A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Putyin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Putyin. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 11., csütörtök

George Soros - Putyin nagyobb fenyegetés Európa létére, mint az ISIS



George Soros - Putyin nagyobb fenyegetés Európa létére, mint az ISIS

Oroszország leginkább úgy kerülheti el az összeomlást, ha előbb az EU-t dönti romba – a menekültválság súlyosbításával és az iszlámellenesség felfűtésével.

Az USA és az EU vezetői súlyos hibát követnek el, ha úgy vélik, hogy a Vlagyimir Putyin elnök által vezetett Oroszország potenciális szövetségesük az Iszlám Állam elleni harcban. A bizonyítékok megcáfolják őket. Putyin célja az EU széthullásának elősegítése, és ennek legjobb módja az, ha szíriai menekültekkel árasztja el Európát.

Orosz repülőgépek bombázzák a dél-szíriai polgári lakosságot, akik emiatt Jordániába és Libanonba kénytelenek menekülni. Immár 20 ezer szíriai menekült táborozik a sivatagban, bebocsátásra várva Jordániába. Egy kisebb részük arra vár, hogy beengedjék Libanonba. Mindkét csoport létszáma növekszik.

Oroszország az észak-szíriai polgári lakosság elleni is nagyarányú légitámadásokba kezdett. Ezt követte Bassár Al-Asszád szíriai elnök hadseregének szárazföldi támadása a korábban 2 millió lakosú Aleppó ellen. A bombázások miatt 70 ezer polgári lakos menekült Törökországba, a szárazföldi támadás miatt sokkal többen válhattak földönfutóvá.

A menekülő családok nem állnának meg Törökországban. Angela Merkel német kancellár a héten Ankarába repült, hogy az utolsó pillanatban egyezséget kössön a török kormánnyal azért, hogy a már ott-tartózkodó menekülteket továbbra is az országban tartsák. Évi 2-300 ezer szíriai menekült légi úton, közvetlenül Európába történő szállítását ajánlotta fel cserébe azért, ha Törökország megakadályozza Görögországba való továbbutazásukat és visszafogadja őket, ha mégis útra kelnének.

Putyin tehetséges taktikus, de nem stratégiai gondolkodó. Semmi okunk azt feltételezni, hogy azért avatkozott be Szíriában, hogy súlyosbítsa az európai menekültválságot. Sőt, intervenciója stratégiai hiba volt, mivel miatta összetűzésbe került Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, amely mindkettőjük érdekeit sérti.

De ha Putyin alkalmat lát az EU felbomlásának felgyorsítására, azt nem szalasztja el. Tetteit azzal leplezi, hogy a közös ellenség – az ISIS – elleni együttműködésről beszél. Hasonló taktikát követ Ukrajnában is, ahol aláírta ugyan a Minszki Egyezményt, de annak előírásait nem tartja meg.

Nehéz megérteni, hogy az USA és az EU vezetői miért hisznek Putyin szavainak ahelyett, hogy a tettei alapján ítélnék meg. Ennek szerintem az egyetlen oka az, hogy a demokratikus politikusok saját közvéleményüket arról akarják megnyugtatni, hogy a valóságnál sokkal kedvezőbb képet festenek fel. A helyzet az, hogy Oroszország és az EU is az idővel versenyez: az a kérdés, hogy melyik omlik össze először.

A Putyin-rendszer 2017-ben csődbe fog jutni, amikor külföldi adósságainak nagy része lejár, és lehet, hogy már ez előtt politikai zavargás fog kitörni. Az elnök népszerűsége, amely továbbra is magas, azon a társadalmi egyezségen alapul, hogy a kormányzat biztosítja a pénzügyi stabilitást és az életszínvonal lassú, de folyamatos emelkedését. A nyugati szankciók és az olaj árának meredek esése miatt a kormány mindkét területen kudarcot fog vallani.

Oroszország költségvetési hiánya jelenleg a GDP 7%-ára rúg, amit a kormányzatnak 3% alá kellene szorítania, hogy megakadályozza a fékezhetetlen inflációs spirál elszabadulását. Az orosz társadalombiztosítási alap pénze fogytán van és feltöltés céljából össze kell vonni a kormányzati infrastrukturális alappal. Ennek és a hasonló fejleményeknek az őszi törvényhozási választások előtt negatív hatása lesz az életszínvonalra és a választók véleményére.

Putyin rendszere leginkább úgy kerülheti el az összeomlást, ha az EU-t előbb omlasztja össze. Egy eresztékei mentén széteső EU nem lesz képes fenntartani az Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett szankciókat. Ellenkezőleg, Putyin jelentős gazdasági hasznot fog húzni Európa megosztásából, és kapcsolatait a kereskedelmi érdekek, illetve az általa gondosan ápolt Európa-ellenes pártok segítségével fogja kiaknázni.

A dolgok állása szerint az EU a szétesés felé tart. A 2008-as pénzügyi válság, és a Görögország részére nyújtott egymás utáni mentőcsomagok óta az EU megtanulta, hogyan kell egyik válságot a másik után megoldani. Azonban ma egy időben 5 vagy 6 válsággal kell szembe néznie, ami túl soknak bizonyulhat. Amint azt Merkel helyesen látta előre, a menekültválság az, amely képes lehet elpusztítani [az EU-t].

Amikor egy állam vagy egy államszövetség halálos veszélyben van, jobb, ha vezetői szembe néznek a kegyetlen valósággal, ahelyett, hogy figyelmen kívül hagynák azt. A túlélési verseny az EU-t a putyini Oroszországgal állítja szembe. Az ISIS mindkettőt fenyegeti, de ezt [a fenyegetést] nem szabad túlértékelni. Bár a dzsihádista terroristák támadásai rémisztőek, mégsem lehet őket összehasonlítani az Oroszország által támasztott fenyegetéssel.

Az ISIS (és előtte az Al-Káida) felismerte a nyugati civilizáció Achilles-sarkát – a halálfélelmet – és megtanulta kihasználni azt. A látens iszlámellenesség gerjesztésével a nyugati világban, és azzal, hogy ráveszik a közvéleményt és a kormányzatokat, hogy gyanakodva kezeljék a muzulmánokat, azt remélik, hogy meggyőzik a muzulmán fiatalokat arról, hogy a terrorizmusnak nincs alternatívája. Ha az ember megérti ezt a stratégiát, könnyen talál rá ellenszert: ne cselekedjünk úgy, ahogy azt az ellenségeink elvárják.

A Putyin Oroszországától származó fenyegetéssel nehéz lesz szembeszállni. De ha nem ismerjük fel, akkor a feladat még nehezebb lesz.

http://www.theguardian.com/commentisfree/2016/feb/11/putin-threat-europe-islamic-state

2014. november 12., szerda

Befellegzett az európai „harmadik világnak”?

Bryan MacDonald - Befellegzett az európai „harmadik világnak”?

Bryan MacDonald újságíró, író, rádiós és tanár. Rendszeresen ír az Irish Independentnek és a Daily Mailnek. Gyakran szerepel a RTE (Ír Rádió és Televízió) hírműsoraiban és a RT-ban (Russia Today) is.

A Forma-1 főnöke, Bernie Ecclestone szerint befellegzett az európai „harmadik világnak” és ezzel néhány brit iparmágnás egyet is ért. Azonban a valóság ennél sokkal bonyolultabb. Nem a kontinensnek fellegzett be; Európa neoliberális elitjei vannak eltűnőben.

Andy Street, a tekintélyes John Lewis brit kiskereskedelmi lánc vezérigazgatója, nemrég kijelentette, hogy Franciaországnak „befellegzett”. Mr. Street nem fogta vissza magát, amikor Franciaországot „becsontosodott, reménytelen és leharcolt” helyként jellemezte. Hozzátette: „Sosem voltam még olyan országban, amely nagyobb zavarban lenne… semmi sem működik, és ami még rosszabb, ez senkit sem érdekel.” E szerint Mr. Street nyilván sosem járt még Afrikában, vagy Kelet-Európa néhány szegletében. A továbbiakban úgy jellemezte a párizsi Gare Du Nord pályaudvart, mint „Európa pöcegödrét.” Kemény szavak.

Mr. Ecclestone, aki kimozdította a Forma-1-et a hagyományos, európai helyszíneiről, úgy gondolta, hogy az egész kontinenst fogja szapulni. Nem elégedett meg a gall szomszéd sértegetésével, szerinte egész Európának „befellegzett”.
- Lassan, de biztosan az történik Európával, amit előre jeleztem. Tíz évvel ezelőtt azt mondtam, hogy hamarosan harmadik világbeli gazdasággá fog válni – mondta a londoni Daily Telegraphnak.
– Európát Franciaországra és Németországra alapozták. Az egész így kezdődött. Franciaországnak azonban vége és Németország sincs jó formában.

A második megállapítás helyes. A modern EU kettő háború utáni realitásban gyökerezik. A német Ruhr-vidéken volt szén és acél, Franciaországban nem. Ugyanakkor Franciaország tartott egy újabb, Németországgal szembeni háborútól – negyed századon belül kettő támadás után – ezért összekapcsolta a béke által biztosított fejlődést a kölcsönös függőséggel. Ez kétségtelenül remek ötlet volt. Ami sajnos végül az euróhoz vezetett, amely már nem volt annyira jó ötlet.

Nem csak a britek gyepálják Franciaországot, hanem a németek is. Hans-Werner Sinn, a berlini Gazdasági Kutatóintézet elnöke kijelentette, hogy „a francia ipar évtizedek óta haldoklik, és nem egészséges a munkanélkülieket kormányzati hivatalokban elrejteni.”

Hivatalosan 3,4 millió munkanélküli van Franciaországban. A valós számuk ennél nyilván sokkal magasabb. Összehasonlításként: Napóleon Grande Armeé-jában 650 ezren szolgáltak, amikor megtámadta Oroszországot – ami kevesebb, mint ötöde a jelenlegi munkanélküliek számának. Elméletileg Francois Hollande a dologtalanok seregével ötször meghódíthatná egész Európát és juthatna egészen Moszkváig. Azonban ez, akárcsak az euró, nem lenne túl okos ötlet.

Mielőtt kifejteném Franciaország nyűgjeinek okait és azt, hogy hogyan lehet a kontinenst újraindítani, először szeretnék rámutatni egy fontos dologra. A vezető brit üzletemberek gyakran használják kézre álló pofozó bábunak Franciaországot, miközben figyelmen kívül hagyják saját országuk kudarcait. Az Egyesült Királyság helyzete – London kivételével – még kritikusabb, mint Franciaországé. Miközben Franciaországnak kétségtelenül gondjai vannak, Észak-Anglia sokkal rosszabb állapotban van és leginkább a posztkommunista országokkal hasonlítható össze. Ez félelmetes.

Az is tény, hogy a britek, az oroszokkal együtt (legalábbis nagyobb részükkel) bár földrajzilag európaiak, magukat csak „enyhén európainak” tartják. Ennek oka valószínűleg az, hogy korábban nagy birodalmaik voltak, illetve, hogy a kontinens két ellentétes peremén helyezkednek el. Ez lehetővé teszi számukra azt is, hogy úgy tekintsenek Európára, mint egy különálló, távoli entitásra, miközben elfelejtkeznek arról, hogy mennyire függenek tőle gazdaságilag. A londoni közbeszédben Európa a kontinens szárazföldi részét jelenti, Oroszországban pedig általában az EU tagállamait.

Azonban ebben az esetben a gond nem Franciaország, sem a (Londonon kívüli) Egyesült Királyság, és nem is Németország. Hanem a neoliberális globalizáció megbukott ideológiája. Ez a nevetséges hitvallás zúzta szét egész Európában a munkás- és középosztályt. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy működésképtelen. Kiszervezéssel elpusztítják saját termelőbázisaikat, majd csodálkoznak azon, hogy miért nincs tisztességes munkalehetőség. Ok és okozat – a kettő teljesen összefügg.

Ha nem hisznek nekem, akkor nézzék meg, hogy mely politikai pártok szereztek hirtelen népszerűséget a neoliberális establishment kárára az egész kontinensen! Az ír Sinn Feintől a spanyol Podemosig és a görög Syrizáig, mindnek közösek a gyökereik. Mind a balközép eliten kívülről jönnek, nem nagyon érdeklik őket a szakszervezetek, és származásilag a munkásosztályhoz tartoznak. Ennek következményeként a hagyományos európai balközép megtizedelődik. Az ír Fianna Fail, a német SPD és a francia szocialisták a példák erre.

A jobbra forduló országokban az újonnan keletkező mozgalmak szintén a korábban tehetős közép- és az egykori feltörekvő munkásosztályból erednek: a brit UKIP, a francia Nemzeti Front és a magyar Jobbik, hogy csak párat említsek. Nem sokkal korábban a (francia) Nemzeti Frontra akkor sem szavaztak volna a franciák, ha mindenkinek aranyrudat ígértek volna. Ma a közvélemény kutatások szerint ők a legnépszerűbb párt az országban.

Itt jön képbe Oroszország. Az összes ilyen újonnan népszerűvé váló mozgalom csodálja Vlagyimir Putyint – a vezetőik ezt nyíltan elismerik. Mégis, miként lehet ez? Oroszország, miután a 90-es években szétzúzta az amerikaiak által szponzorált neoliberalizmus, irányt váltott. Putyin visszacsinálta a jelentős iparvállalatok privatizációját, leszámolt az oligarchákkal és helyreállította az államhatalmat. Ennek eredményeként Oroszország a valaha látott legnagyobb fejlődést élte meg. Az országban szinte teljes a foglalkoztatottság, miközben Nyugat-Európa – bár az egy főre eső GDP tekintetében jóval tehetősebb – rémes állapotban van. A neoliberalizmus hívei természetesen gyűlölik Putyint.

Az emberek egész Európában lázadnak a kontrollját veszített neoliberális irányítás ellen. Jogfosztottnak és befolyás nélkülinek érzik magukat, és meg akarnak szabadulni attól az establishmenttől, amely nyilvánvalóan megbukott. A 2008-as világméretű bankválságot ennek a selejtes ideológiának a tévedései okozták. Noha ministránsai arra használták a médiát, hogy meggyőzzék a hétköznapi, dolgozó embereket arról, hogy ők maguk tehetnek erről. Ezért jut tehát megszorítás a többségnek és mennyiségi lazítás (pénznyomtatás) a szupergazdagoknak. Fordított Robin Hood.

Európának befellegzett? Nem fellegzett be. De annak az Európának, amelyet az elmúlt néhány évtizedben megszokott módon vezettek, befellegzett. A korlátlan népességvándorlás és hatalmas nyugat-kelet irányú pénzügyi transzferek korának minden bizonnyal vége van.

A kulcs 2017. Ha David Cameront újraválasztják, akkor 2017-ben az Egyesült Királyságban népszavazás lesz az EU-tagságról. Egyre növekszik annak valószínűsége, hogy Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezetője – aki kijelentette, hogy „mást nem vár Európától, csak a pusztítást” – megnyerheti a francia elnökválasztást, amely szintén abban az évben esedékes. Ezen kívül Svájcban 2016 végén az EU-hoz fűződő kapcsolatról tartanak népszavazást. Ha a szakítás mellett döntenek – főleg a személyek szabad mozgásának joga miatt – azzal válságot fognak okozni.

Ha a neoliberális elitek meg akarják menteni szeretett Európa-projektjüket, még nem teljesen késő, hogy jelentős változásokat okozzanak. Ha folytatják a piszmogást, miközben a Római Egyezmény lángokban áll, akkor valami teljesen más Európa felemelkedése várható. Egy olyan, ahol a nemzeti érdekek győzedelmeskednek a kollektív eszmék felett. Egy kontinens, ahol egyes államok meg fognak felelni Ecclestone „harmadik világ” leírásának, míg mások – megszabadulván Brüsszel béklyóitól – fejlődni fognak.

http://rt.com/op-edge/204495-ecclestone-third-world-europe-britain/

2014. július 21., hétfő

Vlagyimir Putyin nagy baklövése

Daniel Treisman: Vlagyimir Putyin nagy baklövése

A szerkesztő megjegyzése: Daniel Treisman a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem (UCLA) politikatudományi professzora, a „Visszatérés: Oroszország útja Gorbacsovtól Medvegyevig” című könyv szerzője.

A Malaysian Airlines MH-17-es járatának tragikus végzete, amelyet valószínűleg rakétával lőttek le Kelet-Ukrajna felett, megölve a fedélzetén tartózkodó 298 embert, új megvilágításba helyezi azt a hazárdjáték-sorozatot, amelybe február végén kezdett bele Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Akkor Putyin jelzések nélküli egyenruhába bújtatott katonai hírszerző egységekkel szerezte meg az ellenőrzést a dél-ukrajnai Krím-félsziget felett. Három héttel később Oroszország annektálta a területet. Amikor az északabbra fekvő Donyeck és Luganszk oroszajkú lakossága megrohamozta a kormányzati épületeket és függetlenséget követelt Kijevtől, orosz hírszerző tisztek kezdtek átszivárogni a határon, hogy segítsenek megszervezni a helyi milíciákat. Az ezt követő hónapokban a szeparatista gerillákat Moszkva tüzérségi fegyverekkel, harckocsikkal és légelhárító fegyverekkel szerelte fel.

Putyin célja nyilvánvalóan az volt, hogy nyomást gyakoroljon az ukrán vezetőkre, kezdjenek tárgyalásokat az oroszok által támogatott lázadókkal és biztosítsanak nekik alkotmányos autonómiát az ország keleti területein. Az orosz haderő túlereje miatt megfélemlített Kijev – úgy tűnt – kénytelen lesz beadni a derekát.

Ez a stratégia azonban már a maláj repülőgép tragédiája előtt kudarcot vallott. Röviddel májusi megválasztása után Ukrajna új elnöke, Petro Porosenkó erőteljes katonai hadműveletet indított a szeparatista gerillák ellen. Bár talán Putyinnal hajlandó lett volna tárgyalni, azonban a kalandor orosz banditákkal erre semmilyen hajlandóságot sem mutatott.

Porosenkó hadműveletének sikere a magyarázat arra, miért látta el a közelmúltban csatlósait Moszkva legalább egy radarvezetésű BUK rakétarendszerrel, amellyel a nagy magasságban repülő ukrán katonai repülőgépeket is le lehet lőni. Ilyen rakétákkal el lehet találni a háborús övezet felett közlekedő polgári légijárműveket is.

Bár azt, hogy ki lőtte le az MH-17-es járatot csak egy teljes körű vizsgálat után lehet majd tényszerűen megállapítani, az ukrán kormány azt közölte, „cáfolhatatlan bizonyítékkal” rendelkezik arra, hogy a rakétát egy orosz személyzet által üzemeltetett, orosz rakétás egység lőtte ki.

A Putyin hazárdjátékában rejlő kockázatok hirtelen teljesen nyilvánvalóvá váltak. A lázadó milíciák felfegyverzésével, amelyek hírszerző ügynökök, helyi bűnözők és önkéntes orosz revolverhősök fura keverékéből állnak, Putyin önmagát tette túszává ennek az érzéketlen baklövésnek. Szombaton egynémely ilyen – nyilvánvalóan részeg – „szabadságharcos” állítólag kegyeletsértő módon bánt a holttestekkel, miközben megakadályozták az EBESZ megfigyelőit, hogy a helyszínre jussanak.

Most mindenki a nemzetközi vizsgálat eredményeire vár. Ha azt állapítják meg, hogy a repülőt a lázadók – vagy, ami még rosszabb, maguk az oroszok – egy oroszok által átadott rakétával lőtték le, a Putyinra nehezedő nyomás nőni fog. A nyugati világ, Barack Obama elnök vezetésével, azt fogja követelni, hogy hagyjon fel a lázadók támogatásával és biztosítsa a határokat. Ha ezt Putyin nem teszi meg, akkor szinte bizonyos a keményebb gazdasági szankciók bevezetése. A július 17-én bejelentett újabb amerikai szankciók keménysége már így is meglepte az elemzőket. Ezek a harmadik és a negyedik legnagyobb orosz bankokat – a VEB-et és a Gazprombankot –, illetve a Rosznyeft és Novatyek energiavállalatokat sújtják, amelyek Putyin haverjaihoz, Igor Szecsinhez és Genagyíj Timcsenkóhoz köthetők.

Így Putyinnak mindössze két választása marad, amelyek egyaránt veszélyeztetik rendszerét.

Visszautasíthatja a nemzetközi vizsgálat megállapításait és kiállhat a szeparatisták mellett. Emiatt az orosz gazdaságot a szankciók miatt súlyos károk érhetik, amelyek egész szektorokat – pl. a pénzügyi vagy az energetikai szektort – vehetnek célba. Ezek az intézkedések az egész gazdaságot – amely az IMF szerint idén így is mindössze 0,2%-os növekedésre számíthat – fájdalmas recesszióba lökhetik.
Ezzel egy időben a Kreml a hidegháború vége óta nem tapasztalt nemzetközi elszigeteltségben találná magát. Nem csak az USA és Nagy-Britannia, de több más ország, amelyek korábban barátiak vagy semlegesek voltak, páriaként kezelnék Putyint. És Putyin azért aggódhatna, hogy protezsáltjai a határ túloldalán újabb atrocitást követnek el, amely a világot még súlyosabb ellenlépésekre ösztönözné.

Puytin második választása, hogy elfogadja a jelentés megállapításait és beszünteti a lázadók támogatását. Azonban ez odahaza okozna neki jelentős gondokat.
Azok számára, akik a konfliktusról az orosz állami televízióból értesülnek egy ilyen pálfordulás zavarba ejtő lenne. A könyörtelenül záporozó propaganda sok oroszt meggyőzött arról, hogy nemzettársaikat Donyeckben és Luganszkban a fasiszta kijevi rendszer által irányított csapatok öldöklik. Ezért gyávaságnak tűnne, ha Putyin meghajolna a nemzetközi nyomás előtt és csávában hagyná korábbi támogatottjait.

Egy ilyen árulás gyorsan feledtetné a Krím elfoglalását követő eufóriát. A Kreml ukrajnai stratégiájának kezdetektől fogva részben az volt a célja, hogy Putyin hazai támogatottságát erősítse. Mivel a gazdaság stagnál, a növekedésen és haladáson alapuló népszerűségét Putyin a nyugatellenes nacionalizmusra és a konzervatív értékekre kívánta alapozni.

A múltban az idegengyűlölő nacionalisták kedvelték a legkevésbé Putyint. Jelenlegi 86%-os, csillagászati népszerűsége azt mutatja, hogy – legalább időlegesen – közülük is sokakat megnyert magának.

Ha cserbenhagyja a Kijev-ellenes felkelőket, Putyin búcsút inthet ennek a támogatásnak. Továbbá, ha elismeri, hogy az oroszok által támogatott lázadók lőtték ki a rakétát, az orosz állami televízió hitelessége is csorbát szenved. A fő tévécsatorna különböző összeesküvés-elméletekkel állt elő, köztük egy olyannal is, miszerint a repülőgépet az ukrán hadsereg lőtte le, mivel összetévesztették azzal, amivel Putyin érkezett haza a BRICS-államok brazíliai tanácskozásáról. Ha Putyin megcáfolná az ilyen elméleteket és elfogadná a nyugati álláspontot, akkor propagandistái hazugnak tűnnének.

Az is lehetséges, hogy a vizsgálat nem szolgáltat döntő bizonyítékokkal, amely Puytin számára kis játékteret biztosítana. Azonban jelenleg közel és távol sem látszanak olyan magyarázatok, amelyek teljesen felmentenék Oroszországot.

„A háború a bizonytalanságok birodalma” – írta Clausewitz. Egész idő alatt nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy egy titkos katonai művelet kicsúszhat az irányítás alól. Putyin 14 éven át óvatosan kormányzott nemzetközi kapcsolataiban, tettei előtt mindig mérlegelte a várható hátrányokat és hasznokat. A Krím megszállása azonban annyira szokatlanul kockázatos döntés volt – mivel azzal óriási hátrányokat kockáztatott rövid életű előnyök miatt – hogy azzal sok elemzőt teljesen meglepett.  


Most – ha csak valami váratlan, új fejlemény nem menti meg ettől – Putyin kellemetlen dilemma előtt áll. Akár így, akár úgy, a kockázat óriási. Miután a hazárdjátékkal bajba sodorta magát, nem tehet nagyon mást, csak azt, hogy még egyet dob a kockával.

http://edition.cnn.com/2014/07/20/opinion/treisman-putin-gamble-ukraine-mh17/index.html?hpt=hp_c1

2014. március 20., csütörtök

Hogyan büntessük Putyint

Alekszej A. Navalníj – Hogyan büntessük Putyint

Alekszej Navalníj orosz jogász, korrupcióellenes aktivista és ellenzéki politikus.

Ezt a cikket házi őrizetben írom. Egy olyan tüntetésen vettek őrizetbe, amelyen a múlt hónapban tartott Putyin-ellenes tüntetés miatt bebörtönzöttek mellett álltunk ki.
Szeptemberben reformpárti, demokrata ellenzéki jelöltként indultam a moszkvai polgármester-választáson és a szavazatok közel harmadát megszereztem, annak ellenére, hogy az állami médiában nem jelenhettem meg.
Blogomat, amelyet az utóbbi időben havonta két millióan olvastak, betiltották, mivel „szélsőségesnek” tartják azért, mert kiálltam az Ukrajna melletti baráti viszony és a nemzetközi jog tisztelete mellett.
Éveken át azt mondogattam az újságíróknak, hogy Putyin elnök tetszési indexe hamarosan csúcsra ér, majd elkezd zuhanni. Az orosz gazdaság stagnál, mondtam, és az oroszok hamarosan átlátnak majd az elnök üres ígéretein. Még egy korlátozott katonai akció – „kis háború”, ahogy Oroszországban mondják – sem lehetséges, gondoltam én. Oroszországnak nincsenek már ellenségei.
Aztán február 28-án Oroszország csapatokat küldött Ukrajnába, pontosan úgy, ahogy az egy „kis háborúban” szokás. Elismerem, alábecsültem Putyin tehetségét az ellenségkeresésben, csakúgy mint elhivatottságát arra, hogy „életfogytig tartó elnökként” uralkodjon, olyan hatalommal, ami a cárokéval vetekszik.
Állampolgárként és hazafiként nem támogathatok olyan Oroszország elleni akciókat, amelyek rontanák az emberek életkörülményeit. Ugyanakkor két olyan lehetőséget javasolok, amelyek – ha helyesen alkalmazzák azokat – elnyerhetik a legtöbb orosz támogatását.

Először: bár Putyin inváziója miatt az Európai Unió 21 tisztviselővel, az Egyesült Államok pedig héttel szemben szankciókat vezetett be, ezek a kormányzati emberek nem tekinthetők befolyásos személyeknek. Nincsenek jelentős Oroszországon kívüli befektetéseik és Putyin számára jelentéktelenek, ezért a velük szemben alkalmazott szankciók nem fogják megváltoztatni Oroszország politikáját. A nyugati politikusok kemény beszédei után ezt a [gyenge] lépést Oroszországban kigúnyolják, és úgy tekintik, mint ami hallgatólagosan bátorítja Putyint és kíséretét, akik látszólag valami varázslatos sérthetetlenséggel rendelkeznek.
A nyugati nemzeteknek e helyett a Nyugat és az Oroszország között ingázó, Kreml-béli haverok luxus életmódjára kellett volna komoly csapást mérniük. Az oligarchák pénzügyi kintlévőségeit kellene befagyasztani és vagyonukat kellene elkobozni. Egy ilyen szankció Putyin belső köreit célozná meg, a Kreml-maffiát, akik fosztogatják a nemzet vagyonát, így például Genagyíj N. Timcsenkót, a Volga-csoport vezetőjét, Arkagyíj és Borisz Rotenberget, akik befolyásos üzletemberek és Putyin dzsúdópartnerei, Juríj V. Kovalcsukot, aki a hírek szerint Putyin bankára, Vlagyimir I. Janukint, az Orosz Vasút elnökét, Roman A. Abramovics és Aliser B. Uszmanov olgiarchákat és Igor I. Szecsint és Alkeszej B. Millert, a Rosznyeft és a Gazprom vezetőit.
Szankciókkal kell sújtani azokat az oligarchákat, akiknek sajtócégei a rendszer papagájai és célba kell venni Putyin teljes „háborús kabinetjét” is: a tévés spin-doktorokat, a Putyin által vezetett Egyesült Oroszország Párt szolgálatkész parlamenti képviselőit és apparatcsikjait.
Ukrajna inváziója megosztotta az orosz elitet, amit sokan közülük meggondolatlannak tartanak. Valódi szankciókkal, mint például fényűző londoni házaik használatának megakadályozásával, meg lehet mutatni, hogy Putyin könnyelműségének komoly ára van.

Másodszor: a nyugati hatóságoknak saját illetékességi területükön ki kell vizsgálniuk az Oroszországból törvénytelen módon érkezett pénzek sorsát. A Korrupcióellenes Alapítvány, amelyet 2011-ben én alapítottam, tucatnyi jelentős korrupciós ügyre derített fényt. Az ügyek 90%-ában az orosz pénzeket nyugaton mosták tisztára. Sajnálatos módon az amerikai, európai uniós és brit hatóságok megakadályozták abbeli törekvéseinket, hogy kivizsgáljuk az efféle bűnös fosztogatásokat.
- Az emberek szívében és lelkében a Krím mindig Oroszország elidegeníthetetlen része marad – jelentette ki Putyin a héten. Azonban a Krím ismételt orosz uralom alá helyezésének vágya még a legnacionalistább és legszovjetpártibb emberek között is elhalványult az évek során.
Ennek ellenére Putyin cinikus módon feltüzelte a nemzeti szenvedélyt, mivel az imperialista területszerzés stratégiai lehetőség a rezsim túlélésének biztosítására. Csak a külső ellenség elleni harc ürügyén lehet mobilizálni a tömegeket és elvonni figyelmüket a valódi gondokról – mint pl. a korrupció és a gazdaság stagnálása.
Ami igazán riasztó Putyin hirtelen cselekvésében az, hogy a Kreml-barát kormányzat elleni felkelés miatt az ukrán néppel szembeni bosszúvágy motiválja. Egy józan szereplő felfogná, hogy egy szuverenitással kapcsolatos helyi népszavazás olyan precedenst teremthet, amely kockázatos Oroszországra – egy több mint 80 különálló régióra, több mint 160 etnikai csoportra és legalább 100 nyelvre osztható föderációra – nézve.
Tény, hogy az orosz és a krími történelmi konszenzus szerint a félsziget történelmileg közelebb áll Moszkvához, mint Kijevhez. Azonban a szándékot, hogy az újraegyesítést fegyveres úton kell végrehajtani, csak Putyin legelszántabb hívei támogatják. Az ellenzék álláspontja világos. A hétvégén megtartott moszkvai háborúellenes tüntetés két év óta a legnagyobb volt, és az összes Kreml-párti mozgalom által szervezett ellentüntetést felülmúlta.
A nemzetközi közösség általános téveszméje szerint bár Putyin korrupt, de vezető szerepe szükséges, mivel rendszere elnyomja a sötét, nacionalista erőket, amelyek ennek híján átvennék a hatalmat Oroszországban. A Nyugatnak is be kellene ismernie, hogy alábecsülte Putyin ártalmas szándékait. Ideje, hogy véget vessünk a veszélyes téveszmének, ami képessé teszi őt erre.


http://www.nytimes.com/2014/03/20/opinion/how-to-punish-putin.html?ref=opinion