The Australian - Ausztrália egy hozzáértő kormányzatra mondott igent
A The Australian ausztrál, konzervatív napilap szerkesztőségi cikke a szövetségi választások eredménye után.
Tony Abottot, Ausztrália huszonnyolcadik miniszterelnökét a
legelemibb felhatalmazással választották meg: azzal, hogy megfelelően,
hozzáértően és szép rendben kormányozza az országot. A parlamentarizmus
intézménye az elmúlt hat évben elszenvedett néhány komoly csapást, és most
Abott és pártja feladata a rendes működés visszaállítása.
Az új szövetségi kormány előtt álló kihívások jelentősek, és
ha Abott megtartja szombati ígéretét, amelyben „meglepetések nélküli kormányt”
ígért, akkor nagy utat kell bejárnia, hogy teljesítse választóinak óhaját. Az
elmúlt hat év hasznos példája annak, hogy hivatalba lépése előtt milyen könnyű
félreismerni egy miniszterelnök-jelölt képességeit. Ugyanakkor biztosak
lehetünk benne, hogy Abott rendelkezik a kemény és józan ítélőképesség kimerítő
tartalékaival, amelyek alapvető elvárások ezen a poszton. Rácáfolt kritikusaira
és a jelenkor leghatékonyabb ellenzéki vezetője lett. Senki sem lesz
miniszterelnök véletlenül, és Abott szellemi fegyelme és éleselméjűsége,
amelyet a pártelnökké választása óta eltelt 1378 nap alatt tanúsított, a
legjobb bizonyítéka annak, hogy készen áll új feladatára.
Elgondolkodtató győzelmi beszédében a kijelölt
miniszterelnök vasárnap bölcsen elkerülte az elvárások növelését vagy
mesterséges célok kitűzését, ennek ellenére kénytelen lesz legalább a következő
választások előtt három kérdést rendezni. Meg kell állítania a
menekültáradatot, ki kell hajítania a széndioxid-adót és meg kell mutatnia,
hogy képes költségvetési többletet elérni. Abottnak elsődlegesen a gazdasági és
pénzügyi kérdésekkel kell foglalkoznia. Ausztrália reform-mentessége immár
jóval több, mint egy évtizede tart – John Howard kormányzásának utolsó éveitől
kezdődően a Munkáspárti kormányzás teljes időszakáig bezáróan. Jövőbeni
fejlődésünk érdekében Abott nem lehet sorban a negyedik miniszterelnök, aki
ábrándos-érzelgős módon áll a gazdasági reformokhoz. A termelékenység jelentős növelése
nélkül Ausztrália nettó vesztese lesz az olyannyira hirdetett
Ázsia-évszázadnak. Felhívjuk Abottot, hogy a második világháborút követően
legyen az első miniszterelnök, aki csökkenti a kormányzati adminisztráció
létszámát. Biztató hallani, hogy olyan
kormányról beszél, amely lehetőségei határain belül marad és – kölcsönvéve
Abott jól megválogatott szavait vasárnapi beszédéből – „olyan kormányról, amely
tisztában van hatalmának valamint képességeinek korlátaival is”. Abott szónoki
hivatkozása Robert Manzies szavaira, amelyben „az alkotók és nem a kérelmezők”
országáról beszélt, a babusgató állam megnyirbálását és a személyes felelősség
helyreállítását vetíti előre.
Reméljük, hogy a Munkáspárt nem hiszi el igazán Kevin Rudd vasárnapi,
különös „győzelem a vereségben”-beszédét. Jobb lenne, ha hosszú, kínos
beszámolója emlékeztetőként szolgálna egy olyan miniszterelnök ostobaságára,
aki önmaga sorsát az ország sorsa elé helyezte. Pártjának szembe kell néznie a
vereség súlyával és levonni annak tanulságait. A Munkáspárt első helyezett
szavazatainak száma 1903 óta most volt a legalacsonyabb, amely egy húsz éves
lecsúszás végpontja. A Munkáspárti vesztesek közül Rudd kevesebb első helyezett
szavazatot kapott, mint Gough Whitlam 1975-ben, Arthur Calwell 1966-ban és Ben
Chiefly 1949-ben.
Bár Rudd azt állítja, hogy megmentette pártját
Queenslandben, a jéghideg valóság azonban az, hogy a Munkáspárt első helyezett
szavazatainak aránya 30%-ra zuhant és az úgymond megmentett képviselői helyeket
is jobbára a Palmer United Party szavazói másodlagos pártpreferenciájának
köszönhetik. Ezt az eredményt győzelemként hirdetni szülőállamában, amikor a
pártjára leadott szavazatok száma újabb 3,4%-kal csökkent a 2010-ben mért
9,3%-os csökkenés után, olyan arcátlan kiforgatása a tényeknek, amely szembe
megy a közfelfogással.
Pártja nem engedheti meg magának, hogy elmerüljön az
igazságtalan vereség miatti gyászban, ahogy azt 1975-ben és 1996-ban tették, és
gyorsan el kell hinniük azt a magától értetődő tényt, hogy – korábbi
elképzeléseikkel ellentétesen – Abott választható [alternatíva]. Abott győzelme
akkora, mint amekkora 1983-ban Bob Hawke-é volt, és ennek következtében
fordulópont lehet a nemzeti párbeszédben is. Rudd – hibás és narcisztikus
kampányának ellenére – részben elvégezte azt a munkát, amelyre párttársai
felkérték és legalább néhány bútort megmentett, különösen Sydney nyugati
részén, ahol a Munkáspárt legnagyobb tehetségei élnek. Az olyan tagok
visszatérése, mint Chris Bowen és Tony Burke versenyelőnyt jelent a pártnak,
ami hosszú visszamenetelést kezdhet meg.
Ruddnak át kell gondolnia jövőjét az országgyűlésben, mivel jelenléte – legyen
akár a hátsó sorokban is – nyilvánvalóan bomlasztóan fog hatni. Ausztrália
huszonhatodik miniszterelnökeként a történelem keményen meg fogja ítélni.
Amikor 2007 végén átvette az ország betétkönyvét, ötvenegynéhány milliárd
dollár volt a nemzeti bank számláján. Most 180 milliárdos (és egyre növekvő)
nettó adóssággal adja át, ami alapján a rekordbevételek időszakában a Munkáspárt
naponta mintegy 108 millió dollárt húzott le a nemzet számlájáról. A Munkáspárt
több lehetséges ember-csapdát hagy maga után, mint a legtöbb leköszönő
kormányzat, közülük is kiemelkedik a National Broadband Network (Nemzeti
Szélessávú Hálózat), amely hatalmas katasztrófának bizonyult. Rudd 2007-ben a
Munkáspárt megmentőjének látszott, azonban – sajnálatos módon – ő és Julia Gillard felgyorsították a párt hanyatlását. Nem
voltak képesek felmérni annak veszélyét, hogy az országgyűlési
képviselőcsoportot a szakszervezetek túszává tették, akiknek érdekei már régen nem
esnek egybe a legtöbb dolgozó érdekével. Ez egy fausti alku volt, amely miatt a
párt nem tudott visszatérni természetes közegébe, a reformer középre, ahogy az
egy modern, szociáldemokrata párthoz illik.
Csekély vigasz a Munkáspárt számára, hogy a Zöldek
szavazatainak száma majdnem harmadával, 8,4%-ra zuhant. Ez a párt – amelynek
Bob Brown távozása még élesen fáj – első választási visszaesése az 1990-es évek
vége óta növekvő támogatottságuk után. Ennek ellenére, a Zöldek támogatottsága
úgy tűnik, megerősödött néhány belvárosi körzetben, különösen Victoria
államban. A pártot hajtó kizárólagosság továbbra is erős és veszélyes politikai
erő marad, amelyet Adam Bandt melbourne-i képviselői győzelme is jelez. A párt
kulturális vonzereje a Munkáspártra csak rossz hatással lehet. Képtelenség egy
olyan Munkáspárti platformot létrehozni, amely egyszerre vonzó Közép-Ausztrália
munkás családjai számára, miközben kielégíti a Zöldek abszolutikus törekvéseit
is.
A vereség utáni tájkép szombaton ismét megmutatta, hogy a hűséges
helyi tagok támogatása és a silány képviselőkkel szembeni diszkrimináció
túlnyúlik a pártpolitikán. A szavazók nyomatékosan megmutatták, hogy nem lehet
őket baleknak nézni: az ejtőernyős celebek kemény földet érésre számíthatnak,
és a fogalmatlan jelölteket sosem fogják újra jelölni.
Az elégedetlenségnek az a kitörése, amely több mint
félmillió szavazatot hozott a Palmer United Partynak, potenciális zavaró
fejlemény, amely próbára fogja tenni Abottot abban, hogy egy felnőtt kormányt
vezessen. Clive Palmer reakciós, semmitmondó kiáltványa, annak
intervencionalista, protekcionalista logikájával egy pénzügyi ostobaság,
miközben Palmer kedvenc politikai taktikája a bomlasztás. Mégis, a semmiből
érkező pártja Queenslandben kétszer nagyobb támogatottságot szerzett, mint a
Zöldek, és dollár tízmilliókat áldozott azért, hogy parlamenti
képviselőcsoportja legyen. Pártja az év közepén a Szenátusban is ott lesz, és
lehet, hogy maga Palmer is a Képviselőházban találja magát. A konzervatív
oldalnak ezt a törését Pauline Hanson One Nation-mozgalma fémjelzi. Az alsóházi
függetlenek viszonylag nagy száma és a szélsőséges pártok szenátusi helyekért
való vetélkedése részben a fősodrú politika köznépi elutasítottságát tükrözi
vissza három év parlamenti zajos semmittevése után. A vasárnapi eredmények az
úgynevezett új paradigma elsöprő elutasítottságát mutatja; azét a mázét,
amelyet Gillard miniszterelnök asszony túlélési, gyülevész koalíciójára kentek
fel kettő új-dél-walesi függetlennel, akik visszautasították konzervatív érzetű
választóik véleményét és a Munkáspárttal együtt szavaztak. Akik e csúf,
kisebbségi kormány bohóckodásával kapcsolatba kerültek, mind megbűnhődtek. Rob
Oakshott és Tony Windsor széke visszakerült a Nemzetiekhez, és Bob Katter is
kínos választói elfordulást élt meg Kennedyben. A Zöldek 3%-ot veszítettek az
első helyezett szavazatokban. Csak a tasmaniai Andrew Wilkie – egy igazi és
elvhű független – maradt sértetlen. A Szenátusban a dél-ausztráliai választók megjutalmazták Nick Xenophont, aki meggyőződéses
független és a közérdek védelmezője, és mivel ezzel hozzájárul a Zöld Sarah
Hanson-Young parlamenti távozásához, ez jó eredménynek számít.
Az ausztrál kétpárti hegemónia stabilitásának vele járó
veszélye, hogy a függetlenek és a szélsőséges játékosok valójában az olyan
gyenge parlamentek állandósulását okozhatják, amelyektől állításuk szerint
irtóznak. Szomorú igazságtalanság lenne, ha kevesek frusztráltsága elszabotálná
sokak vágyát egy stabil és hatékony kormányzat iránt. A felelősség az
ellenzéket és a függetleneket terheli, hogy felismerjék, az Abott-kormány
tisztán demokratikus mandátumot nyert és meg kell adni neki minden esélyt, hogy
végrehajtsa programját. Hogy megjegyezzük: a The Australian első kiadásában
megismételtük fogadalmunkat: „Ez az újság nem kötődik párthoz, államhoz, és
semmi egyéb elkötelezettsége sincs.”
Mint ennek az újságnak volt vezető újságírója, Abott
tudhatja, a helyes közpolitika bevezetése során szövetségesként számíthat a The
Australianra. Számíthat ránk, hogy a rossz kormányzás erős kritikusai leszünk
és nem fogunk meghátrálni. Most azonban gratulálunk neki és csapatának
történelmi győzelmükhöz, és az ország érdekében végzendő munkájához sok sikert
kívánunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése