2014. március 19., szerda

Oroszország krími manővere hatalmas kérdés elé állítja a Nyugatot

Jonathan Marcus – Oroszország krími manővere hatalmas kérdés elé állítja a Nyugatot

Meglehet, hogy nem ez Belgium válasza a szocsi téli olimpiára, de a NATO fényes, új brüsszeli központja úgy néz ki, mintha több, hatalmas síugrósáncot kombináltak volna össze.
Az új központ – ami befejezetlen, de már túllépte a költségvetést – sok kritikusa szerint drága extravagancia egy olyan korban, amikor a szövetség a saját szerepkörét keresi. És még inkább ilyen, mióta a költségcsökkentés arra kényszerítette a NATO-tagállamokat, hogy jelentősen csökkentsék itteni tisztviselőik létszámát.
A Szocsival való párhuzam véletlen, de az Oroszország és a Nyugat közötti feszültség kiéleződése talán új célt adhat a NATO-nak. Sőt, a Krím-válságnak jelentős hosszú távú következményei is lehetnek a NATO-ra, az Európai Unióra, Washington és Európa kapcsolataira és az energiaellátás jövőbeni szerkezetére nézve.
Bár a retorika és a szereplők köre a korábbi időkre emlékeztethet, nem egyszerűen a hidegháború megismétlődéséről van szó. Először is, Oroszország nem a Szovjetunió. A globalizált gazdasági élet nagyon eltérő környezetet biztosít, és messze vagyunk egy Moszkva és a Nyugat közötti katonai összecsapástól.
De senkinek sem lehetnek illúziói. A Krími-válság a hidegháború óta a legjelentősebb drámai esemény, amellyel az euro-atlanti térség szembenéz.

A remény halála

Amikor a XX. század véget ért, egyesek kijelentették, hogy a Szovjetunió összeomlása a „történelem végét” jelentette. Úgy gondolták – nyersen fogalmazva – hogy immár mindenki kapitalista és a világot közel 100 évig megosztó nagy ideológiai különbözőség megszűnt.
Hamar kiderült, hogy ezek a nézetek koraszülöttek voltak. Azonban kétségtelenül továbbéltek abban az értelemben, hogy a Nyugat nagyon vágyott arra, hogy Oroszország – és Kína – partnerek legyenek, olyan országok, amelyek a nemzetközi rendszer felelősségteljes résztvevőivé válhatnak.
Kína Kelet- és Dél-kínai-tenger környékén tanúsított magatartása sok szomszédjában kétségeket ébreszt ezen feltételezés érvényessége tekintetében. Azonban ami Oroszországot illeti, krími manővere egyszer és mindenkorra eltemette ezeket a nézeteket.
Az események menete ebben az esetben lényeges. A Nyugat úgy érezte, hogy [az oroszok] feladták hagyományos erőpolitikájukat, védelmi költségvetésük zsugorodása miatt csökkentették hatalmuk katonai jellegét (ami legalább annyiban a megszorítások eredménye, mint bármi másnak), miközben a gazdaságra és a gazdaságon keresztül történő hatalomgyakorlásra [soft power] összpontosítottak.

A jövő íze

Ezt a folyamatot Moszkvában természetesen nem így érzékelték, és úgy tekintettek az egyoldalúan indított nyugati katonai akciókra – a Balkánon, Irakban és Líbiában – mint annak jelére, hogy a Nyugat önkényesen és egyoldalú módon is kész alkalmazni haderejét.
Ez a tény – a NATO határainak Oroszországhoz való közelítése után – úgy tűnt, megerősíti Vlagyimir Putyin elnök azon nézetét, miszerint országának megbecsültségét és biztonságát csak azzal tudja biztosítani, ha újra biztosítja Moszkva vezető szerepét a korábbi szovjet térségben. Az orosz kisebbségek védelme egyszerre lett cél és taktika a cél elérése érdekében.
A 2008-as georgiai válság, amely során Moszkva sikeresen hasított ki két orosz anyanyelvű protektorátust Georgia területéből, csak ízelítő volt. Maga a Krím sem a főfogás, mivel az maga Ukrajna.
Senki sem ismeri Putyin hosszú távú céljait. Rövidtávon manőverei nyilván hozzájárultak az erőteljesen oroszellenes kijevi kormány megalakításához. Azonban Oroszország egyértelműen egész Ukrajna felett akar befolyással bírni. A további ukrán területek kihasításával, vagy azzal, hogy megelégszik az új kijevi hatalom belső bomlasztásával, azt a világos üzenetet adja, hogy a válságnak nincs vége a krími népszavazással. Ukrajna sorsán Oroszország és a Nyugat időről-időre össze fog kapni.

Az USA prioritásai

Ezek jelentősége számottevő. Nem ez az Európai Unió legfényesebb pillanata, amikor tagállamai nyilvánvalóan megosztottak a Moszkvával kapcsolatos történelmi viszonyuk és Oroszország határaitól való távolságuk miatt. A külpolitika az EU számára mindig problémás terület volt, és nagyrészt a „legkisebb közös nevező”-elvén alapult, ami nem szükségképpen a legjobb módja a jelentős válságok kezelésének.
Az egész válság egyik következménye egy újjáéledő NATO lesz, azonban továbbra is hatalmas kérdés, hogy a tagállamok képesek-e erős kifejezéseikkel összhangban megnövelni védelmi képességeiket.
A legnagyobb kérdésekkel Washington néz szembe. Az Ázsia-központúsággal kapcsolatos kijelentései és azon óhaja ellenére, hogy az európai szövetségesek vállaljanak át bizonyos kötelezettségeket, ez a válság aláhúzza az USA központi szerepét Európa biztonságával kapcsolatosan.
Véletlen időzítés eredményekén amerikai repülőgép hajtja végre a NATO légtérellenőrző tevékenységét a Baltikum felett, ezért amerikai vadászgépeket kellett erősítésként oda küldeni, és még több gépet küldtek Lengyelországba. Ezen túlmenően a Pentagonnak most azzal kellene foglalkoznia, hogyan tudja szövetségeseit hosszú távon megnyugtatni.

Olcsó szónoklatok

Az USA nagy diplomáciai kérdésekkel is szembe néz. Sokan kíváncsiak arra, hogyan kezelik Oroszországgal való kapcsolatukat, ami az előző elnöki periódus során lezajlott georgiai válságra adandó kemény válasz elmaradásától Obama elnök moszkvai kapcsolatainak „újraindításának” kudarcáig terjed.
Azonban Washington azzal is tisztában van, hogy az Oroszországgal kialakult feszült viszony a nemzetközi élet széles skálájára lehet káros hatással: az ENSZ-en belüli tevékenységre, az iráni atomvitára, a szíriai válságra és sok más ügyre.
A válság gazdasági hatásai is jelentősek lehetnek, attól függően, hogy merre fejlődik, és milyen komolyak lesznek a nyugati szankciók.
Az a gond, hogy Oroszországnak is vannak kijátszható ütőkártyái. Lehet károkat okozni az orosz gazdaságnak, de csak a szélesebb világgazdasági rendszer kárára, amit az amerikai és a nyugat-európai politikusoknak is figyelembe kell venniük. A szónoklatok olcsók. A tényleges tetteknek áruk van.
Hosszabb távon, ahogy az William Hague brit külügyminiszter megjegyezte a képviselőházban, Európa felgyorsíthatja az orosz gázellátástól való függőségének csökkentését. Az USA gázexportjának lehetősége fontosnak tűnik, azonban erre csak középtávon van lehetőség. Addig az időig Oroszország és Európa energetikailag össze van kötve, amelynek megszakadása mindkét fél számára káros lehet.
Hatalmas a tét. A nemzetközi rendszer olyan jelentős fordulóponthoz ért, amely jóval túlmutat Oroszország közvetlen szomszédjain. Két évtizeddel a hidegháború vége után annak van lehetősége, hogy Oroszország és a Nyugat között egy sokkal távolságtartóbb és antagonisztikusabb kapcsolatrendszer lesz az új norma.


http://www.bbc.com/news/world-europe-26627041

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése