Ausztrália egy hozzáértő kormányzatra mondott igent

The Australian - Ausztrália egy hozzáértő kormányzatra mondott igent

A The Australian ausztrál, konzervatív napilap szerkesztőségi cikke a szövetségi választások eredménye után.

Tony Abottot, Ausztrália huszonnyolcadik miniszterelnökét a legelemibb felhatalmazással választották meg: azzal, hogy megfelelően, hozzáértően és szép rendben kormányozza az országot. A parlamentarizmus intézménye az elmúlt hat évben elszenvedett néhány komoly csapást, és most Abott és pártja feladata a rendes működés visszaállítása.

Az új szövetségi kormány előtt álló kihívások jelentősek, és ha Abott megtartja szombati ígéretét, amelyben „meglepetések nélküli kormányt” ígért, akkor nagy utat kell bejárnia, hogy teljesítse választóinak óhaját. Az elmúlt hat év hasznos példája annak, hogy hivatalba lépése előtt milyen könnyű félreismerni egy miniszterelnök-jelölt képességeit. Ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy Abott rendelkezik a kemény és józan ítélőképesség kimerítő tartalékaival, amelyek alapvető elvárások ezen a poszton. Rácáfolt kritikusaira és a jelenkor leghatékonyabb ellenzéki vezetője lett. Senki sem lesz miniszterelnök véletlenül, és Abott szellemi fegyelme és éleselméjűsége, amelyet a pártelnökké választása óta eltelt 1378 nap alatt tanúsított, a legjobb bizonyítéka annak, hogy készen áll új feladatára. 

Elgondolkodtató győzelmi beszédében a kijelölt miniszterelnök vasárnap bölcsen elkerülte az elvárások növelését vagy mesterséges célok kitűzését, ennek ellenére kénytelen lesz legalább a következő választások előtt három kérdést rendezni. Meg kell állítania a menekültáradatot, ki kell hajítania a széndioxid-adót és meg kell mutatnia, hogy képes költségvetési többletet elérni. Abottnak elsődlegesen a gazdasági és pénzügyi kérdésekkel kell foglalkoznia. Ausztrália reform-mentessége immár jóval több, mint egy évtizede tart – John Howard kormányzásának utolsó éveitől kezdődően a Munkáspárti kormányzás teljes időszakáig bezáróan. Jövőbeni fejlődésünk érdekében Abott nem lehet sorban a negyedik miniszterelnök, aki ábrándos-érzelgős módon áll a gazdasági reformokhoz. A termelékenység jelentős növelése nélkül Ausztrália nettó vesztese lesz az olyannyira hirdetett Ázsia-évszázadnak. Felhívjuk Abottot, hogy a második világháborút követően legyen az első miniszterelnök, aki csökkenti a kormányzati adminisztráció létszámát.  Biztató hallani, hogy olyan kormányról beszél, amely lehetőségei határain belül marad és – kölcsönvéve Abott jól megválogatott szavait vasárnapi beszédéből – „olyan kormányról, amely tisztában van hatalmának valamint képességeinek korlátaival is”. Abott szónoki hivatkozása Robert Manzies szavaira, amelyben „az alkotók és nem a kérelmezők” országáról beszélt, a babusgató állam megnyirbálását és a személyes felelősség helyreállítását vetíti előre.

Reméljük, hogy a Munkáspárt nem hiszi el igazán Kevin Rudd vasárnapi, különös „győzelem a vereségben”-beszédét. Jobb lenne, ha hosszú, kínos beszámolója emlékeztetőként szolgálna egy olyan miniszterelnök ostobaságára, aki önmaga sorsát az ország sorsa elé helyezte. Pártjának szembe kell néznie a vereség súlyával és levonni annak tanulságait. A Munkáspárt első helyezett szavazatainak száma 1903 óta most volt a legalacsonyabb, amely egy húsz éves lecsúszás végpontja. A Munkáspárti vesztesek közül Rudd kevesebb első helyezett szavazatot kapott, mint Gough Whitlam 1975-ben, Arthur Calwell 1966-ban és Ben Chiefly 1949-ben.

Bár Rudd azt állítja, hogy megmentette pártját Queenslandben, a jéghideg valóság azonban az, hogy a Munkáspárt első helyezett szavazatainak aránya 30%-ra zuhant és az úgymond megmentett képviselői helyeket is jobbára a Palmer United Party szavazói másodlagos pártpreferenciájának köszönhetik. Ezt az eredményt győzelemként hirdetni szülőállamában, amikor a pártjára leadott szavazatok száma újabb 3,4%-kal csökkent a 2010-ben mért 9,3%-os csökkenés után, olyan arcátlan kiforgatása a tényeknek, amely szembe megy a közfelfogással.

Pártja nem engedheti meg magának, hogy elmerüljön az igazságtalan vereség miatti gyászban, ahogy azt 1975-ben és 1996-ban tették, és gyorsan el kell hinniük azt a magától értetődő tényt, hogy – korábbi elképzeléseikkel ellentétesen – Abott választható [alternatíva]. Abott győzelme akkora, mint amekkora 1983-ban Bob Hawke-é volt, és ennek következtében fordulópont lehet a nemzeti párbeszédben is. Rudd – hibás és narcisztikus kampányának ellenére – részben elvégezte azt a munkát, amelyre párttársai felkérték és legalább néhány bútort megmentett, különösen Sydney nyugati részén, ahol a Munkáspárt legnagyobb tehetségei élnek. Az olyan tagok visszatérése, mint Chris Bowen és Tony Burke versenyelőnyt jelent a pártnak, ami hosszú visszamenetelést kezdhet meg.  Ruddnak át kell gondolnia jövőjét az országgyűlésben, mivel jelenléte – legyen akár a hátsó sorokban is – nyilvánvalóan bomlasztóan fog hatni. Ausztrália huszonhatodik miniszterelnökeként a történelem keményen meg fogja ítélni. Amikor 2007 végén átvette az ország betétkönyvét, ötvenegynéhány milliárd dollár volt a nemzeti bank számláján. Most 180 milliárdos (és egyre növekvő) nettó adóssággal adja át, ami alapján a rekordbevételek időszakában a Munkáspárt naponta mintegy 108 millió dollárt húzott le a nemzet számlájáról. A Munkáspárt több lehetséges ember-csapdát hagy maga után, mint a legtöbb leköszönő kormányzat, közülük is kiemelkedik a National Broadband Network (Nemzeti Szélessávú Hálózat), amely hatalmas katasztrófának bizonyult. Rudd 2007-ben a Munkáspárt megmentőjének látszott, azonban – sajnálatos módon – ő és Julia Gillard felgyorsították a párt hanyatlását. Nem voltak képesek felmérni annak veszélyét, hogy az országgyűlési képviselőcsoportot a szakszervezetek túszává tették, akiknek érdekei már régen nem esnek egybe a legtöbb dolgozó érdekével. Ez egy fausti alku volt, amely miatt a párt nem tudott visszatérni természetes közegébe, a reformer középre, ahogy az egy modern, szociáldemokrata párthoz illik.

Csekély vigasz a Munkáspárt számára, hogy a Zöldek szavazatainak száma majdnem harmadával, 8,4%-ra zuhant. Ez a párt – amelynek Bob Brown távozása még élesen fáj – első választási visszaesése az 1990-es évek vége óta növekvő támogatottságuk után. Ennek ellenére, a Zöldek támogatottsága úgy tűnik, megerősödött néhány belvárosi körzetben, különösen Victoria államban. A pártot hajtó kizárólagosság továbbra is erős és veszélyes politikai erő marad, amelyet Adam Bandt melbourne-i képviselői győzelme is jelez. A párt kulturális vonzereje a Munkáspártra csak rossz hatással lehet. Képtelenség egy olyan Munkáspárti platformot létrehozni, amely egyszerre vonzó Közép-Ausztrália munkás családjai számára, miközben kielégíti a Zöldek abszolutikus törekvéseit is.

A vereség utáni tájkép szombaton ismét megmutatta, hogy a hűséges helyi tagok támogatása és a silány képviselőkkel szembeni diszkrimináció túlnyúlik a pártpolitikán. A szavazók nyomatékosan megmutatták, hogy nem lehet őket baleknak nézni: az ejtőernyős celebek kemény földet érésre számíthatnak, és a fogalmatlan jelölteket sosem fogják újra jelölni.

Az elégedetlenségnek az a kitörése, amely több mint félmillió szavazatot hozott a Palmer United Partynak, potenciális zavaró fejlemény, amely próbára fogja tenni Abottot abban, hogy egy felnőtt kormányt vezessen. Clive Palmer reakciós, semmitmondó kiáltványa, annak intervencionalista, protekcionalista logikájával egy pénzügyi ostobaság, miközben Palmer kedvenc politikai taktikája a bomlasztás. Mégis, a semmiből érkező pártja Queenslandben kétszer nagyobb támogatottságot szerzett, mint a Zöldek, és dollár tízmilliókat áldozott azért, hogy parlamenti képviselőcsoportja legyen. Pártja az év közepén a Szenátusban is ott lesz, és lehet, hogy maga Palmer is a Képviselőházban találja magát. A konzervatív oldalnak ezt a törését Pauline Hanson One Nation-mozgalma fémjelzi. Az alsóházi függetlenek viszonylag nagy száma és a szélsőséges pártok szenátusi helyekért való vetélkedése részben a fősodrú politika köznépi elutasítottságát tükrözi vissza három év parlamenti zajos semmittevése után. A vasárnapi eredmények az úgynevezett új paradigma elsöprő elutasítottságát mutatja; azét a mázét, amelyet Gillard miniszterelnök asszony túlélési, gyülevész koalíciójára kentek fel kettő új-dél-walesi függetlennel, akik visszautasították konzervatív érzetű választóik véleményét és a Munkáspárttal együtt szavaztak. Akik e csúf, kisebbségi kormány bohóckodásával kapcsolatba kerültek, mind megbűnhődtek. Rob Oakshott és Tony Windsor széke visszakerült a Nemzetiekhez, és Bob Katter is kínos választói elfordulást élt meg Kennedyben. A Zöldek 3%-ot veszítettek az első helyezett szavazatokban. Csak a tasmaniai Andrew Wilkie – egy igazi és elvhű független – maradt sértetlen. A Szenátusban a dél-ausztráliai választók megjutalmazták Nick Xenophont, aki meggyőződéses független és a közérdek védelmezője, és mivel ezzel hozzájárul a Zöld Sarah Hanson-Young parlamenti távozásához, ez jó eredménynek számít.

Az ausztrál kétpárti hegemónia stabilitásának vele járó veszélye, hogy a függetlenek és a szélsőséges játékosok valójában az olyan gyenge parlamentek állandósulását okozhatják, amelyektől állításuk szerint irtóznak. Szomorú igazságtalanság lenne, ha kevesek frusztráltsága elszabotálná sokak vágyát egy stabil és hatékony kormányzat iránt. A felelősség az ellenzéket és a függetleneket terheli, hogy felismerjék, az Abott-kormány tisztán demokratikus mandátumot nyert és meg kell adni neki minden esélyt, hogy végrehajtsa programját. Hogy megjegyezzük: a The Australian első kiadásában megismételtük fogadalmunkat: „Ez az újság nem kötődik párthoz, államhoz, és semmi egyéb elkötelezettsége sincs.”

Mint ennek az újságnak volt vezető újságírója, Abott tudhatja, a helyes közpolitika bevezetése során szövetségesként számíthat a The Australianra. Számíthat ránk, hogy a rossz kormányzás erős kritikusai leszünk és nem fogunk meghátrálni. Most azonban gratulálunk neki és csapatának történelmi győzelmükhöz, és az ország érdekében végzendő munkájához sok sikert kívánunk.

http://www.theaustralian.com.au/opinion/editorials/australia-votes-yes-for-competent-government/story-e6frg71x-1226714801300