biztosítunk, akkor azokat be is kell töltenünk, mondja. Merkel megígéri, hogy ez csak az államokra háruló nyomás csökkentése érdekében történik, amit később a sajtótájékoztatón is elmond.

A találkozó a Kancellárián nyilvánvalóvá teszi Merkel gyengeségét a menekültválságban. Merkel rendszerint óvakodik a szimbolikus tettektől és inkább szeret a részletekben elmerülni. Ezúttal azonban épp az ellenkezője történik. Teljesen homályos, hogy az ország hogyan tudja kezelni a hatalmas számú újonnan érkezőt.

Egy jobb élet reménye

Képesek vagyunk rá? Egy dolog biztos: Merkel alábecsülte szavainak hívó hatását és azt, hogy az elcsábult emberek mennyire szeretnének egy jobb élet reményében Németországba jönni. De a menekültválság megváltoztatta a Németországról kialakult összképet is. Egyszer csak már nem a felgyújtott menekültszállók és a skandáló neonácik szerepelnek a főcímekben. Hanem a menekülteket a vasútállomásokon pereccel és vízzel váró emberek. Vannak, akik őszinte csodálattal néznek Németországra, először is a liberális Amerika. „Németország jóvátételhez vezető útja ragyog az európai menekültvita közepette”, ez volt az egyik legismertebb amerikai kommentátor, Fareed Zakaria Washington Postban megjelent véleménycikkének a címe.

Azonban Németország szomszédjai körében Merkel politikája jelentősen hozzájárult a szélsőjobboldali, populista pártok megerősödéséhez. A szélsőjobb mind Franciaországban, mind Ausztriában a kormányzó pártokat fenyegető erővé vált. Az osztrák jobboldali Szabadság Párt jelenleg vezet a közvélemény kutatásokban, miközben Franciaországban közel sem lehetetlen, hogy a Nemzeti front vezetője, Marine Le Pen lesz az ország következő elnöke.

Az euróválság egyik tanulsága az volt, hogy Európában nem létezik többé belpolitika. Amikor a gazdaság stagnál Franciaországban és közben a nyugdíj emelkedik Görögországban, az mindenkire hatással van. Ugyanez igaz Merkel menekültpolitikájára is. Ha azt mondja, hogy a Németországnak joga van korlátozás nélkül befogadni a menekülteket, akkor a bécsi és salzburgi vasútállomások megtelnek, és Magyarország szögesdrótkerítést kezd építeni a szerb határon.

Merkel azt reméli, hogy altruizmusa ragadós lesz, és egyik európai ország sem engedheti meg magának, hogy tétlenül szemléje tovább a Földközi-tenger térségéből érkező menekülteket. Merkel a menekültekből gigászi politikai drámát kreált, és kijelentette, hogy a válság létfontosságú az Európai Unió számára. Ez hiba volt. Nem szabad hagyni, hogy Európa darabokra szakadjon csak azért, mert nem képes megegyezni a menekültek elosztásában.

Egy csúf kis kompromisszum

Ezzel természetesen Merkel is tisztában van, és ezért vált fellépése kissé dölyfössé. Szerdán az európai vezetők Brüsszelbe mennek, hogy megvitassák a helyzetet. A jelek szerint egy csúf kis kompromisszum fog születni. Lesznek benne szögesdrótkerítések, Európa külső határain felállított regisztrációs központok és pénz olyan országok számára, mint Libanon és Törökország, hogy azok képesek legyenek megakadályozni a menekültek nyugatra indulását.

És vita lesz Németország alapvető menedékadási jogáról is. Merkel azt mondja, hogy az elkövetkező évek egyik legnagyobb európai kihívása az lesz, hogy megállapodás szülessen az egységes, európai menedékjogról. De milyen lesz ez a jog, ha olyan országok, mint Magyarország és a Cseh Köztársaság úgy tekint a menedéknyújtásra, ami alig több a könyöradománynál? Miképpen Németország nem volt képes arra, hogy az eurót a német márka képére formálja, úgy Berlin képtelen lesz Európa többi részére exportálni a saját erkölcsi elvárásait is.

Merkel rövid nyári emberi mivolta mégsem volt hiábavaló. Szégyenbe hozta azokat a politikusokat, akiknek első reflexe az volt, hogy ismét megmagyarázták, miért nem lehet kiterjeszteni a segítségnyújtást. Megmutatta, hogy lehetséges megtörni a politikai rutint és felbátorította azokat a németeket, akik utasítások és felkérések híján is emberi ösztöneiket követték és üdvözölték a menekülteket.

Ez megmarad. Nagy benyomást tett jóval Németország határain túl is, még olyan országokban is, amelyek jó okkal szemlélhetik némi szkepticizmussal Németországot. A holokauszt nyomán létrejött Izraelt azért alapították, hogy garantálják, a zsidóknak soha többé nem kell beutazniuk a világot védelmet keresve elnyomóik és gyilkosaik elől. De most ott is vita kerekedett abból, hogy kötelessége-e az országnak befogadni szíriaiakat, függetlenül azok vallásától. Benjamin Netanyahu miniszterelnök ez idáig kategorikusan elutasította ezt az ötletet. Azonban Segev zsidó történész azt mondja: „Meg kellene tanulnunk a németektől, hogyan bánjunk a menekültekkel.”

http://www.spiegel.de/international/germany/refugee-policy-of-chancellor-merkel-divides-europe-a-1053603.html