Charlotte Potts német
állampolgár, az ARD és a ZDF német tévétársaságok újságírójaként dolgozik
Washington D.C.-ben. 2008-ban és 2012-ben ő tudósított a német közönségnek a
választási kampányról, jelenleg pedig az amerikai politikai és társadalmi
jelenségekről készít tudósításokat.
Napjainkban valószínűleg Angela Merkel a legbefolyásosabb
női politikus a világon. Európában pedig biztosan az. Már tudjuk, hogy
mobiltelefonját az USA hírszerzése nem csak 2005-ös kancellárrá választása óta,
hanem már az azt megelőző három évben is lehallgatta.
Sok amerikai elemző szerint Merkel e feletti felháborodása
csak a közvéleménynek szóló műfelháborodás. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnének.
Sok német vált izgatottá, amikor idén nyáron megtudták, hogy
az NSA úgynevezett metaadatok
millióit gyűjtötte össze velük kapcsolatosan. A közvélemény kutatások szerint anémetek 60%-a helyeselte, hogy Edward Snowden titkos információkat hozott nyilvánosságra. Mindössze 17%-uk szerint volt tette helytelen.
Az amerikai hírszerzésről szóló vita a németek számára nem
vicc. Sőt, nem is lehetne komolyabb dolog. Nagyra értékeljük magánéletünk
szentségét. Úgy tekintünk rá, mint egy olyan egyéni szabadságjogra, amelynek
léte a német történelem során gyakran nem volt természetes. A náci
titkosrendőrség -
a Gestapo -
és a keletnémet hírszerzés - a Stasi - nagyban kémkedett az állampolgárok után.
A németek még néhány évtizeddel ezelőtt is ismételt harcokat
vívtak a magánélet szentségéért és egy "Überwachungsstaat" - „lehallgatóállam”- létrehozása
ellen. Az USA-hoz viszonyítva Németországban már jelenleg is sok törvény rendelkezik
az személyes adatok védelméről, azonban a németek kétharmada még szigorúbb
szabályozást szeretne.
A nyáron még maga Merkel próbálta kisebbíteni az USA
hírszerző tevékenységének jelentőségét, és határozottan kiállt amerikai
szövetségese mellett. Július közepén a kérdésről adott egyik interjújában
Merkel a jelenlegi kijelentések fényében szinte szatirikusnak tűnt. A műsorvezető úgy mutatta be, mint a „hölgyet, aki reméli,
hogy legalább mobiltelefonja lehallgatásbiztos, még az USA hírszerzése előtt is.” Merkel a beszélgetés során kijelentette: „Tudom,
hogy nem hallgatnak le.”
Egy hónappal később - és a választási kampány
közepén, amit ez a téma dominált - a német kormány bejelentette, hogy az „NSA-botránynak” -
ahogy a német média nevezi a történteket - vége, mivel az USA
nagyobb átláthatóságot biztosított. A német közvélemény haragja lecsillapodott
és Merkelt újraválasztották.
A múlt héten Merkel személyesen is meggyőződhetett róla,
hogy az ügynek koránt sincs vége. Ő lett az első név szerint ismert német áldozata
az NSA-nak, és ezzel rávilágított az USA kémkedésének valódi kiterjedésére.
Politikailag Merkel nem sokat nyerhetett az ügy ismételt
felemlítésével. Haragját nem hazai fogyasztásra szánja. Sőt, éppen az
ellenkezője igaz ennek, mivel most őt kritizálják azzal, hogy kezdetben nem
vette elég komolyan az ügyet.
Merkel általában megfontolt. Az, hogy vette a telefonját és
felhívta Obama elnököt, és nyilvánosan kritizálta az USA hírszerző
tevékenységének kiterjedését, jól mutatja felháborodásának mértékét. Haragja
valósnak és ráadásul jogosnak is tűnik.
Lehallgatni Merkel hívásait és elolvasni szöveges üzeneteit
teljességgel elfogadhatatlan. Nem azért, mert ő a legbefolyásosabb női
politikus, hanem mert ő az USA egyik legközelebbi európai szövetségese, és
tulajdonképpen bizalmas barát.
Obama még nyáron azt mondta, hogy ha kíváncsi lenne Merkel
gondolataira, akkor felhívná telefonon és megkérdezné tőle.
A történtek ismeretében, ez a kijelentés a gorombasággal
határos. Valójában milyen haszna van egy Németország elleni kémkedésnek? Ez a
haszon megéri az árát? Bár Obama elnöksége alatt külpolitikájának súlypontját Ázsia
irányába vitte el, továbbra is szüksége van erős transzatlanti partnerekre.
És persze a "Handyüberwachung" -
ahogy a németek a mobiltelefonok lehallgatását hívják - Merkelt személyesen is
érinti. Kelet-Németországban nőtt fel, ahol minden beszélgetést, minden lépést
figyelt a Stasi.
Merkel részben személyes múltja miatt is nagyon tisztelte az
Egyesült Államokat. Nagyra becsüli a szabadságot és a szabadságjogokat és ezzel
együtt azt az országot, amely úgy tűnt, hogy a leginkább megbecsüli ezeket az
értékeket: az Egyesült Államokat.
Merkel nem tenné próbára a kapcsolatát az USA-val, ha nem
gondolná úgy, hogy ez szükséges. Nem veszélyeztetné a SWIFT
adatcsere-egyezményt és a szabadkereskedelmi tárgyalásokat az Európai Unió és
az Egyesült Államok között csak azért, hogy megmutassa, milyen kemény vezető,
vagy, hogy megerősítse hazai pozícióját, amely jelenleg amúgy is meglehetősen
szilárd.
A második világháborút követően a német-amerikai kapcsolatok
az egymás iránti bizalom jegyében virágoztak. Ez a bizalom most semmivé lett.
Úgy néz ki, hogy az USA most először átlépett egy bizonyos határt. A
szövetséges vezetők telefonjai lehallgatásának nem a „tudjuk-e”, hanem sokkal
inkább a „tehetjük-e” kérdésének kellene lennie.
Itt az ideje, hogy az USA megpróbálja megérteni ezeket a
kulturális aggodalmakat, megmutassa az európaiaknak, hogy a biztonság nem a
szabadság aduja, hogy a hírszerző szervezetek nem szabadultak el, és különösen,
hogy visszaszerezze egy értékes szövetségese bizalmát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése