Curtis Woodhouse abból él, hogy
embereket ver, így valószínűleg ő lenne az utolsó, akibe az ember belekötne az
utcán.
Azonban az emberek kicsit
felbátorodnak, mihelyst magukra boríthatják az Internet névtelenséget biztosító
köpönyegét. Így történhetett meg, hogy a 32 éves angol bokszbajnok, miután
elveszítette legutóbbi márciusi meccsét, internetes trollok ocsmány sértéseinek
záporában találta magát.
Woodhouse szerint különösen egy
troll – @Jimmyob88 – zaklatta a bokszolót tweetekben és közvetlen üzenetekben,
hat hónapon keresztül.
- A gyermekeimet fenyegette, azt
mondta, hogy „vigyázz, merre küldöd őket
az iskolába”, majd a feleségemet is fenyegette. Azt írta, reméli, hogy a
következő meccsemen meghalok, és találkozhatok halott apámmal… és így tovább.
Azt követően, hogy a kötekedő „szégyenletesnek” és „tiszta viccnek” titulálta a bokszolót,
miközben arra biztatta, hogy vonuljon vissza a múlt havi meccse után, Woodhouse
végül megelégelte a dolgot, és ahelyett, hogy az interneten vágott volna
vissza, inkább a Twitter segítségével saját fegyverét fordította a troll ellen.
Woodhouse
„twitter-vérdíjat” tűzött ki @Jimmyob88
fejére, ezer fontot ajánlva annak, akinek információja van a felhasználó
személyazonosságáról. Perceken belül megkapta a troll – James O’brien – nevét,
néhány fényképpel és a lakcímével együtt. Woodhouse elhatározta, hogy házhoz
megy.
- Nem akartam megverni, vagy
ilyesmi – mondta Woodhouse a CNN-nek. – Be akartam kopogni hozzá, és azt
mondani neki, hogy figyelj, ezt ma befejezed… Nem akarok már ezzel a
zaklatással foglalkozni, nincs jogod zaklatni engem vagy a családomat.
- Beírtam a címet a GPS-be, ami
szerint a házam 75 km-re volt az övétől.
Amikor elindultam, küldtem neki egy üzenetet, hogy „tudom ki vagy, tudom, hol laksz és úton vagyok hozzád”.
Woodhouse kocsiba pattant és
elindult az északkelet-angliai Hullból Sheffieldbe, miközben vezetés közben
folyamatosan frissítette tweetjét. O’brien eleinte folytatta az ekézését, mivel
valószínűleg nem hitte el, hogy a bokszoló tényleg úton van hozzá, de
abbahagyta, amikor Woodhouse bekanyarodott az utcájába és kiposztolt egy képet
az utcanév tábláról.
Woodhouse
ezt tweettelte ki: „okés, Jimbob, itt
vagyok!!! valaki mondja meg, hogy melyik házban lakik, vagy be kell kopognom
minden ajtón.”
Mint kiderült, O’brien éppen nem
volt otthon, de
gyorsan elnézést kért Woodhoustól:
„@Jimmyob88:@woodhousecurtis sajnálom hogy kicsit túllőttem a célon az
én hibám volt elismerem”
Woodhouse megelégedetten indult
haza.
- Az egész világ láthatta, hogy
ki is ő valójában, egy gyáva, egy kötekedő, és úgy látom, rendeztem vele a
dolgot.
Az olyan Twitter-ellenfél, mint
O’brien viszonylag új fajtája az internetes „trollnak” – az olyanoknak, akik a
másik megbántása vagy válaszának kiprovokálása céljából sértő tartalmat
posztolnak – azonban az internetes kötekedés magával az internettel egy idős.
Az 1980-as évek végén a Usenet
használók kezdték el a „troll” kifejezést használni az olyanokra, akik
szándékosan megszakítottak online beszélgetéseket azért, hogy ellentétet
szítsanak, állítja Whitney Phillips, a New York-i Egyetem tanára, aki jelenleg
is a trollkodásról ír könyvet.
- Trollnak másokat neveztek –
mondta a CNN-nek – Leggyakrabban rád mondták, hogy „trollkodsz”, és nem te
vallottad magad trollnak.
Phillips szerint a 2000-es évek
közepéig ez volt a helyzet, amikor a 4chan weblap – amelyet a CNN egyszer az „Internet egyik legnyomorultabb, legsötétebb
sarkának” nevezett – többségében névtelen felhasználói elkezdték magukat
trollnak nevezni.
Mivel a kötöttségektől mentes
weblap ellentmondásos „/b/” tagsága a média figyelmének köszönhetően – amelyet
a LOLcat-októl és Rickrollingtól kezdve,
a felhasználók gyermekpornográfiával
való kapcsolatba hozásáig tartó hírek keltettek fel – jelentőségre tett szert, a
„trollkodás” kifejezés egy olyan
otromba esernyőfogalommá vált, amely Phillips szerint megakadályozza, hogy szó
által leírt magatartásfajták széles skáláját felismerjük.
- Nem könnyű a troll magatartást rendszerezni
– mondta. – Sok trollkodás csak a rosszindulatról és veszélytelen, ostoba
ugratásokról szól. Azonban a valóban extrém viselkedés – például egy halott
gyermekek barátainak vagy családjának támadása – úgy tűnik, hogy más
motivációból ered.
Idén áprilisban Rehtaeh Parsons, egy
új-skóciai 17 éves középiskolás lány felakasztotta
magát, miután egy olyan fényképet posztoltak ki róla az interneten, amelyen
állítólag négy fiú által elkövetett csoportos megerőszakolása volt látható. De
a sértő megjegyzések Parsons halála után is folytatódtak.
A Parsons halála miatt
létrehozott Facebook
emlékoldal is trollok céltáblája lett, amelyen egyikük a következőket írta:
„lol, tanítsd meg a kölykeidet, hogy ne
legyenek hatalmas p*csák és akkor elbánnak majd a kötekedőkkel.” Egy másik
ezt írta: „Nem azért szekálták, mert
erőszak áldozata lett, hanem azért, mert olyan k*rva volt, amilyen.”
A
Parsonsról szóló egyik CNN.com riport üzenőfalát is hasonló epés
megjegyzések öntötték el. A történet megjelenését követő néhány órán belül egy
„CookieMonster” nevű felhasználó ezt írta: „Hála
istennek, igazságot tettek vele” és egy másik hozzászólónak azt mondta,
hogy fejezze be „egy 12 éves rákos
beteghez illő viselkedését” – és ez még csak a legkevésbé kegyetlen megszólalások
egyike volt az oldalon.
Mégis, milyen emberek trollkodnak
idegeneknek az interneten? Jerry Holkins és Mike Krahulik – a Penny Arcade
webképregény alkotói – a „John Gabriel-féle nagyobb
internetes g*ciszökevény elméletet” ajánlják magyarázatként, az alábbiak szerint:
„Normális ember + Névtelenség +
Hallgatóság = Abszolút g*ciszökevény”
Lehet, hogy kicsit zavaros a
matek, de van valami az egyenletben. A felhasználók internetes névtelenségének
nagy jelentősége van az „internetes
gátlástalansági effektusban”, amely a Rider Egyetem
pszichológia professzora, John Suler szerint lehetővé teszi, hogy az
emberek olyan dolgokat mondjanak egymásnak online, amit személyesen nem
mondanának.
- A személyes jelenlét hiányában
egy potenciális troll másokat „céltárgyként”
és nem valódi emberi lényként azonosít – mondta a CNN-nek.
Suler szerint, ha a névtelenség
az egyik, akkor a pszichológiai és érzelmi kérdések a másik összetevők, és
szerinte sok trollnak valószínűleg gondjai vannak a depresszióval, az alacsony
önbecsüléssel és a haraggal.
- A negativitásba csábítással akarnak
másokat megfertőzni érzelmi zűrzavarukkal. Ez egyfajta módja annak, hogy –
mások kárán – valamiféle irányítás vagy hatalom érzetét éljék át saját pusztító
érzelmeik felett.
Bár Whitney Phillips egyetért
azzal, hogy a névtelenség szerepet játszhat néhány ember azon hajlamában, hogy a
Facebookon, a Twitteren és híroldalak hozzászólásaiban köpködje az epét, de
szerinte az epe előbb keletkezik és csak arra vár, hogy ráköpjék az interneten
éppen arra járó gyanútlan valakire.
- A névtelenséget hibáztatni
azért baj, mert így könnyen azt hihetjük, hogy az emberek csak névtelenül
szörnyűek. Keressen rá egy rasszista ocsmányságra és Obamára együtt az
interneten és több embert talál majd az indokoltnál, akik tökéletesen boldogan
gusztustalankodnak a saját nevükben.
Lehetséges elkülöníteni az
internetes magatartást a valóditól? Phillips szerin sok troll tagadja, hogy
bármilyen összefüggés lenne internetes profilja és valódi személyisége között,
és azt állítják, hogy „csak poénból”,
vagy leckéztetés céljából kínozzák célpontjaikat.
- Néhány troll úgy gondolja, hogy
a Facebookon részvétet nyilvánítani egy sosem látott személlyel kapcsolatosan
furcsa, és ez okot ad a trollkodásra. Úgy gondolják, hogy ezzel megleckéztetik
az embereket, megtanítják őket, hogyan kell online viselkedni.
Phillips szerint tulajdonképpen
lehetetlen tényszerűen meghatározni, hogy mi indít be egy trollt, ha nem tudunk
róla semmilyen demográfiai részletet.
- Nem tudunk könnyedén, vagy
ellenőrizhető körülmények között leülni egy trollal és megkérdezni, hogy mi jár
a fejében, de ha mégis megtehetnénk, úgyis hazudna. Mondana valami fa**ságot
arról, hogy mi jár a fejében.
A Phillips által meginterjúvolt
trollok közül egyik sem akart a publikációhoz hozzájárulni – szerinte az ő trollja
már abbahagyták a sajtószerepléseket – azonban a CNN-nek megvannak a maga
megbízható komment-trolljai, és közülük jó páran válaszoltak e-mailben feltett
kérdéseinkre. Mindössze egyetlen e-mail cím kell ahhoz, hogy kommentálhassák a
CNN.com cikkeit, ezért lehetetlen őket azonosítani, vagy megjegyzéseik
igazságtartalmát ellenőrizni.
„GG” nem adta meg a nevét, de azt mondta magáról, hogy egy amerikai
harmincas nő, pénzügyi végzettséggel, aki a CNN hozzászólásaiban tandemben
trollkodik legalább egy tucat hasonló felhasználóval – „mérnökökkel, technikusokkal, anyákkal, apákkal és legalább egy
nagypapival”.
Ahhoz képest, amilyen messzire
egyes komment-trollok elmennek, GG posztjai – amelyekből elmondása szerint több
ezer volt eddig – meglehetősen visszafogottak: orálszexes poénok egy
lefolyócsőről, ami márciusban beszippantott egy férfit Floridában, a
színésznőről szóló cikk okán álmodozás arról, hogy Anne Hathaway-t „máglyára vetik és felgyújtják”.
- Leginkább poénkodunk – mondta
GG a CNN-nek. – Ami kreatív módja az észtornának, a gőzleeresztésnek,
unaloműzésnek, és még szórakoztat is.
- Az a hit, hogy bárki igazán
törődik mások véleményével egy internetes fórumon, nevetséges. Ez öntelt dolog
és muszáj fellépni ellene - mondta „MK”, egy másik troll.
- Azért csinálom, mert
megnevettet. Más trollok megnevettetnek. A mindennapok szörnyűségét lehet a
humorral tompítani.
GG szerint a barátai nem
posztolnak gyermekhalállal kapcsolatos cikkekhez.
- A csoport moratóriumot kötött a
Sandy Hookkal kapcsolatos posztokról is… Vannak bizonyos témák, amelyek
egyáltalán nem viccesek.
Vicces vagy sem, nagy
valószínűséggel biztos, hogy a komment-trollkodás megakadályozza, hogy
racionálisan gondolkodjunk az online olvasott tartalmakról.
Egy
közelmúltbéli tanulmány kapcsán a Wisconsin-Madison Egyetem kutatói több
mint ezer embert kértek meg, hogy olvassanak el egy blogbejegyzést a nanoezüst
technológáról. A résztvevők felének civilizált olvasói hozzászólásokat, a másik
felüknek profán tartalmú ömlengéseket és szidalmakat mutattak a bejegyzés
végén.
- Az eredmény egyszerre volt
meglepő és zavaró – írta
meg a New York Timesnak Dominique Brossard és Dietram Scheufele. – A
civilizálatlan hozzászólások nem csak polarizálták az olvasókat, de gyakran befolyásolták
magának a hírnek az értelmezését is.
Scheufle azt mondta a Mother Jones
magazinnak, hogy manapság olyan egy történetet online olvasni, mintha „egy újságcikket a város főterének közepén
olvasnánk, miközben az emberek a fülünkbe üvöltik, hogy mit kellene gondolnunk arról.”
És mit lehet tenni a trollok
kordában tartása érdekében? Hol a határ a trollkodás és a zaklatás között? Bár
a trollok magatartása többnyire nem bűnügyi természetű, több országban a
zaklatás bűncselekményét az interneten is el lehet követni, és szép számú kötekedőt
börtönöztek be mostanság, mivel a bíróság szerint átlépték azt a bizonyos
határt.
Októberben egy bíróság 12
heti börtönbüntetést szabott ki David Woods ellen, mivel Facebook-oldalán nyíltan
szexuális megjegyzéseket tett a Walesben eltűnt, öt éves April Jones-szal
kapcsolatosan.
Liam Stacey brit tanulót 56 nap börtönre ítéltek,
mivel sértő rasszista twitteket írt a Bolton focistájáról, Fabrice Muamba-ról,
miután a játékos szívinfarktust kapott a meccs közben. Miközben Muamba a pályán
küzdött az életéért, Stacey
ezt twittelte: „LOL, ba*dmeg Muamaba
halott!!! #Haha”, amelyet egy csomó, más hozzászólóra irányuló rasszista
bejegyzés követett.
Vajon Stacey büntetése arányos a
tettével, vagy eltúlzott? És hol kellene meghúznunk a határt a szólásszabadság,
a cenzúra és a magánélet között?
A brit politikusok olyan új
törvényeken gondolkoznak, amelyek köteleznék a weblapokat az online rágalmazást
elkövető trollok személyazonosságának felfedésére.
Olaszországban a hatóságok nem
csak a cyber-kötekedők után nyomoznak, hanem magukat a szociális média
weblapokat fenyegetik szankciókkal.
Tudósítások szerint a
14 éves, novarai Carolina Picchio januári öngyilkossága – aki hálószobája
ablakán vetette ki magát, miután pár fiú egy olyan videót posztolt, amin a lány
látszott egy partihelyszín fürdőszobájában – arra késztette az olasz hatóságokat,
hogy elgondolkozzanak a Facebook személyzete ellen vádemelésen, mivel hagyták,
hogy a sértő tartalom megjelenhessen a weblapon.
Májusban – az aktivisták és
hirdetők nyomásának engedve – a
Facebook terveket jelentett be az oldalain megjelenő gyűlöletbeszéd és
különösen a nők elleni erőszak ábrázolásának törlésére irányuló erőfeszítéseik
fokozására.
- Napjainkra világossá vált, hogy a
gyűlöletbeszéd, és különösen a nemi alapú gyűlölet felismerésére és
eltávolítására alkalmazott rendszereink nem működnek az általunk elvárt
hatékonysággal – írta
ebben a bejegyzésben Marne Levine, a Facebook közkapcsolatokért felelős
alelnöke.
A Facebookhoz hasonló oldalakon megjelenő súlyos
gyalázkodások eltiprása egy lépés lehet a jó irányba, azonban bármilyen online
trollkodás megfékezését célzó törvény magában hordozza az Internet olyan széles
körű kiherélésének kockázatát, amely már a nem trollkodó magatartást is veszélyeztetné.
- Egy rakás idegesítő online viselkedésforma
létezik, de vajon tényleg törvényen kívül akarjuk helyezni az idegesítő viselkedést?
– teszi fel a kérdést Whitney Phillips. – Ezeknek az alig definiált viselkedésfajtáknak
törvényen kívül helyezésére irányuló nyomás tulajdonképpen nem a trollkérdés
gyökereit célozza meg.
David Aaronovith a The Times
londoni tudósítója szerint a legtöbb online zaklatásnak vége szakadna, amint
egyszerűen elhúznánk a trollokat bátorító névtelenség köpönyegét.
- Ha nem akarják moderálni a
weboldalukon a hozzászólásokat, ragaszkodjanak a regisztrációhoz és a
névtelenség mellőzéséhez – mondta a CNN-nek. – Ha saját névvel kellene
regisztrálni és hozzászólni, ki lenne akkora k*csög az adott körülmények
között?
GG, a CNN egyik trollja az egyik,
aki nem.
- Persze, hogy nem lennék –
mondta nekem. – Ki kockáztatna egy hat számjegyű fizetést azzal, hogy a
munkáltató nem ért egyet a véleményével vagy szabadidős tevékenységével? Senki.
Végezetül megállapíthatjuk, hogy
a trollok elleni legjobb védekezés, ha egyszerűen semmibe vesszük őket, mondja
Aaronovitch.
- Egyszerűen el kell dönteni,
hogy mekkora figyelmet akarunk rájuk fordítani, és valóban fel kell nőnünk –
mondja. – Azt kell kérdezni magunktól: „Igazából
mennyire is fenyegető ez most?”, és a haragunkat arra tartogatni, amikor
tényleg valami komoly zaklatás történik.
Bármit is teszünk, pl. bepattanunk
a kocsiba és elmegyünk a trollhoz, lehet, hogy nem segít megoldani minden
gondot, ahogy arra Curtis Woodhouse bokszoló már rájött.
- Mióta megtettem azt, a
zaklatások tízszer rosszabbak – mondja nevetve. – Olyanokat mondogatnak nekem,
hogy „ha szar bokszolónak nevezlek,
eljössz hozzánk teázni?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése