2014. március 20., csütörtök

Hogyan büntessük Putyint

Alekszej A. Navalníj – Hogyan büntessük Putyint

Alekszej Navalníj orosz jogász, korrupcióellenes aktivista és ellenzéki politikus.

Ezt a cikket házi őrizetben írom. Egy olyan tüntetésen vettek őrizetbe, amelyen a múlt hónapban tartott Putyin-ellenes tüntetés miatt bebörtönzöttek mellett álltunk ki.
Szeptemberben reformpárti, demokrata ellenzéki jelöltként indultam a moszkvai polgármester-választáson és a szavazatok közel harmadát megszereztem, annak ellenére, hogy az állami médiában nem jelenhettem meg.
Blogomat, amelyet az utóbbi időben havonta két millióan olvastak, betiltották, mivel „szélsőségesnek” tartják azért, mert kiálltam az Ukrajna melletti baráti viszony és a nemzetközi jog tisztelete mellett.
Éveken át azt mondogattam az újságíróknak, hogy Putyin elnök tetszési indexe hamarosan csúcsra ér, majd elkezd zuhanni. Az orosz gazdaság stagnál, mondtam, és az oroszok hamarosan átlátnak majd az elnök üres ígéretein. Még egy korlátozott katonai akció – „kis háború”, ahogy Oroszországban mondják – sem lehetséges, gondoltam én. Oroszországnak nincsenek már ellenségei.
Aztán február 28-án Oroszország csapatokat küldött Ukrajnába, pontosan úgy, ahogy az egy „kis háborúban” szokás. Elismerem, alábecsültem Putyin tehetségét az ellenségkeresésben, csakúgy mint elhivatottságát arra, hogy „életfogytig tartó elnökként” uralkodjon, olyan hatalommal, ami a cárokéval vetekszik.
Állampolgárként és hazafiként nem támogathatok olyan Oroszország elleni akciókat, amelyek rontanák az emberek életkörülményeit. Ugyanakkor két olyan lehetőséget javasolok, amelyek – ha helyesen alkalmazzák azokat – elnyerhetik a legtöbb orosz támogatását.

Először: bár Putyin inváziója miatt az Európai Unió 21 tisztviselővel, az Egyesült Államok pedig héttel szemben szankciókat vezetett be, ezek a kormányzati emberek nem tekinthetők befolyásos személyeknek. Nincsenek jelentős Oroszországon kívüli befektetéseik és Putyin számára jelentéktelenek, ezért a velük szemben alkalmazott szankciók nem fogják megváltoztatni Oroszország politikáját. A nyugati politikusok kemény beszédei után ezt a [gyenge] lépést Oroszországban kigúnyolják, és úgy tekintik, mint ami hallgatólagosan bátorítja Putyint és kíséretét, akik látszólag valami varázslatos sérthetetlenséggel rendelkeznek.
A nyugati nemzeteknek e helyett a Nyugat és az Oroszország között ingázó, Kreml-béli haverok luxus életmódjára kellett volna komoly csapást mérniük. Az oligarchák pénzügyi kintlévőségeit kellene befagyasztani és vagyonukat kellene elkobozni. Egy ilyen szankció Putyin belső köreit célozná meg, a Kreml-maffiát, akik fosztogatják a nemzet vagyonát, így például Genagyíj N. Timcsenkót, a Volga-csoport vezetőjét, Arkagyíj és Borisz Rotenberget, akik befolyásos üzletemberek és Putyin dzsúdópartnerei, Juríj V. Kovalcsukot, aki a hírek szerint Putyin bankára, Vlagyimir I. Janukint, az Orosz Vasút elnökét, Roman A. Abramovics és Aliser B. Uszmanov olgiarchákat és Igor I. Szecsint és Alkeszej B. Millert, a Rosznyeft és a Gazprom vezetőit.
Szankciókkal kell sújtani azokat az oligarchákat, akiknek sajtócégei a rendszer papagájai és célba kell venni Putyin teljes „háborús kabinetjét” is: a tévés spin-doktorokat, a Putyin által vezetett Egyesült Oroszország Párt szolgálatkész parlamenti képviselőit és apparatcsikjait.
Ukrajna inváziója megosztotta az orosz elitet, amit sokan közülük meggondolatlannak tartanak. Valódi szankciókkal, mint például fényűző londoni házaik használatának megakadályozásával, meg lehet mutatni, hogy Putyin könnyelműségének komoly ára van.

Másodszor: a nyugati hatóságoknak saját illetékességi területükön ki kell vizsgálniuk az Oroszországból törvénytelen módon érkezett pénzek sorsát. A Korrupcióellenes Alapítvány, amelyet 2011-ben én alapítottam, tucatnyi jelentős korrupciós ügyre derített fényt. Az ügyek 90%-ában az orosz pénzeket nyugaton mosták tisztára. Sajnálatos módon az amerikai, európai uniós és brit hatóságok megakadályozták abbeli törekvéseinket, hogy kivizsgáljuk az efféle bűnös fosztogatásokat.
- Az emberek szívében és lelkében a Krím mindig Oroszország elidegeníthetetlen része marad – jelentette ki Putyin a héten. Azonban a Krím ismételt orosz uralom alá helyezésének vágya még a legnacionalistább és legszovjetpártibb emberek között is elhalványult az évek során.
Ennek ellenére Putyin cinikus módon feltüzelte a nemzeti szenvedélyt, mivel az imperialista területszerzés stratégiai lehetőség a rezsim túlélésének biztosítására. Csak a külső ellenség elleni harc ürügyén lehet mobilizálni a tömegeket és elvonni figyelmüket a valódi gondokról – mint pl. a korrupció és a gazdaság stagnálása.
Ami igazán riasztó Putyin hirtelen cselekvésében az, hogy a Kreml-barát kormányzat elleni felkelés miatt az ukrán néppel szembeni bosszúvágy motiválja. Egy józan szereplő felfogná, hogy egy szuverenitással kapcsolatos helyi népszavazás olyan precedenst teremthet, amely kockázatos Oroszországra – egy több mint 80 különálló régióra, több mint 160 etnikai csoportra és legalább 100 nyelvre osztható föderációra – nézve.
Tény, hogy az orosz és a krími történelmi konszenzus szerint a félsziget történelmileg közelebb áll Moszkvához, mint Kijevhez. Azonban a szándékot, hogy az újraegyesítést fegyveres úton kell végrehajtani, csak Putyin legelszántabb hívei támogatják. Az ellenzék álláspontja világos. A hétvégén megtartott moszkvai háborúellenes tüntetés két év óta a legnagyobb volt, és az összes Kreml-párti mozgalom által szervezett ellentüntetést felülmúlta.
A nemzetközi közösség általános téveszméje szerint bár Putyin korrupt, de vezető szerepe szükséges, mivel rendszere elnyomja a sötét, nacionalista erőket, amelyek ennek híján átvennék a hatalmat Oroszországban. A Nyugatnak is be kellene ismernie, hogy alábecsülte Putyin ártalmas szándékait. Ideje, hogy véget vessünk a veszélyes téveszmének, ami képessé teszi őt erre.


http://www.nytimes.com/2014/03/20/opinion/how-to-punish-putin.html?ref=opinion

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése