Alekszej A. Navalníj – Hogyan büntessük Putyint
Alekszej Navalníj
orosz jogász, korrupcióellenes aktivista és ellenzéki politikus.
Ezt a cikket házi őrizetben írom. Egy olyan tüntetésen
vettek őrizetbe, amelyen a múlt hónapban tartott Putyin-ellenes tüntetés miatt bebörtönzöttek
mellett álltunk ki.
Szeptemberben reformpárti, demokrata ellenzéki jelöltként
indultam a moszkvai polgármester-választáson és a szavazatok közel harmadát
megszereztem, annak ellenére, hogy az állami médiában nem jelenhettem meg.
Blogomat, amelyet az utóbbi időben havonta két
millióan olvastak, betiltották, mivel „szélsőségesnek” tartják azért, mert
kiálltam az Ukrajna melletti baráti viszony és a nemzetközi jog tisztelete
mellett.
Éveken át azt mondogattam az újságíróknak, hogy Putyin elnök
tetszési indexe hamarosan csúcsra ér, majd elkezd zuhanni. Az orosz gazdaság
stagnál, mondtam, és az oroszok hamarosan átlátnak majd az elnök üres
ígéretein. Még egy korlátozott katonai akció – „kis háború”, ahogy
Oroszországban mondják – sem lehetséges, gondoltam én. Oroszországnak nincsenek
már ellenségei.
Aztán február 28-án Oroszország csapatokat küldött
Ukrajnába, pontosan úgy, ahogy az egy „kis háborúban” szokás. Elismerem, alábecsültem
Putyin tehetségét az ellenségkeresésben, csakúgy mint elhivatottságát arra,
hogy „életfogytig tartó elnökként” uralkodjon, olyan hatalommal, ami a cárokéval
vetekszik.
Állampolgárként és hazafiként nem támogathatok olyan
Oroszország elleni akciókat, amelyek rontanák az emberek életkörülményeit.
Ugyanakkor két olyan lehetőséget javasolok, amelyek – ha helyesen alkalmazzák
azokat – elnyerhetik a legtöbb orosz támogatását.
Először: bár Putyin inváziója miatt az Európai Unió 21
tisztviselővel, az Egyesült Államok pedig héttel szemben szankciókat vezetett
be, ezek a kormányzati emberek nem tekinthetők befolyásos személyeknek. Nincsenek
jelentős Oroszországon kívüli befektetéseik és Putyin számára jelentéktelenek, ezért
a velük szemben alkalmazott szankciók nem fogják megváltoztatni Oroszország
politikáját. A nyugati politikusok kemény beszédei után ezt a [gyenge] lépést
Oroszországban kigúnyolják, és úgy tekintik, mint ami hallgatólagosan bátorítja
Putyint és kíséretét, akik látszólag valami varázslatos sérthetetlenséggel
rendelkeznek.
A nyugati nemzeteknek e helyett a Nyugat és az Oroszország
között ingázó, Kreml-béli haverok luxus életmódjára kellett volna komoly
csapást mérniük. Az oligarchák pénzügyi kintlévőségeit kellene befagyasztani és
vagyonukat kellene elkobozni. Egy ilyen szankció Putyin belső köreit célozná
meg, a Kreml-maffiát, akik fosztogatják a nemzet vagyonát, így például Genagyíj
N. Timcsenkót, a Volga-csoport vezetőjét, Arkagyíj és Borisz Rotenberget, akik
befolyásos üzletemberek és Putyin dzsúdópartnerei, Juríj V. Kovalcsukot, aki a
hírek szerint Putyin bankára, Vlagyimir I. Janukint, az Orosz Vasút elnökét,
Roman A. Abramovics és Aliser B. Uszmanov olgiarchákat és Igor I. Szecsint és
Alkeszej B. Millert, a Rosznyeft és a Gazprom vezetőit.
Szankciókkal kell sújtani azokat az oligarchákat, akiknek sajtócégei
a rendszer papagájai és célba kell venni Putyin teljes „háborús kabinetjét” is:
a tévés spin-doktorokat, a Putyin által vezetett Egyesült Oroszország Párt
szolgálatkész parlamenti képviselőit és apparatcsikjait.
Ukrajna inváziója megosztotta az orosz elitet, amit sokan közülük
meggondolatlannak tartanak. Valódi szankciókkal, mint például fényűző londoni
házaik használatának megakadályozásával, meg lehet mutatni, hogy Putyin
könnyelműségének komoly ára van.
Másodszor: a nyugati hatóságoknak saját illetékességi
területükön ki kell vizsgálniuk az Oroszországból törvénytelen módon érkezett pénzek
sorsát. A Korrupcióellenes Alapítvány, amelyet 2011-ben én alapítottam, tucatnyi
jelentős korrupciós ügyre derített fényt. Az ügyek 90%-ában az orosz pénzeket
nyugaton mosták tisztára. Sajnálatos módon az amerikai, európai uniós és brit
hatóságok megakadályozták abbeli törekvéseinket, hogy kivizsgáljuk az efféle
bűnös fosztogatásokat.
- Az emberek szívében és lelkében a Krím mindig Oroszország
elidegeníthetetlen része marad – jelentette ki Putyin a héten. Azonban a Krím
ismételt orosz uralom alá helyezésének vágya még a legnacionalistább és legszovjetpártibb
emberek között is elhalványult az évek során.
Ennek ellenére Putyin cinikus módon feltüzelte a nemzeti
szenvedélyt, mivel az imperialista területszerzés stratégiai lehetőség a rezsim
túlélésének biztosítására. Csak a külső ellenség elleni harc ürügyén lehet
mobilizálni a tömegeket és elvonni figyelmüket a valódi gondokról – mint pl. a korrupció
és a gazdaság stagnálása.
Ami igazán riasztó Putyin hirtelen cselekvésében az, hogy a
Kreml-barát kormányzat elleni felkelés miatt az ukrán néppel szembeni bosszúvágy
motiválja. Egy józan szereplő felfogná, hogy egy szuverenitással kapcsolatos
helyi népszavazás olyan precedenst teremthet, amely kockázatos Oroszországra – egy
több mint 80 különálló régióra, több mint 160 etnikai csoportra és legalább 100
nyelvre osztható föderációra – nézve.
Tény, hogy az orosz és a krími történelmi konszenzus szerint
a félsziget történelmileg közelebb áll Moszkvához, mint Kijevhez. Azonban a
szándékot, hogy az újraegyesítést fegyveres úton kell végrehajtani, csak Putyin
legelszántabb hívei támogatják. Az ellenzék álláspontja világos. A hétvégén
megtartott moszkvai háborúellenes tüntetés két év óta a legnagyobb volt, és az
összes Kreml-párti mozgalom által szervezett ellentüntetést felülmúlta.
A nemzetközi közösség általános téveszméje szerint bár
Putyin korrupt, de vezető szerepe szükséges, mivel rendszere elnyomja a sötét,
nacionalista erőket, amelyek ennek híján átvennék a hatalmat Oroszországban. A
Nyugatnak is be kellene ismernie, hogy alábecsülte Putyin ártalmas szándékait.
Ideje, hogy véget vessünk a veszélyes téveszmének, ami képessé teszi őt erre.
http://www.nytimes.com/2014/03/20/opinion/how-to-punish-putin.html?ref=opinion
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése