2014. november 12., szerda

Befellegzett az európai „harmadik világnak”?

Bryan MacDonald - Befellegzett az európai „harmadik világnak”?

Bryan MacDonald újságíró, író, rádiós és tanár. Rendszeresen ír az Irish Independentnek és a Daily Mailnek. Gyakran szerepel a RTE (Ír Rádió és Televízió) hírműsoraiban és a RT-ban (Russia Today) is.

A Forma-1 főnöke, Bernie Ecclestone szerint befellegzett az európai „harmadik világnak” és ezzel néhány brit iparmágnás egyet is ért. Azonban a valóság ennél sokkal bonyolultabb. Nem a kontinensnek fellegzett be; Európa neoliberális elitjei vannak eltűnőben.

Andy Street, a tekintélyes John Lewis brit kiskereskedelmi lánc vezérigazgatója, nemrég kijelentette, hogy Franciaországnak „befellegzett”. Mr. Street nem fogta vissza magát, amikor Franciaországot „becsontosodott, reménytelen és leharcolt” helyként jellemezte. Hozzátette: „Sosem voltam még olyan országban, amely nagyobb zavarban lenne… semmi sem működik, és ami még rosszabb, ez senkit sem érdekel.” E szerint Mr. Street nyilván sosem járt még Afrikában, vagy Kelet-Európa néhány szegletében. A továbbiakban úgy jellemezte a párizsi Gare Du Nord pályaudvart, mint „Európa pöcegödrét.” Kemény szavak.

Mr. Ecclestone, aki kimozdította a Forma-1-et a hagyományos, európai helyszíneiről, úgy gondolta, hogy az egész kontinenst fogja szapulni. Nem elégedett meg a gall szomszéd sértegetésével, szerinte egész Európának „befellegzett”.
- Lassan, de biztosan az történik Európával, amit előre jeleztem. Tíz évvel ezelőtt azt mondtam, hogy hamarosan harmadik világbeli gazdasággá fog válni – mondta a londoni Daily Telegraphnak.
– Európát Franciaországra és Németországra alapozták. Az egész így kezdődött. Franciaországnak azonban vége és Németország sincs jó formában.

A második megállapítás helyes. A modern EU kettő háború utáni realitásban gyökerezik. A német Ruhr-vidéken volt szén és acél, Franciaországban nem. Ugyanakkor Franciaország tartott egy újabb, Németországgal szembeni háborútól – negyed századon belül kettő támadás után – ezért összekapcsolta a béke által biztosított fejlődést a kölcsönös függőséggel. Ez kétségtelenül remek ötlet volt. Ami sajnos végül az euróhoz vezetett, amely már nem volt annyira jó ötlet.

Nem csak a britek gyepálják Franciaországot, hanem a németek is. Hans-Werner Sinn, a berlini Gazdasági Kutatóintézet elnöke kijelentette, hogy „a francia ipar évtizedek óta haldoklik, és nem egészséges a munkanélkülieket kormányzati hivatalokban elrejteni.”

Hivatalosan 3,4 millió munkanélküli van Franciaországban. A valós számuk ennél nyilván sokkal magasabb. Összehasonlításként: Napóleon Grande Armeé-jában 650 ezren szolgáltak, amikor megtámadta Oroszországot – ami kevesebb, mint ötöde a jelenlegi munkanélküliek számának. Elméletileg Francois Hollande a dologtalanok seregével ötször meghódíthatná egész Európát és juthatna egészen Moszkváig. Azonban ez, akárcsak az euró, nem lenne túl okos ötlet.

Mielőtt kifejteném Franciaország nyűgjeinek okait és azt, hogy hogyan lehet a kontinenst újraindítani, először szeretnék rámutatni egy fontos dologra. A vezető brit üzletemberek gyakran használják kézre álló pofozó bábunak Franciaországot, miközben figyelmen kívül hagyják saját országuk kudarcait. Az Egyesült Királyság helyzete – London kivételével – még kritikusabb, mint Franciaországé. Miközben Franciaországnak kétségtelenül gondjai vannak, Észak-Anglia sokkal rosszabb állapotban van és leginkább a posztkommunista országokkal hasonlítható össze. Ez félelmetes.

Az is tény, hogy a britek, az oroszokkal együtt (legalábbis nagyobb részükkel) bár földrajzilag európaiak, magukat csak „enyhén európainak” tartják. Ennek oka valószínűleg az, hogy korábban nagy birodalmaik voltak, illetve, hogy a kontinens két ellentétes peremén helyezkednek el. Ez lehetővé teszi számukra azt is, hogy úgy tekintsenek Európára, mint egy különálló, távoli entitásra, miközben elfelejtkeznek arról, hogy mennyire függenek tőle gazdaságilag. A londoni közbeszédben Európa a kontinens szárazföldi részét jelenti, Oroszországban pedig általában az EU tagállamait.

Azonban ebben az esetben a gond nem Franciaország, sem a (Londonon kívüli) Egyesült Királyság, és nem is Németország. Hanem a neoliberális globalizáció megbukott ideológiája. Ez a nevetséges hitvallás zúzta szét egész Európában a munkás- és középosztályt. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy működésképtelen. Kiszervezéssel elpusztítják saját termelőbázisaikat, majd csodálkoznak azon, hogy miért nincs tisztességes munkalehetőség. Ok és okozat – a kettő teljesen összefügg.

Ha nem hisznek nekem, akkor nézzék meg, hogy mely politikai pártok szereztek hirtelen népszerűséget a neoliberális establishment kárára az egész kontinensen! Az ír Sinn Feintől a spanyol Podemosig és a görög Syrizáig, mindnek közösek a gyökereik. Mind a balközép eliten kívülről jönnek, nem nagyon érdeklik őket a szakszervezetek, és származásilag a munkásosztályhoz tartoznak. Ennek következményeként a hagyományos európai balközép megtizedelődik. Az ír Fianna Fail, a német SPD és a francia szocialisták a példák erre.

A jobbra forduló országokban az újonnan keletkező mozgalmak szintén a korábban tehetős közép- és az egykori feltörekvő munkásosztályból erednek: a brit UKIP, a francia Nemzeti Front és a magyar Jobbik, hogy csak párat említsek. Nem sokkal korábban a (francia) Nemzeti Frontra akkor sem szavaztak volna a franciák, ha mindenkinek aranyrudat ígértek volna. Ma a közvélemény kutatások szerint ők a legnépszerűbb párt az országban.

Itt jön képbe Oroszország. Az összes ilyen újonnan népszerűvé váló mozgalom csodálja Vlagyimir Putyint – a vezetőik ezt nyíltan elismerik. Mégis, miként lehet ez? Oroszország, miután a 90-es években szétzúzta az amerikaiak által szponzorált neoliberalizmus, irányt váltott. Putyin visszacsinálta a jelentős iparvállalatok privatizációját, leszámolt az oligarchákkal és helyreállította az államhatalmat. Ennek eredményeként Oroszország a valaha látott legnagyobb fejlődést élte meg. Az országban szinte teljes a foglalkoztatottság, miközben Nyugat-Európa – bár az egy főre eső GDP tekintetében jóval tehetősebb – rémes állapotban van. A neoliberalizmus hívei természetesen gyűlölik Putyint.

Az emberek egész Európában lázadnak a kontrollját veszített neoliberális irányítás ellen. Jogfosztottnak és befolyás nélkülinek érzik magukat, és meg akarnak szabadulni attól az establishmenttől, amely nyilvánvalóan megbukott. A 2008-as világméretű bankválságot ennek a selejtes ideológiának a tévedései okozták. Noha ministránsai arra használták a médiát, hogy meggyőzzék a hétköznapi, dolgozó embereket arról, hogy ők maguk tehetnek erről. Ezért jut tehát megszorítás a többségnek és mennyiségi lazítás (pénznyomtatás) a szupergazdagoknak. Fordított Robin Hood.

Európának befellegzett? Nem fellegzett be. De annak az Európának, amelyet az elmúlt néhány évtizedben megszokott módon vezettek, befellegzett. A korlátlan népességvándorlás és hatalmas nyugat-kelet irányú pénzügyi transzferek korának minden bizonnyal vége van.

A kulcs 2017. Ha David Cameront újraválasztják, akkor 2017-ben az Egyesült Királyságban népszavazás lesz az EU-tagságról. Egyre növekszik annak valószínűsége, hogy Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezetője – aki kijelentette, hogy „mást nem vár Európától, csak a pusztítást” – megnyerheti a francia elnökválasztást, amely szintén abban az évben esedékes. Ezen kívül Svájcban 2016 végén az EU-hoz fűződő kapcsolatról tartanak népszavazást. Ha a szakítás mellett döntenek – főleg a személyek szabad mozgásának joga miatt – azzal válságot fognak okozni.

Ha a neoliberális elitek meg akarják menteni szeretett Európa-projektjüket, még nem teljesen késő, hogy jelentős változásokat okozzanak. Ha folytatják a piszmogást, miközben a Római Egyezmény lángokban áll, akkor valami teljesen más Európa felemelkedése várható. Egy olyan, ahol a nemzeti érdekek győzedelmeskednek a kollektív eszmék felett. Egy kontinens, ahol egyes államok meg fognak felelni Ecclestone „harmadik világ” leírásának, míg mások – megszabadulván Brüsszel béklyóitól – fejlődni fognak.

http://rt.com/op-edge/204495-ecclestone-third-world-europe-britain/