2017. március 27., hétfő

A kenti iskolástól a westminsteri támadóig



Khalid Masood: A kenti iskolástól a westminsteri támadóig

Adrian Elms néven született, Adrian Ajao néven nevelkedett, Khalid Masood néven halt meg.
A változó önazonosság és a parázsló düh vitte a pusztítás ösvényére a népszerű tanulót.

Egy régi iskolai fényképen Adrian Ajao mosolygó arca egy Tunbridge Wells-i, egészséges, boldog, középosztálybeli fiú arca. Megelégedettség sugárzik róla egy futball-maratont követően, amint egy gyümölcsöző élet küszöbén áll.

Az, hogy vajon mi tette ezt a ragyogó, sportos, népszerű tizenévest az Iszlám Állam ihlette gyilkossá, aki felelős a parlament elleni támadásért, összezavarja azokat, akik ismerték korábban, és most ez áll a rendvédelmi szervek sietős és szerteágazó nyomozásának középpontjában.

- Nagyszerű fickó volt, igazán rendes srác – mondta Stuart Knight, aki az osztálytársa volt. – Ezt a képet a focicsapatról azután készítették, hogy részt vettünk egy 24 órás futballmeccsen, mellyel a sportcsarnokra gyűjtöttünk adományokat. Úgy 14 évesek lehettünk. Mindenki bírta Adriant, rendes fickó volt.

De vannak olyan részletek is az Adrian Elms néven született és Khalid Masoodként meghalt Adrian Ajao életében, amelyek segítenek megmagyarázni, hogy mi romlott el ilyen rémesen és mi változtatta ezt a „rendes fickót” Nagy-Britannia 2005 utáni történelmének legvérengzőbb terroristájává.

Ezek között van az önazonosság változása, és az a – talán paranoid – meggyőződés, hogy kívülállónak tartotta magát, mivel egy fehér anyától házasságon kívül született fekete gyermek volt az 1960-as évek Kentjében. Úgy tűnik, hogy neheztelés és a düh parázslott benne, mely élete során ismétlődő erőszakos epizódokban tört fel belőle, késelések formájában is. Ez egy mérgező keverék volt, mely akkor találta meg a legveszedelmesebb megjelenési formáját, amikor elkötelezte magát az iszlám szélsőségesség legerőszakosabb formájával.

Amikor megszületett a londoni Hainault-negyed Eirth Kórházában, anyja, Janet Elms 17 éves volt, aki egyedül nevelte, amíg 2 évvel később meg nem ismerkedett és házasodott össze Philip Ajaoval és elköltöztek Tunbridge Wellsbe. Két öccse itt, ebben az előkelő városkában született, és a család a St. James Parkban élt, a nagy viktoriánus villák között. Anyja a helyi templomba járt.

- Teljesen rokonszenves, rendes családnak tűntek – emlékszik vissza egy szomszédjuk.

- Nagy egyéniség volt és mindenki kedvelte – mondta Kenton Till, aki az osztálytársa volt. – Nagyon értelmes volt és kémiából nagyon jó volt. Azt hiszem, valami ilyesmivel szeretett volna foglalkozni az iskola után.

Till szerint a társai Fekete Ade-nek nevezték, ami a megbúvó rasszizmust alig leplező becenév volt. Amikor 16 évesen befejezte az iskolát, osztálytársaival megszakadt a kapcsolata és kisstílű bűnözői életmódot kezdett követni.

- Emlékszem, hogy egyszer eljött hozzánk egy szilveszteri buliba, de egy csapat részeg és betépett fickóval volt, és a szüleim kitessékelték őket – mondja Tills. – Ezután már nem találkoztunk.

Ajao 18 éves korára drugügyeltekbe keveredett és rongálás miatt el is ítélték. Később egy sor adóssággal hagyta a háta mögött a várost, mondták korábbi barátai. Az egyikük szerint „kemény kokainos” volt, de sikerült állást találnia a Woolworthsnél.

Ajao 28 éve korában találkozott Jane Harvey-vel és megpróbálta rendbe hozni az életét. A párnak egy lánya született 1992-ben és a vidéki Sussexbe költöztek, ahol a nyugalmat keresték. Egy négy hálószobás, nagy kertes ikerházban laktak a kelet-sussexi Rye melletti Northiamban.

A közeli vegyi gyárban talált magának munkát, amely szállodákat és éttermeket látott el tisztítószerekkel, és elkezdte egyetemi tanulmányait. Saját vállalkozásba kezdett, de elidegenedési és megbántottsági érzete növekedni látszott.

- Nagyon értelmes volt, de egy kissé mindig baljóslatú – mondta Alice Williams, aki kocsmárosként ismerte a rye-i Rose and Crown kocsmából. – Megfejtette a Telegraph keresztrejtvényeit, és értelmes beszélgetéseket folytatott, de kissé rasszista volt. Mindig neheztelt valamire.

Szülei – életének szilárd pontjai – 2000-ben Wales nyugati részére költöztek, ahol egy framot vettek és anyja kézzel készített díszpárnákat és táskákat kezdett gyártani. Miközben ők beilleszkedtek a vidéki létbe, fiuk vidéki élete erőszakos véget ért.

Egyik éjjel a northiami Crown and Thistle kocsmában Ajao vitába keveredett a hely Piers Mott-tal.

A kocsmából távoztában a késsel, amellyel a lánya hálószobáját díszítette ki, széthasogatta Mott kocsijának üléskárpitjait, miközben ordibált és mutogatott. Amikor Mott odament hozzá, Ajao megvágta az arcát, 8 centis vágást ejtve az állán.

Testi sértéssel és tiltott fegyverviseléssel vádolták meg. Kiközösítették. Ajao ügyvédje azt mondta a bíróságon:
- Ez egy nagyon kicsi közösség és a feleségét és családját a történtek rendkívüli mértékben megviselték. Nyilvánvaló, hogy el kell majd költöznie a családjától a faluból és új életet kell kezdenie.

Ez az új élet a börtön volt. Ajaót bűnösnek találták és két év börtönre ítélték, amelyet a norfolki Wayland Börtönben kellett letöltenie.

Charles Kemp bíró a következőket mondta neki:
- Igazság szerint maga elveszítette az önuralmát és túl ment az ésszerűség határán.

Már Eastbourne-ban élt, amikor 2003 szeptemberében ismét bebörtönözték, ezúttal 6 hónapra, mivel késsel támadt egy férfire, akinek szintén az arcát vágta meg egy városi szülőotthon előtt.
Ekkor a börtönben más körülmények fogadták. A szeptember 11-ei támadásokat követően sok brit szélsőségest zártak börtönbe az új terrorellenes jogszabályok alapján, és a börtönrendszer jó terepe volt az újoncok radikalizálásának. A hittérítők célpontjai gyakran az olyan erőszakos hátterű fiatal férfiak voltak, akik küzdöttek az azonosságtudatukkal – olyanok, mint Ajao.

A börtönből való szabadulását követő pár hónapon belül megismerkedett és megházasodott egy fiatal muzulmán nővel, Farzana Malikkal, aki értékesítési asszisztens volt.

Úgy tűnik, ez volt a fordulópont. A házassági anyakönyv szerint születési nevét, az Adrian Russell Elms nevet használta, de személyazonossága ismét megváltozott és Adrian Ajaóból, avagy Elmsből Khalid Masood lett.

A tavalyi évig használt önéletrajza szerint házasságkötése évében képesítést szerzett a Tesol-program segítségével arra, hogy angol nyelvtanár legyen. Ez lehetett az útlevele Szaúd-Arábiába.

A hírek szerint 40 éves korában első állomáshelye Janbu volt, egy város a Vörös-tenger partján, mintegy 60 km-re Medinától, Mohamed próféta szülőhelyétől. A Dzsiddai Polgári Repülési Főhatóság dolgozóinak lett az angoltanára. A kelet parti Dzsubailban is tanított.

A rendvédelmi szervek szerint angoltanárnak állni Szaúd-Arábiában a megtértek szokásos tevékenysége. Továbbra sem tudjuk, hogy itt radikalizálódott-e.

2009-ben újra az Egyesült Királyságban tartózkodott, a bedfordshire-i Lutonban, ahol az önéletrajza szerint vezető angoltanár volt egy nyelviskolán, ahol a hét tagú tanári kart igazgatta.

A Bury Park környékén 2010-ben és 2011-ben két lakcíme is volt. A faji és vallási feszültség magasra szökött, amikor a mára már betiltott iszlamista Al-Mahadzsarún csoport összecsapott a szélsőjobboldali Angol Védelmi Ligával, amely éppen Lutonban alakult meg. Ekkor a 29 éves, gambiai Rohey Hydarával élt együtt, akiről úgy tartják, hogy a felesége volt, és egyik szomszédja szerint két fiatal gyerekkel. Nem tudjuk, hogy mikor vált el Maliktól, ha ez egyáltalán megtörtént.

A szomszédok eltérően emlékeznek rá. A 48 éves tanár, Katie Garricques azt mondta, hogy „mindig udvarias” volt és „gyakran kertészkedett vagy nyírta a füvet.” De egy másik szomszéd, aki nem akarta megnevezni magát, úgy jellemezte, mint „egy árnyékot”, aki éjszakánként sötét, iszlám ruhában és fekete kötött sapkában járkált.

A radikalizációját követően valamikor az MI5 látókörébe került, de még csak „periférikus alak” sem volt, ahogy azt Theresa May a héten jellemezte.

Khalid Chourdaynak is nevezte magát. A Lutoni Központi Mecset vezetői azt mondták, hogy nem ismerték, és nyilatkozatukban elítélték a támadásokat:
- Egységesek maradunk barátainkkal és szomszédjainkkal abban az őszinte igyekezetben, hogy ellenálljunk bárminek, ami ártani akar nekünk.

2013 környékén egy kétszintes házba költöztek a kelet-londoni Forest Gate környékén, és 3 évig itt is laktak egy szomszéd szerint, illetve a helyi mecsetbe jártak.

A mecsetet és a medreszét az Al-Tawid Alap működteti, és hetente több mint 1000 látogatójuk van. Azt mondják, hogy péntekenként „elképzelhető, hogy néha itt imádkozott, de nem tartották rendszeres látogatónak”.

A pár az Olympic Park egyik nemrég épült lakásába is bejelentkezett, melyet a rendőrség csütörtökön átkutatott. A 23 éves, kétgyermekes Vera Amade pénteken újságíróknak azt mondta, hogy „nagyon kedves férfi volt, mindig öltönyben járt” és „5 vagy 6 óra körül szokott hazaérni a munkából.”

Utolsó lakóhelye – és legalább a tizennegyedik – a birminghami Winson Green-ben volt. A szomszédok, akik tavalyi beköltözése óta ismerték „meghasadt személyiségként” jellemezték. A 32 éves Anna Goras azt mondta az újságíróknak, hogy a gyerekeit el szokta vinni az iskolába, de „az arca egy pillanat alatt meg tudott változni, a nézése szigorúvá és a pillantása gonosszá vált.”

A Sunnak azt mondta:
- Gyakran dühöngött azon, hogy a britek nem helyesen nevelik a gyerekeiket és alacsony színvonalú iskolába járatják őket.

- Én katolikus vagyok és rám förmedt, mert szerinte hitvány iskolába járatom a gyerekeimet, ami nem olyan jó, mint egy muzulmán iskola.

Mások a fekete öltözete és éjszakai mozgolódása miatt „vámpírszerűnek” látták.

A támadás előtt visszavonult a déli partra és lefoglalt egy 60 fontos szobát a brightoni Preston Hotelben. Michael Petersen üzletember a recepciónál találkozott vele, és úgy emlékszik, hogy „egy nagyon fehér fogsorú, mosolygós, értelmesen beszélő, udvarias” ember volt.
- Nevetett és viccelődött, történeteket mesélt az életéről – emlékezett vissza Sabeur Toumi igazgató. Valójában alig pár óra választotta el attól, hogy elkövesse a legsúlyosabb terrortámadást, amely 2005 óta történt Nagy-Britanniában, és amiben 4 ember meghalt és több mint 50 megsebesült.

Innen több száz kilométernyire, Nyugat-Walesben anyja a rendőrök által őrzött vidéki ház falai közé rejtőzött. Iskolatársaihoz hasonlóan nyilván ő is azzal a rémséggel küzd, hogy a gyereke négy embert megölt. A rendőrök szerint nem kíván nyilatkozni. A férje kórházban van és nincs túl jól. Az egyik szomszéd azt mondta:
- Janet nem tett semmi rosszat, és ez neki most maga lehet a pokol.



A populizmus a világgazdaság kudarcának eredménye



Larry Elliott – A populizmus a világgazdaság kudarcának eredménye

A politikai lázadás elkerülhetetlen egy olyan világban, ahol az alkalmazottak bérrabszolgák a főnökök pedig szupergazdagok

A populizmus felemelkedése megrázta a világpolitikai establishmentet. A Brexit sokkoló volt, akárcsak Donald Trump győzelme. A vezetők pedig a fejüket vakarják, hogy rájöjjenek, választóik nagy része miért ilyen dühös.

A válasz elég egyszerűnek tűnik. A populizmus a gazdasági kudarc eredménye. A világgazdasági válság óta eltelt 10 év megmutatta, hogy a négy évtizeden át alkalmazott gazdaságirányítási rendszer rossz. Néhányan ezt a rendszert neoliberalizmusnak nevezik. Bár talán jobb lenne antipopulizmusnak hívni.

Az antipopulizmus azt jelentette, hogy a munkahelyeken az erőegyensúlyt a vezetőség irányába térítették el, és az embereket bérrabszolgaként kezelték. Az antipopulizmust arra használták fel, hogy a növekedés gyümölcsei ne a sokaságnak, hanem csak keveseknek teremjenek. Az antipopulizmus elintézte, hogy a világgazdasági válságért felelősök megússzák a dolgot, míg az abban ártatlanok viselik a megszorítások terheit.

Aki meg akarja érteni, hogy miért Trump nyerte az amerikai elnökválasztást, annak meg kell néznie, mi történik a gazdasági haszon elosztása során. A népesség alsó 90%-ának 1950 és 1980 között a nemzeti jövedelem 66%-a jutott. Majd meredek csökkenés kezdődött és ez az arány alig érte el az 50%-ot, amikor 2007-ben kitört a pénzügyi válság.

Ehhez hasonlóan már az sem igaz, hogy mindenki nyer azon, ha jól megy az amerikai gazdaságnak. Az 1961 és 1969 közötti gazdasági fellendülés során az amerikaiak alsó 90%-ának jutott a bevételek 67%-a. A két évtizeddel későbbi reagani bővülés idején 20% jutott nekik. A Greenspan-féle ingatlanpiaci buborék idején, 2001-től 2007-ig a nemzeti jövedelemmel megtermelt minden egyes dollárból mindössze 2 cent jutott nekik, miközben a leggazdagabb 10% megszerezte a többit.

Thomas Palley amerikai közgazdász szerint az 1970-es évek végéig az országok olyan erkölcsös növekedési ciklus modelleket működtettek, melyekben a bérek voltak a növekedés motorjai.

- A termelékenység növekedése bérnövekedést okozott, amely növelte a keresletet. Ez hozzájárult a teljes foglalkoztatottsághoz, amely ösztönözte a befektetéseket, amely így további termelékenység növekedéshez vezetett – mondja.

Az antipopulizmust a háború utáni időszak bukott politikájának ellenszereként magasztalták. Nagyobb gazdasági növekedést, nagyobb befektetéseket, nagyobb termelékenységet ígért, és azt, hogy a jövedelmek majd lecsorognak a gazdagoktól a szegények irányába. Ezek közül egyetlen ígéret sem teljesült.

James Montier és Philip Pilkington a GMO globális befektetői vállalat szakemberei szerint az 1970-es években felemelkedő rendszert négy jelentős közgazdasági elv jellemzi: a teljes foglalkoztatottság elhagyása és helyette inflációs cél megállapítása, a népesség, a tőke és a kereskedelem világméretű áramlásának növelése, a részvényesek hasznának maximalizálására való összpontosítás az újrainvesztálás és növekedés helyett, valamint a rugalmas munkaerő piacok keresése és a szakszervezetek, illetve egyéb munkás érdekképviseletek szétzilálása.

Ami ebből a négy pillérből az utolsót illeti, az volt az elv, hogy a szakszervezetek és a minimálbérek a hatékony munkaerőpiac akadályai. A kollektív szerződések és a kötelező bérminimum miatt a munkásokat a piaci árnál jobban meg kellene fizetni, miáltal a munkanélküliség elkerülhetetlenül emelkedne.

Az antipopulizmus eldöntötte, hogy az amerikai minimálbér vásárlóértékét csökkenteni kell.  Azonban a munkanélküliség ma magasabb, mint akkor, amikor a minimálbér többet ért. És nincs semmilyen összefüggés a szakszervezeti tagság és a munkanélküliség között. Pedig a nemzetközi összehasonlítások szerint az erősebb szakszervezetekkel rendelkező országokban alacsonyabb a munkanélküliségi ráta. És azokban az országokban, ahol magasabb a minimálbér nem magasabb a munkanélküliségi ráta.

- A munkaerő-piaci rugalmasság lehet, hogy jól hangzik, de olyan elven alapul, ami az összes rendelkezésünkre álló bizonyítéknak ellentmond – jegyezte meg Montier és Pilkington.  – Az alternatív elmélet szerint a munkaerő-piaci rugalmasság egyáltalán nem kívánatos, mivel egy stagnálás felé hajló gazdaságot eredményez, amely a magas foglalkoztatást és a gazdasági növekedést csak hitelekkel felfújt buborékok segítségével képes fenntartani, amelyek elkerülhetetlenül kidurrannak, és ezzel a gazdaság visszaesik a stagnálásba.

Az egyre nagyobb és nagyobb munkaerő-piaci rugalmasság iránt harcnak volt pár váratlan következménye. Az Egyesült Királyság adókedvezményei gyorsan semmivé lettek, amint a cégek rájöttek, hogy éhbért is fizethetnek, mert a fennmaradó részt majd az állam állja. A világpiaci olcsó munkaerőhöz való hozzáférés nem ösztönözte eléggé a termelékenységet növelő berendezésekbe való befektetéseket.

A termelékenység növekedésének válságot követő mérhetetlenül alacsony szintje azt a képzetet keltette, hogy ez egy új jelenség, de ahogy azt Andy Haldane, a Bank of England vezető közgazdásza a múlt héten megjegyezte, ez a trend a legfejlettebb országokban már az 1970-es években megkezdődött.

- A termelékenységi rejtély természetesen nem a világgazdasági válság szülötte, bár úgy tűnik, hogy korábbi trendeket erősített fel – mondta Haldane.

Komcsi szakszervezetek persze nem tehetők felelőssé Nagy-Britannia elvesztegetett termelékenységi évtizedéért. Az 1970-es évek ortodox nézete az volt, hogy az Egyesült Királyság hatékonyabbá tételét célzó intézkedéseket olyan bolti segédek gáncsolták el, akik magukat – a Peter Sellers által a „Semmi baj, Jack” című filmben megszemélyesített alak után – Fred Kite-nak képzelték. Haldane mást hibáztat: a rossz vezetést, amely az Egyesült Királyságban nagy űrt teremtett az úttörő vállalkozások és a lemaradók hosszú sora között.

- Az exportáló cégek rendszerint termelékenyebbek, mint a hazai piacra dolgozó vállalatok, átlagosan mintegy a harmadával. Ugyanez igaz, bár még erőteljesebben, a külföldi tulajdonú cégekre is. Ezek átlagos termelékenysége kétszerese a hazai piacra termelő cégeknek.

A populizmusra úgy tekintenek, mintha az valami irracionális és elvetendő dolog lenne. Pedig nem az. Teljesen racionálisnak tűnik, hogy az Egyesült Államok lakosságának alsó 90%-a felteszi a kérdést, nekik miért csak a bevételek 2%-a jut. Aligha tűnhet furcsának az, hogy a brit munkások a napóleoni háborúk óta a legalacsonyabb mértékű reáljövedelem növekedésre panaszkodhatnak.

Nyilvánvalóvá vált az is, hogy az ultra-alacsony kamatok és a mennyiségi lazítás pusztán szépségtapaszok. A populizmus annak érzetéből ered, hogy a gazdasági rendszer nem működik, ami tényleg így van. Az élet egyéb területein a sikertelenség változáshoz vezet. A csodás gyógyulást ígérő, de hatástalannak bizonyuló gyógyszereket gyorsan elfelejtik. A vevőknek nem kellő árukat előállító vállalkozások csődbe mennek. Ilyen a haladás.

A jó hír az, hogy az új elvek keresése megkezdődött. Trump a protekcionizmust pártolja. Theresa May ipari stratégiáról tárgyal. Montier és Pilkington a teljes foglalkoztatottság, a közmunka, az újraiparosítás és a szakszervezetek erős jelenléte iránti elkötelezettséget javasolja. A rossz hír az, hogy fogytán van az idő. Egyre több ember veszi észre, hogy a király meztelen.

Még ha ezúttal a közvélemény kutatások helyesek is, és Le Pen valóban nem nyeri meg a francia elnökválasztást, a mindent elsöprő politikai lázadás a soron következő mély recesszióval együtt fog megérkezni. És azt nem nehéz elképzelni.

https://www.theguardian.com/business/2017/mar/26/populism-is-the-result-of-global-economic-failure

2017. március 24., péntek

Az egyesült Európa híveinek erélyesen fel kell lépniük



Guy Verhofstadt - Az egyesült Európa híveinek erélyesen fel kell lépniük

A Római Szerződés 60. évfordulóján és az euroszkeptikus nacionalizmus fellángolásával szembenézve az EU válaszúthoz ért. Radikális reformokra van szükség.

Holnap az EU volt és jelenlegi vezetői összegyűlnek Rómában, hogy megünnepeljék a Római Szerződés 60. évfordulóját, amely megalapította az Európai Gazdasági Közösséget, az Európai Unió elődjét.

Az aláírása óta eltelt évtizedek során az európai országok sikeresen verték vissza a vad nacionalizmust, amely két világháborúhoz és európaiak millióinak lemészárlásához vezetett, azzal, hogy együtt tudtak működni egy nagymértékben békés, szabad és fejlődő kontinens kialakításában.

Az EU 2017-ben válaszút előtt áll. Közös projektünket a nacionalisták folyamatosan támadják és becsmérlik, gyakran az EU-n kívüli autoriter rezsimekkel együttműködve, melyek el akarják pusztítani az EU-t és ismét egymás ellen akarják fordítani közösségeinket és társadalmainkat.

A helyzet iróniája – melyet a Brexitről szóló népszavazás során láttunk – az, hogy a háború utáni generáció, amely az európai integráció legnagyobb nyertese volt, most az euroszkeptikus nacionalizmus fellángolásának éllovasa. A fiatalok, akiknek többsége igen nagyra értékeli európai polgári mivoltát, túl gyakran ütköznek korlátokba, ha részt kívánnak venni a politikában.

A nacionalisták szerint a nemzetállam tud a legjobban megbirkózni a közös kihívásokkal, azonban állításuk nem állja ki az észérvek próbáját és figyelmen kívül hagyja a ránk leselkedő, nemzetek feletti veszélyek természetét. A klímaváltozással, a nemzetközi terrorizmussal és a globalizáció negatív következményeivel az önállóan cselekvő egyes országok nem képesek megküzdeni. Ha napjaink Európai Uniója nem létezne, akkor létre kellene hoznunk.

De miközben büszkék vagyunk korábbi vívmányainkra, a jövőre vonatkozó tervekkel is rendelkeznünk kell. Nem vagyok napjaink Európai Uniójának ábrándos tekintetű védelmezője, mely radikális reformokra szorul.

Az európai közös piac, mely brit kezdeményezés volt, valami olyan dolog, melyre minden európai büszke lehet. Azonban a nyílt piac és a szabadkereskedelem által megteremtett bőséget sokkal szélesebb körben kellene megosztani. Túlságosan sok európai néz szembe a munkanélküliséggel, az alacsony bérekkel és az élethosszig tartó társadalmi kirekesztettséggel. Milliókat hagytak magukra, és a politikai vezetők ezt túlságosan vonakodtak elismerni.

Az eurozóna komoly reformra szorul, amelyet olyan kormányzati rendszerrel kell felváltani, mely serkenti a befektetéseket és munkahelyeket teremt. A 2008-as gazdasági összeomlás óta bevezetett reformok tétovasága aláásta a közös valutát. Európának képesnek kell lennie alkalmazkodni a gyorsan változó, digitális világgazdasághoz. Ennek biztosítása érdekében igazi vezetőkre és politikai akaratra van szükség.

Az autoriter és euroszkeptikus szélsőjobboldali pártok megnövekedett támogatottsága, a demokratikus elkötelezettség drámai zuhanásával párhuzamosan aggodalomra adhat okot. Politikai intézményeinket áramvonalasítani és közintézményeink átláthatóságát növelni kell. Churchill, az európai egység egyik igazi úttörője, a kapitalizmus „áldásainak egyenlőtlen elosztását” kárhoztatta. Azonban a kapitalizmust meg lehet szelídíteni, hogy ne csak kevesek, hanem mindenki hasznára legyen.

Fontos, hogy Európa újra az értékek közössége legyen. Az európai menekültválság és terrorfenyegetettség próbára teszi a toleranciával és az egyén szabadságával kapcsolatos hagyományainkat. Valós a kísértés, hogy korlátozzuk a szabadságjogokat, és felhúzzuk a felvonóhidat a világ többi része előtt, azonban a falak építése nem fogja megoldani a szegénység és háború okozta tömeges migráció kihívásait. Jelenlegi szabadságaink korlátozásával azoknak adjuk a győzelmet, akik ártani akarnak nekünk.

Miközben megemlékezünk a tavalyi brüsszeli terrorista támadásokról és szemtanúi vagyunk még több rémségnek London utcáin, fontos, hogy az európaiak egyként álljanak ki nyitott és toleráns társadalmaink megvédése érdekében. Azonban ez a védekezés sokkal hatékonyabb együttműködést, a külső határok ellenőrzését és a szélsőségesség proaktív elrettentését feltételezi.

Büszkék lehetünk arra, hogy az Európai Unió törvénybe iktatta a diszkrimináció tilalmát az egész kontinensen. Azonban az egyenlőségért és a polgári jogok bővítéséért vívott harcot folytatni kell.

A félelmeinkre építő és bennünket megosztani szándékozó jobboldali populisták legyőzése érdekében az európai vezetőknek a remény alternatíváit kell felmutatniuk. Nem szabad besétálnunk abba a csapdába, hogy lekicsinylően mosolygunk a velünk egyet nem értőkre, ehelyett szembe kell szállni és vitatkozni kell velük.

A holland nép nemrég elutasította a Geert Wilders által fémjelzett gyűlölet politikát. Remélem, hogy a franciák is egy európai jövőt választanak maguknak a választásokon. Ha így lesz, akkor szemtanúi lehetünk a liberális tavasz rügyfakadásának és az új Európai Unió újjászületésének. Végül a nacionalizmust el fogják utasítani, mert politikusaik képtelenek megoldani az előttünk álló kihívásokat. Itt az idő, hogy az egységes Európa hívei erélyesen lépjenek fel.

https://www.theguardian.com/commentisfree/2017/mar/24/60-anniversary-european-union-stand-up-be-counted