Peter Bergen - Az USA számára Szíria valóban
pokoli probléma
Amit az Egyesült Államok tömeggyilkosságokra
adott válaszaival kapcsolatosan a leginkább irányadónak tekintenek – az egy
évszázaddal ezelőtt az örmények ellen elkövetett török népirtástól a
Holocaustig, a boszniai muzulmánok elleni legutóbbi szerb atrocitásokig és a
ruandai tuszik ellen elkövetett etnikai tisztogatásáig – az, hogy mindegyik
sajnálatos közös vonásokkal rendelkezett.
„A véres médiatudósítások ellenére az amerikai politikacsinálókban, újságírókban
és polgárokban különösen lassan tudatosul az a gondolat, amely a gonosszal való
leszámoláshoz szükséges. A gyilkosságok előtt úgy gondolják, hogy a józan
szereplők nem fognak látszólag alaptalan erőszakhoz folyamodni. Hisznek a
jóhiszemű tárgyalásokban és a hagyományos diplomáciában. Amikor a gyilkosságok
elkezdődnek, úgy gondolják, hogy az eddig tétlen polgárokat magukra kell
hagyni. Tűzszünetet sürgetnek, és humanitárius segélyeket finanszíroznak.”
A fenti szinte tökéletes leírása
annak, ahogy az Egyesült Államok az elmúlt két évben cselekedett, miközben
megpróbált valamilyen politikai megoldást találni arra, hogy véget vessen a szíriai
Asszad-rezsim saját népe ellen folytatott brutális háborújának.
Az írónő, aki megírta a maró
kritikai történetét annak, hogy az Egyesült Államok általában hogyan tipródott a
népirtásokkal és tömeggyilkosságokkal kapcsolatban, 2003-ban Pulitzer-díjat
nyert könyvéért, amelynek címe: Pokoli
probléma: Amerika és a népirtások kora.
Egy évtizeddel a Pulitzer-díj
elnyerése után az írónő jelenleg az USA ENSZ-nagykövete.
Természetesen Samantha
Powerről van szó, aki hosszú ideje közeli tanácsadója Barack Obama elnöknek.
Akkor kezdett Obamának dolgozni, amikor Obama még csak egy meglehetősen
ismeretlen, fiatal szenátor volt Illinois-ból.
Power azért adta a „Pokoli probléma” címet a népirtásról
szóló 610 oldalas tanulmányának, mivel az USA akkori külügyminisztere, Warren
Christopher így vélekedett a boszniai polgárháborúról és azokról a kellemetlen
választási lehetőségekről, amelyek az 1990-es évek elején az USA számára
adottak voltak, hogy véget vessenek a szerb atrocitásoknak.
Az egyik amerikai tisztviselő,
akit Power felelősségre vont könyvében, Susan Rice volt, aki – mint az afrikai
ügyekért felelős, vezető külügyminisztériumi tisztviselő – nem tett semmit az
1994-ben kezdődött ruandai népirtással kapcsolatosan.
A könyvben idézi Rice-ot, aki azt
mondta egy konferenciahívás során, hogy a Ruandában zajló történésekkel
kapcsolatosan a „népirtás” kifejezés nyilvános használata - miközben annak
elkerülése érdekében nem tesznek semmit - nem lenne bölcs dolog, mivel lehet,
hogy kedvezőtlenül befolyásolná a Demokrata Párt esélyeit a következő
kongresszusi választásokon.
Rice később azt mondta Powernak,
hogy nem emlékszik erre a kijelentésére, de hozzátette, hogy ha mégis mondott
volna ilyet, a kijelentés „teljesen helytelen, és egyben érdektelen” lett
volna.
Rice jelenleg Obama
nemzetbiztonsági tanácsadója.
Power sürgetésére Obama 2012-ben
bejelentette egy ügynökségek közötti munkacsoport felállítását, amelynek
feladata a világban végrehajtott atrocitások felszámolása. Az Atrocities
Prevention Board (a.m. Atrocitás Megelőző Testület) elnevezésű testületet az első
évben Power vezette. Ez alatt a szíriai áldozatok száma tovább emelkedett.
Az elmúlt két évben Obama nem
akart katonailag beavatkozni Szíriában.
De ki akart volna? Az ország de
facto dzsihádista „emirátusokra” és alavita államocskákra szakadt. És egyben színtere
a katari és szaúdi támogatású Al-Káida-szövetséges csoportok és az iráni
támogatású Hezbollah közötti proxy-háborúnak.
Bárki nyer végül ebben a
háborúban, az aligha lesz az USA szövetségese. Ez egy istentelen zűrzavar,
amelynek fényében még a 2006-os iraki állapotok is jónak tűnnek.
Ez tehát röviden egy pokoli
probléma.
Power, Rice és Obama ma
ugyanazokkal a kellemetlen választási lehetőségekkel szembesül, amelyekkel a
korábbi amerikai nemzetbiztonsági tisztségviselők szembesültek, amikor megpróbáltak
tömeggyilkosságokat megakadályozni távoli, háború sújtotta országokban.
Folytathatják a semmittevést,
miközben az eddig százezer halottat követelő szíriai polgárháború a harmadik
évébe lép. Most ez a helyzet, kiegészítve azzal a ténnyel, hogy Bassár
el-Asszád elnök rendszere a vegyi fegyverek használatával nem csak hogy átlépte
a „vörös vonalat”, hanem egyenesen átrohant azon a vonalon azzal, hogy
Damaszkusz külvárosában százakat ölt meg ideggázokkal, ahogy azt John Kerry, az
USA külügyminisztere kijelentette. Kerry úgy vélekedett a támadásokról, hogy azoknak
„fel kell rázniuk a világ lelkiismeretét, mivel minden erkölcsi normával
ellentétesek.”
Ha semmit sem tesznek, azt a jövő
Power írói vénájával megáldott történészei nem fogják barátságosan megítélni.
Szíriában ma nem egyszerűen az a
kérdés, hogy el-Asszád ipari mértékben öldökli saját polgárait, hanem az, hogy
botrányosan semmibe vesz jól körülírt nemzetközi normákat azzal, hogy
ideggázzal töltött vegyi fegyvereket használ széles körben polgári célpontok
ellen.
Elképzelhetetlennek tűnik, hogy az Egyesült Államok, mint a nemzetközi
rend őre valamilyen módon ne válaszolna erre.
De milyen felhatalmazás alapján?
Halovány az esélye egy katonai beavatkozást engedélyező ENSZ-határozatnak.
Amikor ENSZ-nagykövet volt, Rice ügyesen átvert egy határozatot a Biztonsági
Tanácson, amely engedélyezte a líbiai katonai műveleteket 2011-ben. Azonban
Oroszország és Kína nyilván azonnal megvétózna egy hasonló határozatot
Szíriával kapcsolatosan.
Oroszország egyike Szíria kevés
szövetségeseinek, illetve Oroszország és Kína általában kitartóan ellenez
mindenfajta beavatkozást más országok belügyeibe, függetlenül az adott országok
által tanúsított magatartás példátlanságától.
Így csak az Egyesült Államok valamilyen
egyoldalú beavatkozásának lehetősége marad fenn.
Az USA rendszeresen sérti meg
olyan országok szuverenitását, mint Pakisztán vagy Jemen, amikor a CIA
drónokkal hajt végre támadásokat olyan jogi megfontolás mentén, hogy az ezen
országokban élő terroristák támadásokat akartnak végrehajtani az USA ellen, és
ezek az országok nem akarnak, vagy nem tudnak leszámolni a területükön élő
terroristákkal – ezért tehát szuverenitásukat ezekkel a dróntámadásokkal meg
lehet sérteni.
Azonban arra hivatkozni, hogy a
szíriai rezsim fenyegeti az USA-t, meglehetősen valószerűtlen, és ezért egy
egyoldalú amerikai hadművelet eléggé valószínűtlennek tűnik.
A Reagan-kormányzat 1986-ban
légitámadást intézett Moammer Kadhafi líbiai diktátor otthona ellen, de csak
azt követően, hogy líbiai ügynökök felrobbantottak egy berlini diszkót, ahol
két amerikai katona is meghalt. Ilyen casus belli Szíria esetében nem áll fenn.
Mivel sem egy ENSZ által
jóváhagyott katonai beavatkozás, sem egy egyoldalú amerikai csapás nem tűnik
valószínűnek, akkor milyen lehetőségek maradnak?
Egy lehetséges forgatókönyv a
Koszovóban alkalmazott módszer. A koszovói háború 1999-ben tisztán légiháború
volt, amelyben egyetlen amerikai katona sem halt meg. A légicsapások célja a
szerb csapatok Koszovóból való kiszorítása volt. Oroszország akkor a szerbek
szövetségese volt, akárcsak ma a szíreké, és nem volt esélye az erő
alkalmazását lehetővé tevő ENSZ-határozatnak.
Ehelyett a háborút a NATO
kollektív biztonsági védőernyője alapján vívták meg. Koszovó persze Európában
van és a NATO egy európai központú biztonsági szövetség, míg Szíria a
Közel-Keleten fekszik, ezért egy NATO-akció sokkal problematikusabb lenne.
(NATO-alakulatok jelenleg is harcolnak
Afganisztánban, de ennek oka, hogy egyik tagállamát, az Egyesült Államokat az
al-Káida Afganisztánból támadta meg 2001. szeptember 11-én, amely életbe
léptette a NATO-szerződés ötödik cikkelyét, a szövetségesek kollektív önvédelmi
jogát.)
Ha légi háborút indítanának Szíria
ellen, az egyik forgatókönyv az lehetne, hogy Törökország, mint a NATO tagja,
az ötödik cikkelyre hivatkozna, mivel Szíria rendszeresen lövi területét. Eddig Törökország vonakodott az
ötödik cikkelyre hivatkozni, de az Asszád-rezsim nagyarányú vegyi fegyver használata
lehet, hogy megváltoztatja a törökök számításait.
A katonai beavatkozás másik
legitimációs forrása lehet az Arab Liga ilyen irányú kérése. Az Arab Liga
általában fogatlan vitafórum, amely még maga is meglepődött azon, hogy két
évvel ezelőtt részt vett a Kadhafi elleni hadműveletekben.
Részvételük alapvetően
hozzájárult a Kadhafi ellen az USA és más NATO-tagállamok – mint például
Franciaország – által végrehajtott légicsapások nemzetközi legitimációjához.
Nehéz elképzelni, hogy nem kerül
sor valamilyen katonai akcióra Szíria ellen, valószínűleg a Földközi-tengeren
állomásozó amerikai hadihajókról indított cirkálórakétákkal.
Egy ilyen támadás előnye, hogy
azzal nem kockáztatnak egyetlen amerikai harci repülőt sem, amelyek komoly
gondokkal néznének szembe a jól kiépített szíriai légvédelem miatt. És a
hadművelet rendelkezne egyfajta NATO és Arab Liga jóváhagyással, ami legalább a
látszatát adná a nemzetközi legitimációnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése