Jonathan Marcus – Oroszország krími manővere hatalmas kérdés
elé állítja a Nyugatot
Meglehet, hogy nem ez Belgium válasza a szocsi téli
olimpiára, de a NATO fényes, új brüsszeli központja úgy néz ki, mintha több,
hatalmas síugrósáncot kombináltak volna össze.
Az új központ – ami befejezetlen, de már túllépte a
költségvetést – sok kritikusa szerint drága extravagancia egy olyan korban,
amikor a szövetség a saját szerepkörét keresi. És még inkább ilyen, mióta a
költségcsökkentés arra kényszerítette a NATO-tagállamokat, hogy jelentősen
csökkentsék itteni tisztviselőik létszámát.
A Szocsival való párhuzam véletlen, de az Oroszország és a
Nyugat közötti feszültség kiéleződése talán új célt adhat a NATO-nak. Sőt, a
Krím-válságnak jelentős hosszú távú következményei is lehetnek a NATO-ra, az
Európai Unióra, Washington és Európa kapcsolataira és az energiaellátás
jövőbeni szerkezetére nézve.
Bár a retorika és a szereplők köre a korábbi időkre
emlékeztethet, nem egyszerűen a hidegháború megismétlődéséről van szó. Először
is, Oroszország nem a Szovjetunió. A globalizált gazdasági élet nagyon eltérő
környezetet biztosít, és messze vagyunk egy Moszkva és a Nyugat közötti katonai
összecsapástól.
De senkinek sem lehetnek illúziói. A Krími-válság a
hidegháború óta a legjelentősebb drámai esemény, amellyel az euro-atlanti
térség szembenéz.
A remény halála
Amikor a XX. század véget ért, egyesek kijelentették, hogy a
Szovjetunió összeomlása a „történelem végét” jelentette. Úgy gondolták –
nyersen fogalmazva – hogy immár mindenki kapitalista és a világot közel 100
évig megosztó nagy ideológiai különbözőség megszűnt.
Hamar kiderült, hogy ezek a nézetek koraszülöttek voltak.
Azonban kétségtelenül továbbéltek abban az értelemben, hogy a Nyugat nagyon
vágyott arra, hogy Oroszország – és Kína – partnerek legyenek, olyan országok,
amelyek a nemzetközi rendszer felelősségteljes résztvevőivé válhatnak.
Kína Kelet- és Dél-kínai-tenger környékén tanúsított magatartása
sok szomszédjában kétségeket ébreszt ezen feltételezés érvényessége
tekintetében. Azonban ami Oroszországot illeti, krími manővere egyszer és
mindenkorra eltemette ezeket a nézeteket.
Az események menete ebben az esetben lényeges. A Nyugat úgy
érezte, hogy [az oroszok] feladták hagyományos erőpolitikájukat, védelmi
költségvetésük zsugorodása miatt csökkentették hatalmuk katonai jellegét (ami legalább
annyiban a megszorítások eredménye, mint bármi másnak), miközben a gazdaságra
és a gazdaságon keresztül történő hatalomgyakorlásra [soft power]
összpontosítottak.
A jövő íze
Ezt a folyamatot Moszkvában természetesen nem így érzékelték,
és úgy tekintettek az egyoldalúan indított nyugati katonai akciókra – a Balkánon,
Irakban és Líbiában – mint annak jelére, hogy a Nyugat önkényesen és egyoldalú
módon is kész alkalmazni haderejét.
Ez a tény – a NATO határainak Oroszországhoz való közelítése
után – úgy tűnt, megerősíti Vlagyimir Putyin elnök azon nézetét, miszerint
országának megbecsültségét és biztonságát csak azzal tudja biztosítani, ha újra
biztosítja Moszkva vezető szerepét a korábbi szovjet térségben. Az orosz
kisebbségek védelme egyszerre lett cél és taktika a cél elérése érdekében.
A 2008-as georgiai válság, amely során Moszkva sikeresen hasított
ki két orosz anyanyelvű protektorátust Georgia területéből, csak ízelítő volt. Maga
a Krím sem a főfogás, mivel az maga Ukrajna.
Senki sem ismeri Putyin hosszú távú céljait. Rövidtávon
manőverei nyilván hozzájárultak az erőteljesen oroszellenes kijevi kormány
megalakításához. Azonban Oroszország egyértelműen egész Ukrajna felett akar
befolyással bírni. A további ukrán területek kihasításával, vagy azzal, hogy megelégszik
az új kijevi hatalom belső bomlasztásával, azt a világos üzenetet adja, hogy a
válságnak nincs vége a krími népszavazással. Ukrajna sorsán Oroszország és a
Nyugat időről-időre össze fog kapni.
Az USA prioritásai
Ezek jelentősége számottevő. Nem ez az Európai Unió
legfényesebb pillanata, amikor tagállamai nyilvánvalóan megosztottak a
Moszkvával kapcsolatos történelmi viszonyuk és Oroszország határaitól való
távolságuk miatt. A külpolitika az EU számára mindig problémás terület volt, és
nagyrészt a „legkisebb közös nevező”-elvén alapult, ami nem szükségképpen a
legjobb módja a jelentős válságok kezelésének.
Az egész válság egyik következménye egy újjáéledő NATO lesz,
azonban továbbra is hatalmas kérdés, hogy a tagállamok képesek-e erős
kifejezéseikkel összhangban megnövelni védelmi képességeiket.
A legnagyobb kérdésekkel Washington néz szembe. Az
Ázsia-központúsággal kapcsolatos kijelentései és azon óhaja ellenére, hogy az
európai szövetségesek vállaljanak át bizonyos kötelezettségeket, ez a válság
aláhúzza az USA központi szerepét Európa biztonságával kapcsolatosan.
Véletlen időzítés eredményekén amerikai repülőgép hajtja
végre a NATO légtérellenőrző tevékenységét a Baltikum felett, ezért amerikai
vadászgépeket kellett erősítésként oda küldeni, és még több gépet küldtek
Lengyelországba. Ezen túlmenően a Pentagonnak most azzal kellene foglalkoznia,
hogyan tudja szövetségeseit hosszú távon megnyugtatni.
Olcsó szónoklatok
Az USA nagy diplomáciai kérdésekkel is szembe néz. Sokan
kíváncsiak arra, hogyan kezelik Oroszországgal való kapcsolatukat, ami az előző
elnöki periódus során lezajlott georgiai válságra adandó kemény válasz
elmaradásától Obama elnök moszkvai kapcsolatainak „újraindításának” kudarcáig
terjed.
Azonban Washington azzal is tisztában van, hogy az
Oroszországgal kialakult feszült viszony a nemzetközi élet széles skálájára
lehet káros hatással: az ENSZ-en belüli tevékenységre, az iráni atomvitára, a
szíriai válságra és sok más ügyre.
A válság gazdasági hatásai is jelentősek lehetnek, attól
függően, hogy merre fejlődik, és milyen komolyak lesznek a nyugati szankciók.
Az a gond, hogy Oroszországnak is vannak kijátszható ütőkártyái.
Lehet károkat okozni az orosz gazdaságnak, de csak a szélesebb világgazdasági
rendszer kárára, amit az amerikai és a nyugat-európai politikusoknak is
figyelembe kell venniük. A szónoklatok olcsók. A tényleges tetteknek áruk van.
Hosszabb távon, ahogy az William Hague brit külügyminiszter
megjegyezte a képviselőházban, Európa felgyorsíthatja az orosz gázellátástól
való függőségének csökkentését. Az USA gázexportjának lehetősége fontosnak
tűnik, azonban erre csak középtávon van lehetőség. Addig az időig Oroszország
és Európa energetikailag össze van kötve, amelynek megszakadása mindkét fél
számára káros lehet.
Hatalmas a tét. A nemzetközi rendszer olyan jelentős
fordulóponthoz ért, amely jóval túlmutat Oroszország közvetlen szomszédjain.
Két évtizeddel a hidegháború vége után annak van lehetősége, hogy Oroszország
és a Nyugat között egy sokkal távolságtartóbb és antagonisztikusabb kapcsolatrendszer
lesz az új norma.
http://www.bbc.com/news/world-europe-26627041
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése