2014. március 24., hétfő

Vissza a realpolitikhoz

Robert J. Samuelson – Vissza a realpolitikhoz

Csak hogy tudjuk, nem számít, hogy a Krím Oroszország általi gyors elfoglalása ellentétes a sablonos bölcsesség reménykedő axiómájával. Azzal a – ritkán hangoztatott, de széles körűen támogatott – vélelemmel, amely szerint az egyes nemzetek egyre szorosabb gazdasági függőségi viszonyai csökkentik a hagyományos geopolitikai összecsapások számát. A globalizáció visszafogja a háborúkat. Az országoknak túl sok veszíteni valójuk van ahhoz, hogy olyan konfliktust kockáztassanak, amely miatt szembe kerülnének kereskedelmi partnereikkel és nemzetközi befektetőikkel. Jelenleg a tendencia az, hogy „kidolgozzuk a dolgokat”, semmint, hogy veszélyeztessük létfontosságú kapcsolatainkat.
A gazdasági önérdekek által pacifikált világ látomása nagyrészt Amerika sajátja. Ez az USA optimizmusának kisugárzása a világra. Az amerikaiak „előbbre jutás” iránti mániája jellemez minket. Közös nevezőt biztosít az összetartozásunkhoz. A gazdasági siker iránti közös igyekezet elnémítja a vallási, területi, faji és etnikai különbségeket, amely téren konfliktusaink és különbözőségeink sokkal makacsabbak. Együtt igyekezhetünk gazdaggá válni, anélkül, hogy fel kellene áldoznunk személyiségünk kizárólagos jellemzőit. Ami nekünk bevált, mindenki másnak is beválhat. Egyszerűbb a gazdasági vitákat kezelni, mint az örökségektől, történelemtől és értékítéletektől terhelt, makacs nézeteltéréseket.
Egy bizonyos pontig az elmúl fél évszázad igazolta ezt az elképzelést. Ennek legnagyobb eredménye az Európai Unió, amely „közös piacként” indult, és megmutatta, hogy a gazdasági integráció el tudja hallgattatni a háborús évszázadok gyűlöletét. – A mi történetünk a békét teremtő ellenségek története – mondta egy EU-tisztviselő. A nemzetek közötti konfliktusok nem tűntek el, hanem a csatamezőkről a bürokráciába tevődtek át.
A hidegháború vége ennek az elképzelésnek újabb lökést adott. A kapitalizmus és kommunizmus közötti verseny véget ért. Úgy tűnt, hogy az amerikai stílusú pénzsóvárság világméretű lesz. A nemzetközi kereskedelem és befektetések gyorsan nőttek. A középosztály felemelkedése egyes országokban (Dél-Korea, Brazília, India, Kína) erős alapot teremtett a gazdasági fejlődésnek. Bár a konfliktusok nem tűntek el, úgy látszott, hogy egyre inkább nem állami résztvevőkkel (Al-Káida), egyes területeken (Afrika) és egyes országokban (Afganisztán) keletkeznek, a világgazdaság peremvidékén.
Ez a gazdaságelmélet felemelő hatású volt. Ami néhány ország esetén a katonai kiadások csökkenésében testesült meg. Azonban a Krím elfoglalásával Oroszország ellentmondott ennek az új világrendnek. Oroszország katonai és nem diplomáciai erőhöz folyamodott. Figyelmen kívül hagyta a saját gazdasági érdekeire és kereskedelmi-befektetői partnereinek gazdasági érdekeire leselkedő veszélyt. A nacionalizmussal büszkélkedett.
Mi pedig újratanulunk egy régi leckét: A történelem, a kultúra, a vallás és a büszkeség gyakran üti a gazdasági érdekeket. A nemzetállam fennmarad, emlékeztet rá Jeffry Frieden a Harvard politológiai kutatója, „A világkapitalizmus bukása és emelkedése a XX. században” című könyv szerzője. A nemzetállam saját magának határozza meg érdekeit. Vlagyimir Putyin – nem logikátlanul – úgy látja, hogy Oroszország határait egy Amerika által vezetett koalíció fenyegeti, amely – ahogy Frieden mondja – „ellenséges abban az értelemben, hogy a legtöbb nyugati Putyin rendszerének bukását akarja, mivel az szerintük autoriter és sérti az érdekeinket.
A globalizáció nagyobbat nem bukhatott volna. A gazdaság nem mindenható. Ezt a mítoszt a 2008-2009-es pénzügyi válság is megtépázta. A piacok gyarapodást ígértek és hasznot hajtottak, ugyanakkor instabilitást okoztak és költségekkel jártak. A világ lehet lapos, ahogy azt Thomas Friedmann újságíró kifejtette 2005-ben írott könyvében, miszerint a modern társadalmak egy óriási, globális rendszerben versengenek és működnek együtt. Azonban a világ továbbra is kerek, abban az értelemben, hogy az eseményeket a hagyományos geopolitikai konfliktusok, törekvések és nyomásgyakorlás irányítja (gondoljunk Iránra).
Ebből az öreg és az új zavaros kotyvaléka keletkezett. Az országok céljaikat a gazdasági érdekeik figyelembe vételével, ám nem csak azokra korlátozva űzik. (Gondoljunk Kínára és – igen – az USA-ra.) A világgazdasági integráció megelőzi a politikai integrációt és ez a divergencia az instabilitás forrása. Putyin biztosan tudatában volt annak, hogy a Krím elleni lépésének káros utóhatásai lesznek – ahogy lettek is. Ahogy egy hozzászóló írta a Financial Timesban: „Az orosz vállalatok és bankok dollár milliárdokat vontak ki az amerikai és európai bankokból attól tartva, hogy azokat zárolják vagy befagyasztják, ha kemény szankciókra kerül sor. Ezzel egy időben a nyugati intézmények igyekeznek minimalizálni az orosz bankoknál és ipari vállalatoknál meglévő kitettségüket.”
A pénzügy felfordulás (ez idáig) korlátozott és helyhez kötött volt. Ugyanez mondható el a további Ukrajna ellenes orosz megmozdulások megakadályozását hivatott amerikai és európai szankciókról. Ezek eddig nyilvánvaló okokból visszafogottak voltak. Diplomáciai eszközként a globalizáció kétélű kard. A kölcsönösen kedvező gazdasági kapcsolatok, ha azokat hirtelen és erőszakosan megváltoztatják, könnyen kölcsönösen károssá válhatnak.
Egy pillanat alatt minden megváltozhat. A válságok kimenetét természetüknél fogva nehéz megjósolni és könnyű tévedésbe esni. Akármi is történjen később, jelenleg a realpolitikból kapunk kemény ismeretfrissítő leckét.


http://www.washingtonpost.com/opinions/robert-j-samuelson-back-to-realpolitik-after-russia-takes-crimea/2014/03/23/4fe814e8-b143-11e3-9627-c65021d6d572_story.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése