Sajtószabadság - Maradandó
értékek dinamikus médiakörnyezetben
David Kostelancik, az
Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ügyvivőjének 2017. október 17-én a
Magyar Újságírók Országos Szövetsége rendezvényén „Sajtószabadság - Maradandó
értékek dinamikus médiakörnyezetben” címmel megtartott beszédének leirata.
Köszönöm szépen, és köszönöm Hargitai elnök úrnak, hogy
bemutatott önöknek. Köszönöm a MÚOSZ meghívását, és a szervezet régi keletű elkötelezettségét
a magyarországi újságíró szakma iránt.
Szintén köszönöm, hogy a nagyra becsült Baló György úr is
velünk van ma és megosztja velünk szakértelmét.
Végezetül köszöntöm a diplomáciai testület tagjait, akik ma
velünk tartanak.
Alig egy éve érkeztem Magyarországra, de munkám során már
sokukkal találkoztam. Ráadásul a nagykövetségen mohó fogyasztói vagyunk
cikkeiknek és tudósításaiknak, melyek közül sokat megosztunk washingtoni
kollégáinkkal is. Nagyra becsüljük a sajtó Magyarországon működő tagjait,
legyenek akár magyar, akár nemzetközi újságírók.
Azért jöttem el ma ide, hogy az Egyesült Államok első alkotmánymódosítás
iránti elkötelezettségéről, illetve arról beszélgessek magukkal, hogy mit
jelent számunkra a sajtószabadság. Azzal szeretném kezdeni, hogy köszönöm
önöknek. Önök még a nehéz időkben is előre nyomulnak, és nehéz kérdéseket
tesznek fel. Az igazság keresése és annak nyilvánosságra hozatala iránti elkötelezettségük
továbbra is a demokrácia egyik pillére, és igazán nagyra becsülöm azt, amit
tesznek. Hadd ismételjem meg: köszönöm.
Tartozok egy vallomással. Érzékeny és jelentős kérdésekkel
foglalkozó diplomataként néha bonyolult a viszonyom a sajtóval. Azt hiszem, ezzel
sok diplomatatársam is egyet ért.
Önök vitatott dolgokról kérdeznek.
Önök országaink hiányosságairól kérdeznek.
Önök a külpolitikánk nyilvánvaló következetlenségeiről
kérdeznek.
Önök a terveinkről és a politikánkról és az események adott
reakcióinkról kérdeznek, mielőtt mi egyáltalán tudnánk az egészről.
Ugyanakkor demokratikus kormányok képviselőiként tudjuk,
hogy Önök nem végzik el a munkájukat, ha nem tesznek fel kemény kérdéseket. Tudjuk,
hogy elszámoltathatónak kell lennünk az általunk képviselt választópolgárok
irányába, és az energikus, szabad és független sajtó által biztosított nappali
világosság alapvető az elszámoltathatóság érdekében.
A nagykövetség állománya folyamatosan számon tartja a
közbeszédet uraló témákat, annak érdekében, hogy segítsenek felkészülnöm a
bonyolult és érzékeny kérdéseikre. Nem fogom elárulni, hogy ezek pontosan mik –
nem akarok Önöknek túl sok ötletet adni -, de azt elmondhatom, hogy az Önök
jelenléte, kérdéseik, elemzéseik és publikációik élesítik a saját
programjainkkal, terveinkkel és politikánkkal kapcsolatos gondolatainkat is.
Értelmes politikát folytatunk?
Be fog válni?
Egybevág az általunk vallott értékekkel?
Belefér a diplomáciai misszió hatáskörébe?
És készen állunk akár a nyilvánosság előtt is megvédeni?
Azaz sokkal hatékonyabbak vagyunk és sokkal etikusabb
képviselői vagyunk hazánknak, mert tudjuk, hogy maguk ott vannak, tudósításra
készen állva.
Ez a dinamika nem ismeretlen számomra vagy a diplomaták
számára.
Sőt, az elszámoltathatóság iránti igény az egyik fő oka
annak, hogy a sajtószabadságot az Egyesült Államok alkotmányának első
módosítása óvja. Alapító atyáink, akik Anglia királyának uralma alatt tanúi
voltak a szólásszabadság szigorú korlátozásának és az eltérő politikai vélemény
miatti büntetéseknek, felismerték, hogy egy szabad, demokratikus társadalom nem
létezhet szabad sajtó nélkül, amelynek hatalmában áll az embereket informálni
kormányuk tetteiről, és amely ezzel eszközt ad nekik arra, hogy megakadályozzák
a kormány túlkapásait.
Ugyanezen okokból a sajtószabadság védelme ma megtalálható
Magyarország Alaptörvényében is. Az önök tapasztalatai egy szabad sajtó nélküli
társadalomról sokkal frissebbek és új keletűbbek, mint a miénk – biztos vagyok
benne, hogy Önök közül sokan átélték azokat az időket, amikor a „hivatalos
hírek” egyetlen alternatíváját a bátor magyar férfiak és nők által titokban, a
lakásaikban kiadott szamizdatok jelentették, melyek megpróbáltak igazat írni a
kommunista rendszerről.
Ezen tapasztalatok, ezen szörnyűségek és az alternatíva
kudarca miatt a sajtó szabadságának védelmét szentesítették az ENSZ emberi jogok
egyetemes nyilatkozatában, a NATO-szerződésben, az EU Alapjogi Chartájában és
az EBESZ Európai Biztonsági Chartájában, és világszerte a demokráciák alkotmányaiban és
törvénykönyveiben.
A mi legerősebb, legszilárdabb, legmegbízhatóbb
szövetségeseink azok, akik osztják elkötelezettségünket ebben a kérdésben. A
lengyel néphez júliusban intézett beszédében Trump elnök a transzatlanti
szövetségünkről és az annak középpontjában álló értékekről beszélt, „a
felbecsülhetetlen értékű kötelékekről, melyek összekötnek bennünket nemzetként,
szövetségesként és civilizációként.” Ezen értékekkel kapcsolatosan
kijelentette, hogy „kincsként őrizzük a jogállamiságot és óvjuk a szólás és a
véleménynyilvánítás szabadságát.”
A szabadságot nagyra becsülő férfiak és nők mindenütt tudják,
hogy a sajtószabadságot meg kell védeni. Ezen ok miatt nem én vagyok az első
amerikai tisztviselő, és nem én leszek az utolsó sem, aki felszólal a
sajtószabadság védelmében. Ez külpolitikánk sarkalatos része.
Vegyük például a Néprajzi Múzeumban jelenleg is zajló World
Press Photo kiállítást, amelyre szakítottam időt és erre ösztönzöm önöket is,
ha még nem tették volna, mielőtt október 23-án továbbindul Budapestről. Bátor,
kreatív, kíváncsi újságírók kaptak el jelentős pillanatokat, olyan
pillanatokat, amelyek egy egész történetet mondanak el önmagukban. Ezek a
történetek győzelmekről és tragédiákról, bátorságról és kudarcról mesélnek, és újságírók
voltak azok, akik rögzítették őket, hogy elmondják, amit láttak és megosszák
velünk a történetet. Ezek a fotók megváltoztatják a felfogásunkat, és hatással
lehetnek a látogatók világfelfogására. Arra emlékeztetnek minket, hogy
nyitottnak kell maradnunk az új információk és nézőpontok iránt, beleértve
azokat is, amelyek nem illenek bele meglévő feltételezéseink körébe.
Miközben hitet teszek a sajtószabadság ügye mellett, egy
dolgot tisztázni szeretnék: a sajtószabadság nem jelenti azt, hogy a sajtót senkitől
sem érheti kritika, ideértve a kormányt is. Kétlem, hogy ez megdöbbenti Önöket,
de van úgy, hogy a sajtó ténybeli tévedést ejt vagy csak olyan tényekről
tudósít, amely megfelel egy bizonyos elfogult szerkesztői véleménynek. Tartok
tőle, hogy sok helyütt az objektív tudósítás furcsa és ódivatú lett. Úgy tűnik,
hogy sok kiadványban már nincs külön „vélemény rovat”, hanem az egész kiadványt
a vélemények uralják.
Az elnököm nem fél kritizálni a médiát, amikor úgy gondolja,
hogy az újságírók tévednek vagy elfogultak, és kertelés nélkül elmondja saját
véleményét, és védelmébe veszi az általa támogatott politikát. Olyan híradásokat
kritizál, melyeket elfogultnak vagy pontatlannak tart, annak érdekében, hogy
megváltoztassa a narratívát. Sajtószabadságunk
legszebb hagyományai szerint a kritikáival érintettek gyorsan válaszolnak és
közlik, hogy miért gondolják azt, hogy az elnök téved. Amin arra gyakran
rámutatnak, nem minden kormányt érintő kritika „kamu hír”.
Egy szabad sajtóval rendelkező demokratikus társadalom zavaros
hely, különösen a blogok, a szociális média, az online hírek és a véget nem érő
hírfolyamok elburjánzását követően. Nem állítom magamról, hogy tudom, hogyan
kell navigálni egy ilyen médiaközegben, az azonban világos a számomra hogy
kormányzati tisztviselőként – közszolgaként – keményebben kell dolgoznunk
azért, hogy felvilágosítsunk, bizonyítékokat mutassunk be, hogy megmutassunk
dolgokat, ne csak beszéljünk róluk, és hogy vitáink során ragaszkodjunk a
logikához és a józan észhez. Mérlegelnünk kell más véleményeket is, és erre
kell ösztönözni kollégáinkat és polgártársainkat is. Ugyanakkor
felelősségteljes, józan fogyasztónak kell lennünk, és tartózkodnunk kell a
hiányos, pontatlan vagy szándékosan félrevezető információk terjesztésétől.
De mindenek felett egyetlen kísértésnek nem engedhetünk: egy
demokratikus kormány nem tehet kísérletet a kritikus hangok elhallgattatására.
Ez egy örökös kísértés, amely többféle módon megvalósulhat:
- jogszabályi korlátozással,
- monopolhelyzettel,
- a hirdetőkre gyakorolt nyomással,
- a hirdetési piac kormányzati befolyásolásával vagy
- az újságírók nyílt megfélemlítésével és fenyegetésével.
Az elmúlt években az Egyesült Államok többször szólt a
magyarországi sajtószabadság területén tapasztalható negatív tendenciák miatt.
Sajnálatos módon ezek a negatív tendenciák folytatódnak.
- A kormány szövetségesei növekvő ellenőrzést és befolyást
szereztek a médiapiac felett, a monopolhelyzetek megelőzése érdekében
létrehozott szabályozó testület ellenvetése nélkül.
- Az ezen kiadványoknál dolgozó újságírók – vagy korábban
itt dolgozó újságírók – azt mondják nekünk, hogy követniük kell a kiadványok új
tulajdonosai által megkövetelt kormánypárti szerkesztőségi irányvonalat, és
hogy nem szabad kormánykritikus cikkeket publikálniuk.
- A kormány ezen kívül jelentős, közpénzekből finanszírozott
hirdetői szerződéseket juttat a baráti tulajdonosok kiadványainak, de szinte
semmit a független kiadványoknak.
És a legújabb nyugtalanító fejlemény az, hogy néhány
kormányközeli médiakiadó egyes újságírókat Magyarországot fenyegető személyként
nevezett meg. Ez veszélyt jelent az egyénekre és egyben a szabad, független
sajtó alapelveire is.
A médiakiadóknak minden joguk megvan arra, hogy kritikával
illessenek, vagy ne értsenek egyet más újságírókkal, azonban a
megfélemlítésükre és a munkájuk veszélyessé tételére tett kísérlet ellentétes a
sajtó szabadságát védelmező nemzetközi kötelezettségvállalásokkal. A szabad
sajtót meg kell védenünk, még akkor is, ha velünk szemben kritikus, mivel ez maga
a demokrácia alapja.
Az Egyesült Államok világosan elítél az újságírók
megfélemlítésére vagy elhallgattatására tett minden kísérletet.
Továbbra is vannak független és ellenzéki médiakiadók az
országban, melyek széles szerkesztői szabadság mellett képesek folytatni az
újságírást. Ez jó dolog. Azonban ezek száma csökken, és olyan kihívásokkal
néznek szembe a hirdetési piacon, melyekkel a kormánypárti kiadóknak nem kell.
Nyomásgyakorlással és megfélemlítéssel szembesülnek. Ennek eredményeként egyre
kevesebb és kevesebb magyar vesz részt abban az egészséges vitában és
közbeszédben, amely annyira fontos – valójában alapvető fontosságú – egy képviseleti
demokráciában. Hogyan tudnák az emberek jelentőségteljesen kifejezni
akaratukat, ha csak egyetlen álláspontot ismerhetnek meg?
Thomas Jefferson, az Egyesült Államok egyik alapító atyja és
harmadik elnöke azt írta, hogy „inkább kiteszi magát a túl sok szabadsággal
járó kényelmetlenségnek, semmint a túl kevéssel járónak.” Más szóval,
felismerte, hogy a „túl sok szabadság” – a demokrácia zavaros, hangos, kaotikus
vibrálása, amely zavaró lehet mindannyiunknak – jobb, mint az az alternatíva,
amikor a kormányzat dönti el, hogy az ember mit gondoljon, és milyen hangokat
halljon meg.
A sajtó szabadságának
védelme egy közös és szent elkötelezettség, egy életbevágó, folyamatos
kényszer, amelyet gyakorolni és védelmezni kell az én hazámban, Magyarországon
és minden más országban, amely magának demokráciát és szabadságot követel.
Önöknek és nekem zavaros a viszonyunk. Vannak dolgok,
melyeket maguk tudni akarnak, de én nem mondhatok el, és vannak, melyeket
elmondanék, de az magukat nem érdekli. Néha mindenfélének elhordjuk egymást. De
higgyék el, sosem fogom lebecsülni az önök létfontosságú szerepét, amit
meggyőződésük szerint azért tesznek, mert az jó az embereknek, éppen úgy, ahogy
én is teszek.
Köszönöm mindannyiuknak azt a kritikus szerepet, amellyel
elszámoltathatónak tartanak minket és megőrzik a szabadságot.
https://hu.usembassy.gov/freedom-press-enduring-values-dynamic-media-environment/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése