2017. május 11., csütörtök

A globális elit bukásra áll



Damon Linker – A globális elit bukásra áll. És még csak nem is sejtik

A globális elit azt hiszi, nyeregben vannak. Mekkorát tévednek!

A demokraták egyfolytában azt mondogatják maguknak, hogy Hillary Clinton „igazából” megnyerte a 2016-os választást (vagy megnyerte volna, ha abba nem avatkozik be Vlagyimir Putyin és James Comey). A republikánusok azzal veregetik egymás vállát, hogy mekkora hatalmuk van végre a kormányzat minden szintjén. És a centristák szerte a Nyugaton megkönnyebbülten sóhajtanak, látván, hogy Emmanuel Macron győzelmet aratott a francia elnökválasztás második fordulójában a Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen ellenében.

Szinte hallani, ahogy a (politikai és gazdasági) hatalom folyosóin, az Atlanti-óceán mindkét partján visszhangzik a vélemény: Nem kell aggódni. Nincs semmi baj. Nincs szükség komoly önvizsgálatra vagy irányváltásra. Persze, a populizmus bosszantó. De féken tartjuk. Csak tartanunk kell az irányt, a szélekkel kicsit foglalkozni kell, és természetesen jottányit sem szabad engedni a folyton bajt keverő rasszistáknak és idegengyűlölőknek. Tudjuk, hogyan működik a világ, és képesek vagyunk elvégezni a meritokrácia szükséges finomhangolását. Megoldjuk.

És miért is ne gondolnák így? Ők maguk a globális meritokrácia legnagyobb haszonélvezői, és ez a tény szolgál arra, hogy igazolja annak értékét. Olyan városközpontokban vagy azok közelében élnek, melyek tobzódnak a technológiai, pénzügyi, média és egyéb területek munkakínálatában, és melyekhez éppen az általuk a világ legnagyszerűbb egyetemein megszerzett szakértelem szükséges. Keményen dolgoznak, amiért cserébe nagy fizetést, gyakori utazásokat, klassz autókat és csúcs kütyüket kapnak. Az egész szórakoztató, idegesítő, izgalmas – a brutális aszkétizmus és az eksztatikus hedonizmus részegítő elegye.

A baj az, hogy egyre több ember – itt, Amerikában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és máshol – egyáltalán nem ezt látja. Vagy legalábbis csak kívülről szemléli, olyan helyzetből, melyből az egész teljesen másmilyennek látszik. Ők egy olyan rendszert látnak, ami alapjában igazságtalan, tisztességtelen, és amit átsző a korrupció és az önzés.

Azt látják, hogy Marissa Meyer, a Yahoo vezérigazgatója csinos 186 millió dollárt visz haza (a munkabére és az egyéb prémiumok milliói felett), 5 év „jórészt sikertelen” munka után.

Azt látják, hogy Henrique De Castrom, aki egy rövid ideig Meyernek dolgozott a Yahoo-nál, 109 millió dolláros kompenzációt kap 15 hónapnyi katasztrofális munkáért.

Azt látják, hogy Roger Ailest és Bill O’Reilly-t kirúgják a Fox News-tól, mert évekig nők tucatjait zaklatták szexuálisan, és fejenként tízmilliós végkielégítést visznek haza.

Azt látják, hogy a Barack Obama demokrata párti exelnök 65 millió dolláros könyvrendelésen osztozik a feleségével, 400 ezer dollárt kap egyetlen beszédért, amit a Cantor Fitzgerald befektetési bank rendezvényén fog az ősszel elmondani, és David Geffen, Bruce Springsteen, Tom Hanks, Oprah Winfrey meg Bono társaságában utazgat a világ körül.

Washingtonban azt látják, hogy az elnök, aki azt ígérte, a népre hallgatva fog cselekedni, milliomosok és milliárdosok sokaságát emeli vezető beosztásokba. Azt látják, hogy a Fehér Ház és a Kongresszus egy olyan egészségügyi törvényt akar átverni a törvényhozáson, amely újabb milliókat fog biztosítás nélkül hagyni egy olyan időszakban, amikor az amerikaiak többsége és a republikánusok jó része inkább olyan állami egészségbiztosítási rendszert akar, amely mindenkit ellát. Azt látják, hogy az elnök drasztikusan csökkenteni akarja a vállalati és személyi jövedelemadót (és eltörölni az örökösödési adót, ami csak a gazdagok leggazdagabbjainak lesz a hasznára), miközben a közvéleménykutatások szerint az adórendszerrel kapcsolatosan a legnagyobb ellenszenvet az váltja ki, hogy a vállalatok és a gazdagok nem fizetnek méltányos összeget. Azt látják, hogy akkor akarnak egyhangúan leállítani kormányzati programokat, amikor a közvéleménykutatások szerint az emberek egyre nagyobb része szeretne még nagyobb kormányzati részvételt.

Azok számára, ott a balközépen, akik undorodnak a Republikánus Párt plutokrata bohócaitól, de elhessegetik annak jelentőségét, hogy Obama a Fehér Házban töltött idejéből hasznot húzva teszi gazdaggá magát, miközben a világ leggazdagabb embereivel smúzol, csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a „látvány” (amit „látszatnak” is neveznek) a politikában talán mindennél többet számít.

És a dolgok ebben a történelmi pillanatban így látszanak: A világot egy olyan nemzetközi elit irányítja, amely egy látszólag korlátlan hatalommal és luxussal bíró elszigetelt világban él. Bár ennek az elitnek a tagjai úgy vélik, hatalmuk és a luxus teljességgel legitim, valójában nem az. Mert egy olyan rendszer terméke, melyet úgy hekkeltek meg, hogy az a csak az ő hasznukra legyen, miközben mindenki más hanyatló kisvárosokban és vidéki településeken vegetál, megpróbálja fenntartani sivár egzisztenciáját, alantas szolgáltatóipari munkában gürcöl egész életében vagy segélyeken tengődik, miközben egy kis múló örömöt keres a fájdalomcsillapítók kábító ködfelhőjében.

Hacsak nem történi valami alapvető változás, ezeket a világokat elválasztó szakadék csak növekedni fog, gazdasági, kulturális és pszichológiai téren is. A republikánusok minden jel szerint olyan politikát követnek, amely a gazdasági bajokat csak súlyosabbá teszi. A centrista demokraták eközben úgy tűnik, hogy nem hajlandóak a bennünket első sorban ide juttató szemléletmód és politika átfogó kritikájára, és hajlamosak azzal semmibe venni a körülöttünk egyre erősödő populista dühöt, hogy az csak az atavisztikus előítéletesség kifejeződése.

Ez így nem mehet tovább. Ne legyen kétségünk. Ha ez így megy tovább, a globális elit el fog bukni.

http://theweek.com/articles/694923/global-elite-are-headed-fall-dont-even-know

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése