2018. március 9., péntek

1978 – Az év, mely során mai világunk teremtetett



Neil Clark

1978 – Az év, mely során mai világunk teremtetett

Ez az év a három pápának, az USA galambjai és héjái harcának, az iráni sah elleni tüntetésnek és az Egyesült Királyság munkaügyi minisztere végzetes hibájának volt az éve. A 40 évvel ezelőtti eseményeknek a mai napig tartó hatásuk van.

1978. január 1-jén a világ viszonylag állandó helynek tűnt. Amit nagyjából úgy lehet jellemezni, hogy Nyugaton mérsékelt kormányok voltak uralmon. A világgazdaság kezdett kilábalni az 1973-as olajár sokkból.

Újra volt remény a közel-keleti békére.

Azonban 1981 elejére a helyzet drámai módon megváltozott. A Kelet és Nyugat közötti enyhülésnek vége volt. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban a neoliberalizmus jutott uralomra. A gazdasági helyzet rosszabbra fordult, mivel a tömeges munkanélküliség ismét megjelent a fejlett országokban. A Közel-Kelet újra a bizonytalanság területévé vált, miután Irak és Irán totális háborút indított egymás ellen.

1978 volt az az év, amikor minden megváltozott. Az USA-ban olyan harc dúlt a kormányzaton belül az enyhüléspárti galamb Cyrus Vance külügyminiszter és Jimmy Carter elnök ádázul oroszellenes nemzetbiztonsági tanácsadója, Zbiniew Brzezinski között, melynek óriási geopolitikai kihatásai voltak. Carter cikkcakkozott a külpolitikában, egyik pillanatban Vance, a másikban „Zbig” álláspontját osztotta, de az idő múlásával az utóbbi kerekedett felül.

Erre Afganisztán adta meg neki a lehetőséget. Daoud Khan eltávolította a hatalomból unokaöcsét, Mohammed Zahir királyt, aki 1973 óta vezette az országot. De amikor hatalomra került, Daoud elkezdett távolodni régi balos szövetségeseitől és a Nyugat felé fordult. A kommunista Afgán Népi Demokratikus Párt betiltása és a szovjetek által kiképzett katonatisztek eltávolítása vezetett 1978 áprilisában az úgynevezett „Saur forradalomhoz”, amely során a szovjetbarát Nur Muhammad Tarakit került hatalomba, miután Daour elnököt, feleségét és gyermekeit kivégezték. Az új, kommunista kormány – meg kell mondani, hogy túlságosan gyorsan – radikális szociális reformokat vezetett be. Ez ellenállást váltott ki a konzervatív, iszlamista erőkből és Brzezinski ebben látta meg a lehetőséget.

„Zbig” már 1977-ben megalakította a Nemzetiségek Munkacsoportot (Nationalities Working Group). Ennek az volt a célja, hogy etnikai és vallási feszültségek gerjesztésével gyengítse a Szovjetuniót.

Amint az a korábbi cikkemben már megjegyeztem, közkeletű tévedés, hogy az USA csak azt követően kezdte el támogatni az afgán fundamentalista lázadókat, miután szovjet tankok gördültek be 1979-ben az országba. Valójában „Zbig” már 5 teljes hónappal a szovjet beavatkozás előtt meggyőzte Cartert arról, hogy adja beleegyezését kormányellenes harcosok titkos segélyezéséhez, kifejezetten abból a célból, hogy azzal katonai válaszlépést provokáljon ki a Kreml részéről.

Brzezinski eltökélte, hogy a Szovjetunió megkapja a maga Vietnamját. A fenti provokációval ezt el is érte.

Nagy-Britanniában James Callaghan munkáspárti kormánya 1978-ra sikeresen csökkentette az inflációt és a folyamatosan emelkedő északi-tengeri olajbevételeknek köszönhetően a gazdaság kilátásai nagyon jók voltak.

– Nagy-Britannia kilátásai a világháborút követően még sose voltak ilyen jók – lelkendezett Geoffery Maynard, a Chase Manhattan Bank európai vezető közgazdásza. A Munkáspárt vezette a népszerűségi listákat és a szeptemberi szakszervezeti konferencián azt várták, hogy az öreguras Callaghan előre hozott választásokat ír ki októberre. De „Sunny Jim” ezt ostoba módon kizárta, amit egyszerűen a brit politika világháborút követő időszakának legnagyobb melléfogásaként jellemezhetünk.

Callaghant antiinflációs politikájának „4. fázisa” ütközőpályára állította a szakszervezetekkel és oda vezetett, amit a konzervatív Sun napilap „az elégedetlenkedés telének” nevezett. A sztrájkok és az elmúlt 16 év legkeményebb tele megfordították a közhangulatot, különösen Délkelet-Angliában, és kikövezték az utat Margaret Thatcher számára, aki 1979 májusában diadalmenetben vonult be a Downing Streetre. Győzelme, amely 1978 szeptemberében még teljesen valószínűtlennek tűnt, fordulópont volt, mivel a háború utáni konszenzuális, vegyes gazdasági rendszer végét jelentette, és a privatizáció, dereguláció és iparleépítés új korszakát hozta el.

1978 sorsdöntő év volt az Európai Gazdasági Közösség (EGK) fejlődése szempontjából is. Az év az Európai Monetáris Rendszer bevezetésével telt, amely végül az euróhoz vezetett. Nagy-Britannia volt az egyetlen EGK-tag, amely kimaradt a rendszerből. Attól tartottak ugyanis, hogy az a német gazdaságnak hajtana hasznot a többiek rovására, ahogy az be is bizonyosodott.

A Vatikánban zajló drámai történéseknek is hosszan tartó következményei lettek. Augusztus 6-án elhunyt VI. Pál pápa. I. János Pált augusztus 26-án megválasztották, de alig 33 nappal később, szeptember 28-án holtan találták az ágyában, ami miatt egyesek azt feltételezték, hogy meggyilkolták.

II. János Pált, az 1978-as év harmadik pápáját és egyben az első lengyel pápát októberben választották meg. Annak az embernek a világpolitikára gyakorolt hatását, akit a későbbiekben minden idők egyik legnagyobb pápájaként fognak emlegetni, nem lehet eltúlozni. Megválasztása felbátorította szülőföldje, Lengyelország kommunista urainak ellenzékét és az emberi jogok melletti nyílt kiállása megrázta a dél-amerikai autoriter és diktatórikus kormányokat, közöttük Chilét és Paraguayt is.

– II. János Pál megválasztásának puszta ténye 1978-ban mindent megváltoztatott. Lengyelországban kezdődött minden… És aztán az egész elterjedt. Elment Chilébe és Pinochetnek vége lett. Elment Haitire és Duvalier-nek is vége lett. Elment a Fülöp-szigetekre és Marcos is eltűnt – mondta Joaquin Navarro-Valls, II. János Pál sajtótitkára.

Egy hónappal II. János Pál pápává választása előtt fontos diplomáciai áttörés történt a Közel-Keleten. Camp Davidben, az Egyesült Államok elnökének hivatalos pihenőhelyén Izrael és Egyiptom – melyek 5 évvel ez előtt még háborúban álltak egymással – vezetői történelmi megállapodásokat kötöttek, amely egy év múlva az izraeli-egyiptomi békeszerződésben csúcsosodott ki. És bár a szerződés a mai napig hatályban van, mégsem hozott tartós békét a Közel-Keletre. A palesztin vezetők, és az arab közvélemény többsége árulásként tekintett rá. Anvar Szadatot, a pipázó, Edgar Wallace-t olvasó egyiptomi elnököt, aki békét kötött Menáhém Begínnel, 1981-ben meggyilkolták.
1978 volt az utolsó éve az iráni Pahlavi-dinasztiának. A sah, aki az USA kliense volt, 1941 óta ült a trónon, de egyre erősebb autoriter uralma miatt hatalmas utcai tiltakozások kezdődtek. A CIA augusztusban úgy gondolta, hogy „Iránban nincs forradalmi vagy forradalmat megelőző helyzet”, ami súlyos baklövésnek bizonyult.

Az USA kormányzatán belüli megosztottság ismét döntő volt. Vance elfogadta, hogy az iráni nép változást akar, és arra sürgette Cartert, hogy létesítsen közvetlen kapcsolatot a száműzetésben élő Khomeini ajatollahhal. Az örök keményvonalas Brzezinski a hadsereg bevetését sürgette.

1979 januárjában a sah, akit rákos betegség is sújtott, elhagyta országát.

A száműzött Khomeini ajatollah diadalmenetben tért haza, és egy népszavazást követően kikiáltották az iszlám köztársaságot. Az iráni helyzetre reagálva az OPEC jelentősen megemelte a kőolaj árát, ami új világgazdasági recessziót váltott ki. 1980-ra az infláció az USA-ban elérte a 14 %-ot. A gazdasági hanyatlás, az iráni túszdráma (ami egy olyan elvetélt mentőakcióhoz vezetett, melyet Brzezinski támogatott, de Vance ellenzett) és a szovjetek 1979 decemberi afganisztáni bevonulásának hatásai kikövezték az utat Carter bukásához és Ronald Reagan 1980-as elnökválasztási győzelméhez.

Carter taktikázása – akárcsak a brit Callaghan esetében – végül sokba került neki. A szovjet vezetés is követett el akkoriban hibákat. Amikor a békepárti Vance 1977 márciusában Moszkvába látogatott a haderő „jelentős csökkentését” célzó terveit elutasították.

Az elutasítás Brzezinskit erősítette, jegyezte meg Jeremy Isaacs és Taylor Downing a „Hidegháború” című könyvben.

Brzezinski stratégiája, mely az afganisztáni iszlamista milíciákat támogatta annak érdekében, hogy „a szovjetek vérezzenek”, 1991 után is folytatódott, és alkalmazták Oroszország szövetségesei ellen Líbiában és Szíriában is. A világ ennek köszönhetően sokkal veszélyesebb hellyé vált, és sokkal egyenlőtlenebb is 1978 óta.

Nagy-Britanniában 40 évvel ezelőtt a gazdagok és szegények közötti rés a történelem során sosem volt mértékben lecsökkent. Ahogy azt a Guardiannak is megjegyeztem, „az alsó 90 % jövedelme azelőtt még sosem volt olyan nagy és a felső 10 %-é olyan kicsi”. Azóta az egyenlőtlenség meredeken növekszik.

1980-tól kezdődően a felső 1 % jövedelemkoncentrációja kilőtt az égbe, és a 2000-es évek közepére ismét elérte a XIX. század végi és XX. század eleji szinteket, írja az amerikai Robert Hunter Wade  a Ravenhill Global Political Economy kiadványban megjelent „Növekedés, egyenlőtlenség és szegénység” című esszéjében.

Az Oxfam januárban azt jelezte, hogy a leggazdagabb 1 % a tavaly megtermelt javak 82 %-át tette zsebre.

II. János Pál pápa, az 1978-as év egyik kulcsfigurája az 1990-es években látta, hova vezet a neoliberális globalizáció. Lettországban ostorozta a „kapitalista ideológia” súlyos „társadalmi igazságtalanságait” és elismerte, hogy a marxizmusnak volt „igazságmagja”. Egy csehszlovákiai látogatásán korábban óva intett attól, hogy a kommunizmust a fogyasztói társadalomra és a materializmusra cseréljük le. Azt is kijelentette, hogy „a piaci ideológia” az emberek közötti szolidaritást „legalábbis megnehezítette”.

Akár pozitívumként, akár negatívumként, vagy a kettő keverékeként tekintünk azokra a dolgokra, amelyeket a 40 évvel ezelőtti történések okoztak, a jelentőségüket nem tagadhatjuk el. Nagyrészt – legyen bárhogy is – most is abban a világban élünk, amelyet a „reformerek” és a „forradalmárok” és egy bizonyos nemzetbiztonsági tanácsadó segített kialakítani 1978-ban.


https://www.rt.com/op-ed/420718-1978-iran-us-pope-brzezinski/