2016. május 24., kedd

Németország szerint az EU költségvetésének 10%-át a menekültválság kezelésére kell fordítani



Németország szerint az EU költségvetésének 10%-át a menekültválság kezelésére kell fordítani

Németország az EU költségvetésének 10%-át a menekültválság kezelésére akarja fordítani, miután a közös gondolkodás hiánya tovább súlyosbította a szabályozatlan bevándorlás által támasztott kihívásokat Európában.

Gerd Müller német fejlesztési miniszter szerint a menekültválságot kezelő jelenlegi EU-mechanizmus nem megfelelő, és egy különleges biztos kinevezését javasolta, aki a menekült-, illetve az egyéb világméretű humanitárius kihívásokkal kapcsolatos közös európai stratégiát irányítaná.

– Új eszközökkel kell válaszolnunk [a kihívásokra], ezért a menekültválsággal kapcsolatosan azt javasolom, hogy az EU költségvetésének 10%-át csoportosítsuk át a válság kezelésére – mondta Müller az isztambuli Humanitárius Világ-csúcstalálkozón.

A Müller javaslata előtti évben az európai vezetők a migrációs hullámra határaik mentén töredezett stratégiákkal és ígéretekkel válaszoltak, amelyek közül sok megbukott vagy túl lassú volt ahhoz, hogy életbe lépjen.

Tavaly áprilisban a vezetők azt mondták, hogy leszámolnak a líbiai [ember]csempészekkel, azonban a végrehajtásra szeptemberig kellett várni, ami lényegében kudarcot is vallott. Az EU-tagállamok szeptemberben döntöttek az újonnan Európába érkező menedékkérők miatt frontországnak számító Olaszországban és Görögországban tartózkodó 120 ezer menekült elosztásáról. Azonban a döntés márciusi megerősítése ellenére ezen menekültek kevesebb, mint 1%-át telepítették át. Hasonlóan alacsony számú menekültet telepítettek át közvetlenül a Közel-Keletről.

Az európai és a nyugati vezetők januárban font milliárdokat ígértek azoknak a közel-keleti országoknak, ahol a menekültek teszik ki a népesség jelentős részét, azonban az összegnek idáig mindössze a hatodát fizették ki.

Általánosságban elmondható, hogy Európa megosztott a követendő stratégiát illetően, mivel míg Németország és Hollandia a közel-keletiek tömeges áttelepítését szorgalmazza, addig az olyan keményvonalas országok, mint például Magyarország kerítést építettek és úgy változtatták meg a menedékjog szabályait, hogy megnehezítsék a menekültek dolgát.

Néha az EU intézményei is töredezettnek tűnnek, mivel az egyes EU biztosok – az európai vezetők által választott kvázi-köztisztviselők – a válságkezelés más-más területéért felelősek.

Ezekre a problémákra célozva Müller kijelentette:
– Nem utazgathatunk egyik csúcstalálkozóról a másikra olyan ígéreteket téve, amelyeket nem tartunk meg.

Federica Mogherini, az EU vezető diplomatája [az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, a Bizottság alelnöke] a líbiai csempészek elleni harcot szorgalmazta, Frans Timmermans alelnök [a bel-és igazságügyi együttműködésért felelős biztos, a Bizottság első alelnöke] az EU-török megállapodás fő szószólója, miközben egy harmadik tisztviselő – Dimitrisz Avramopulosz – a migrációs biztos [a migrációs és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős biztos].

Az EU cselekvésének áramvonalasabbá tétele érdekében Müller egyetlen olyan személy kijelölését javasolja, aki felelős lenne a menekültekkel és egyéb világméretű kihívásokkal kapcsolatos ügyekért. Ez a tisztviselő rendelkezne az EU költségvetésének 10%-ával, azaz mintegy 10 milliárd euróval (kb. 3150 milliárd forint), amelyet az EU meglévő bevételeiből csoportosítanának át erre a célra.

– Egyetlen biztosra van szükségünk, aki felelős az összes ilyen válságért. Egyetlen 10 milliárd eurós alapra van szükségünk, amelyet az EU költségvetéséből kell átcsoportosítani – mondta Müller.

– Ami az európai elkötelezettséget illeti, egy EU-főbiztos szavatolni tudná az olyan ígéreteket, amelyeket például a londoni konferencián tettek – tette még hozzá.

Amikor azt kérdezték, hogy nem fordították-e félre Müller javaslatát, minisztériumának egyik szóvivője megerősítette, hogy a kijelentéseit helyesen fordították. A szóvivőnő hozzátette, hogy „a 10 milliárd euró nem a jelenlegi EU-s költségvetésen kívülről, hanem a jelenlegi költségvetés átrendezéséből származna.”

http://www.theguardian.com/global-development/2016/may/24/divert-10-of-eu-funds-refugee-crisis-germany-gerd-muller

2016. május 23., hétfő

Az osztrák szélsőjobb előretörése a megszokott centrista politika végét jelzi



Simon Tisdall - Az osztrák szélsőjobb előretörése a megszokott centrista politika végét jelzi

Ha a kiközösítés nincs a terítéken, akkor az azonnali ellenállás vagy a közvetlen érintkezés maradhat az egyetlen lehetőség

Már a vasárnapi fej-fej melletti elnökválasztás végeredményének kihirdetése előtt nyilvánvalóvá vált, hogy függetlenül a győztes személyétől, az osztrák választók hatalmas győzelemhez juttatták a szélsőjobboldali politikai pártok előre nyomuló légióit, melyek baljós árnyai ismét ott lopakodnak Európa kísértetjárta mellékútjain.

A kemény jobboldali Szabadságpárt jelöltje, Norbert Hofer masszív választói támogatottsága egyszerre jelzi a múlttal való szakítást és az ahhoz történő – esetleges – dermesztő visszatérést is. A szélsőjobbra adott szavazatok aránya Essextől Essenig és Athéntól Aarhusig az ismerős, háború utáni, megszokott, centrista politika halálos ítéletét jelenti. A Szabadságpárt hosszú utat tett meg a karintiai térdcsapkodós, neonáci demagóg, a néhai Jörg Haider napjai óta, aki 2000-ben a kormányba tudott jutni. Azonban Hofer hízelkedő, kevésbé konfrontatív megjelenése nem jelenti a Haider által támasztott dilemmák megszűnését.

Az EU 16 évvel ezelőtt erősen ellenezte a Szabadságpárt részvételét az osztrák koalíciós kormányban, diplomáciai szankciók egész sorát léptette életbe és hatékonyan zárta az országot karanténba. De ezek az intézkedések rövid életűek voltak. A kisebb EU-tagállamok, mint például Dánia, ellenezték a nagyfiúk erőszakoskodásának tűnő intézkedéseket.

Hasonló EU-s reakció jelenleg nincs a terítéken. Talán azért, mert mind a 28 tagállamnak van saját szélsőjobboldali populista vagy nacionalista pártja, melyekkel meg kell küzdeni. Páran, mint az Igaz Finnek (vagy Finnek) még kormányra is kerültek. Mások, mint az Alternatíva Németországnak és a Dán Néppárt befolyásos hatalmi tényezőkké váltak.

Lengyelországban a jobboldali nacionalista Jog és Igazságosság Pártja arra használta fel őszi választási győzelmét, hogy megkérdőjelezze a hagyományosan liberális, európai eszményeket az igazságszolgáltatás, a média és a közszolgálat függetlenségtől kezdve az abortuszhoz való jogig. Ami érthető módon aggasztja Brüsszelt.

Azonban az európai normák lengyelek általi semmibe vétele egyáltalán nem újdonság. Erre egy sokkal hírhedtebb példa is található odalent, Magyarországon, ahol a populista miniszterelnök, Orbán Viktor a szabad kereskedelem-ellenességgel, a bevándorlás-ellenességgel és az oroszbarát politikával kultuszt teremtett a Brüsszel elleni harcból. Amit eddig megúszott.

Ezzel egy időben, Franciaországban Marine Le Pen szélsőjobbos Nemzeti Frontja készül a jövő évi elnöki és törvényhozási választásokra, melyekbe jelentős beleszólása lesz. A végeredményt jelentősen befolyásolhatja majd Ausztria, illetve az is, hogy a nacionalista, EU-ellenes Brexit-kampány milyen sikert ér el a jövő hónapban esedékes brit népszavazáson.

A fenti szélsőjobboldali és nacionalista csoportosulások közös motivációs bázisa többek között a szíriai és máshonnan induló bevándorlási hullámtól, a gazdasági bizonytalanságtól és a munkanélküliségtől való félelem, a balközép és jobbközép establishment-pártokból való növekvő kiábrándultság, az elitista, antidemokratikus EU-val szembeni bizalmatlanság, és az állítólagos identitásválság, azaz a nemzeti, etnikai és kulturális kohézió érzékelhető elveszítése. Nehéz megmondani, hogy mit lehetne kezdeni az ebből fakadó – és például Ausztriában is látható – politikai és társadalmi nyugtalansággal. A 2000-ben bevezetett EU-szankciók nem váltak be. Ahogy az sem, hogy Ausztria két nagy pártja, a balközép szociáldemokraták és a jobbközép Néppárt, majd együttes erővel akadályozza meg Norbert Hofer előretörését.

Ha a kiközösítés nem járható út, akkor vagy az azonnali ellenállás vagy a szélsőjobbal való közvetlen érintkezés (mondhatnók együttműködésnek is) tűnik az egyetlen lehetőségnek.

Ausztriában – a haideri időkkel ellentétben – a Szabadságpárt elleni tömegtüntetések hiánya volt a feltűnő. Németországban és más európai országokban a populista jobboldal előretörésével szembeni utcai ellenállás gyakran csak elszórt és szervezetlen.

Nagy-Britannia – amelyre egyesek úgy tekintenek, mint ami utat mutat az EU-népszavazással – utat mutathatna egy kemény balos párt újjáéledésével kapcsolatosan is. Jeremy Corbyn színre lépését és a Munkáspárt taglétszámának ezzel párhuzamos jelentős növekedését a szélsőjobb – mint például a Függetlenség Párt (UKIP) – előretörésére adott közvetlen válaszként is fel lehetne fogni.

A Munkáspárt balszerencséje, hogy a még saját kutatásaik szerint sem érzékelik azt, hogy sok hagyományos támogatójuk aggódik a bevándorlás, a bűnözés és a népjólét miatt, ahogy azt sem, hogy választási kilátásaik „nagyon gyengék”.

A kedvezőtlen gazdasági körülmények és a politikai közép összeomlása, amelyek láthatóan felbátorítják a szélsőjobboldali pártokat, a társadalmi megosztottság egyéb formáinak is táptalajt nyújtanak, és ezzel polarizációhoz vezetnek. Spanyolországban egyre erősödik Katalónia azon vágya, hogy elváljon Kasztíliától, miközben a fősodratú pártok azért küzdenek, hogy a választásokat követő patthelyzetben fenntartsák a kormányzóképességet. Hasonló jelenség tapasztalható Skóciában is.

A másik gyengítő tényező a nyilvánvaló, széleskörű politikai apátia és elidegenedés, különösen a fiatal választók körében, akiknek pedig – elég fura módon – pont a legtöbb a veszíteni valójuk egy hosszú távú politikai működésképtelenség miatt. A legutóbbi Európai Parlamenti választások rekord alacsony részvételi aránya volt erre a riasztó példa.

Az Európa betegeskedő népközössége elleni fenti támadások összesített, károsító hatású eredményei lettek nyilvánvalóvá a vasárnapi ausztriai választások során. Nem az történt, hogy a közép nem tartott ki. A közép szinte teljesen eltűnt.

http://www.theguardian.com/world/2016/may/22/far-right-surge-in-austria-signals-end-of-centrist-politics-as-usual